Csont, Íj és Nyíl

Itt kezdtem újra...2014 vagy 2015 ősze lehetett, egy Telekomos kollégától kaptam meg Rabi Pista számát, amikor elkezdtem egyesületet keresni ahol lőhetnék. Ő Melter Lacihoz irányított...és klisésen: a többi már történelem. Itt lettem Szittya, itt szedtem darabokra és építettem újra a lövés technikám/ciklusom sokak segítségével, amiért örökké hálás leszek.

Lőttem itt a Fakó villámmal, a kis Csikasszal és az új Skorpiómmal. Lőttem fával, lőttem aluval, lőttem karbonnal. És lőttem it mindent de tényleg mindent...polifoam jószágot és táblát egyaránt, másét és saját vesszőt, nockot, tankot, sárkányt, repülőt, sprayes dobozt, csillámos és világító lufit meg gumipókot, mobiltelót, bankkártyát és platóskocsit (f**szomért parkoltak az erdészek a sövény möge...) és persze állványlábat számolatlanul. Törtem és javítottam kint vesszőt, karbantartottam és dekoráltam íjat, teszteltem és tökéletesítettem felszerelést. Ez a hely volt az én Kaer Morhen-em, ahová mindig éreztem visszatérthetek bármikor, űzni és csillapítani a vágyat ami az íjászathoz húz annyi éve....

Sokat jártam ki egyedül, sokat csapatban. Lőttünk lélekizzasztó napsütésben nyáron és kellemes délutában ősszel, lőttünk alkonyatban, szakadó esőben, hóban, sötétben fáklyák fényénél. Vittem ki ismerőst és ismeretelent, rokont, barátot, egyszer még randit is...Jöttemn  ide ki melóból, és mentem melóba innen, készültem itt háziversenyre, felmérésre, kvalifikációra, OB-re. Van hogy tényleg elmerülni mentem ki a lövésben, szándékosan magányosan, van hogy a csapat, a hangulat miatt és nem is érdekelt éppen mit lövök. Sosem felejtem milyen jókat edzettünk kint (bár van ahol ezt csak szervezett lövöldözésnek hívják :D ), röhögtünk, sírtunk, szalonnát sütöttünk, lövettünk vagy csak kint piknikeztünk egyszerűen.

Hiányozni fog, az biztos, de az élet megy tovább, van aminek el kell múlnia. Emlékezni kell, és fogok erre a helyre mindig is és a sok-sok kalandra amit adhatott.

Miközben lázasan kattingattam a lövéseket, a szezon is beindult. Az első állomás Kiskundorozsma idén is a DAR Történelmiben, ahol kellő számú lövés és edzés meg már gyümölcsözik is. Első helyezés, de még nem túl nagy pontszám fölénnyel. Kellemes a pálya a dorozsmaiaké, mindig kicsit trükközős, ügyességi célos is. Lévén egy ligetről van szó, ahol máshogy nem is lehetne igazán hangulatos a verseny. Inkább a biztos középszer taktikája mellett teszem le a voksom, inkább hozok minden célon pontot ( 8 vagy 5), és nem erőltetem mindenhol a maximális lövést (10 pontosok). 

Egy ideje elhanyagoltam a naplóírást, amit úgy érzem ideje pótolnom. Sok minden történt azóta és minden önteltség nélkül mondhatom, van ami elégedettség tölt el. Na de lássuk is szép sorjában.

Lentről csak felfelé vezet az út..... -gondolatok valahonnan a mélypontról.

Tanulságos versenyeken és edzéseken vagyok túl. Az ásotthalmi teremverseny, és az Alsóörsi Terem OB bizonyította hogy eléggé szét vagyok esve lövés szempontjából. Okolhatnám a frissen felmerült “vesszőkrízist”, de balgaság lenne pusztán ebben keresni a hibát. Igazából hibák összessége az ami most a szórásképem teljes elcsúszásait, széteséseit produkálja. Nincs meg a fókusz, nem megy az elmélyülés. A lassulásban már sokat sikerült elérni. Sokszor sikerül vissza is engedni az íjat, és újrakezdeni a lövést. Tudom, hogy a magánéletben  (leginkább munkában és financiális téren fellépő) problémáim is erősen kicsapódnak ebben. Ami tehát kell (azon kívül hogy az életem is rendbe teszem, ami egyébként mostanában egyre jobban halad): 

1. Lőni, lőni, lőni. Sokat, kitartóan.

2. Elmélyülni.

“Éleslőszeres szimuláció” part I

A mai edzésen, ahogy azt Timivel korábban elterveztük versenyszituációt lőttünk. Báder úr volt olyan kedves beíróként segédkezni Csanádnak és nekem (illetve a később csatlakozó Józsinak is). Az összesen 18 lelőtt kör (körönként 5 lövés azonos lőlapra) összeredményeiből csináltam is egy grafikont ami szépen kimutatja, színekkel-számokkal, hogy bizony itt még van mit finomítani :D

 Alapvetően a versenyszimuláció azon része, h körönként más-más lőlapra vándoroltunk, nem zavart különösebben. A külső zaj/ricsaj/beszélgetés szintén kiesett. Erre most büszke vagyok, mert ez a korábbi versenyen/edzéseken igenis kizökkentett. Most egyszerűen nem hallottam kifelé. Ezt onnan vettem észre igazán, hogy sokszor a lövések után, mintha feltekerték volna a hangerőt; így jött vissza a külvilág zaja. Azonban a lövéseknél többször is kiesek a koncentrációból. Van amikor egyszerűen azt érzem szinte minden tökéletes, ilyenkor ez a lövéseken is látszik. Ilyen esetben maximum tényleg a vesszők hibái okozhatnak még egy kis szórást. De amikor nem áll össze a kép.... Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy mozgóirányzékos (pl. harckocsilöveggel) próbálok célozni és lőni. Az irányzéktüskéknek szinkronba kell esniük, akkor lesz pontos a lövés. De ha valamelyik is elmozdul, akkor már az egész lövésciklus borul. Kezdem érezni ennek a folyamatnak a finomhangolását, hiszen az “irányzékok” bennem vannak, így azokon én tudok változtatni igazán. Azonban ha túlságosan erőltetem a koncentrációt akkor azért, ha pedig túlságosan elengedem akkor azért esik szét a lövésem. Igyekszem megtalálni így hát a középutat. Ehhez pedig sok munka és gyakorlás kell majd

Tökéletes összefoglaló kép zárásként az edzésről: 2 db közel tökéletes lövés (40%) 2 db összetartó, de hibás lövés (40%) 1 totális mellé <nem gyengén....> (20%)....

Tapasztalatok és törött vesszők....

Az idei első teremverseny a kellemes hangulaton és a rég nem látott arcokon kívül vár pár meglepetés is. Meglepett, hogy a gyakori teremedzések ellenére kapkodtam a lövéseknél és zavart a terem. Ez kellemetlen, de mindenképp hasznos tanulság: hiába készülök fel technikailag teljesen, ha összezavar továbbra is a heringparty amiben lőni kell. Plusz demoralizáló volt a gyakorlásból kapásából tört két vessző, illetve a versenynél ellőtt egy (Kosárpalánk lába vs. vesszők 3:0).

Több mint tíz éve fogtam először íjat a kezembe....és lettem egy életre szerelmes. Mert az ami nekem az íjászat az tényleg nem csak hobbi, kedvtelés vagy sport. Ez bizony szenvedély és szerelem. Nem volt mindig megfelelően ápolt ezt nem tagadhatom, hiszen voltak kisebb-nagyobb kihagyások.

De (és ugye a magyar ember mindig a de után kezdi el igazán...) az íjászat nélkül nem lennék többé teljes, és nem lennék most az aki vagyok. Fontos dolgokat tapasztaltam és tanultam meg az íjfeszítésnek hála. Barátságok és kedves emlékek szegélyezik az utat amin íjászként elindultam.