Itt kezdtem újra...2014 vagy 2015 ősze lehetett, egy Telekomos kollégától kaptam meg Rabi Pista számát, amikor elkezdtem egyesületet keresni ahol lőhetnék. Ő Melter Lacihoz irányított...és klisésen: a többi már történelem. Itt lettem Szittya, itt szedtem darabokra és építettem újra a lövés technikám/ciklusom sokak segítségével, amiért örökké hálás leszek.
Lőttem itt a Fakó villámmal, a kis Csikasszal és az új Skorpiómmal. Lőttem fával, lőttem aluval, lőttem karbonnal. És lőttem it mindent de tényleg mindent...polifoam jószágot és táblát egyaránt, másét és saját vesszőt, nockot, tankot, sárkányt, repülőt, sprayes dobozt, csillámos és világító lufit meg gumipókot, mobiltelót, bankkártyát és platóskocsit (f**szomért parkoltak az erdészek a sövény möge...) és persze állványlábat számolatlanul. Törtem és javítottam kint vesszőt, karbantartottam és dekoráltam íjat, teszteltem és tökéletesítettem felszerelést. Ez a hely volt az én Kaer Morhen-em, ahová mindig éreztem visszatérthetek bármikor, űzni és csillapítani a vágyat ami az íjászathoz húz annyi éve....
Sokat jártam ki egyedül, sokat csapatban. Lőttünk lélekizzasztó napsütésben nyáron és kellemes délutában ősszel, lőttünk alkonyatban, szakadó esőben, hóban, sötétben fáklyák fényénél. Vittem ki ismerőst és ismeretelent, rokont, barátot, egyszer még randit is...Jöttemn ide ki melóból, és mentem melóba innen, készültem itt háziversenyre, felmérésre, kvalifikációra, OB-re. Van hogy tényleg elmerülni mentem ki a lövésben, szándékosan magányosan, van hogy a csapat, a hangulat miatt és nem is érdekelt éppen mit lövök. Sosem felejtem milyen jókat edzettünk kint (bár van ahol ezt csak szervezett lövöldözésnek hívják :D ), röhögtünk, sírtunk, szalonnát sütöttünk, lövettünk vagy csak kint piknikeztünk egyszerűen.
Hiányozni fog, az biztos, de az élet megy tovább, van aminek el kell múlnia. Emlékezni kell, és fogok erre a helyre mindig is és a sok-sok kalandra amit adhatott.
Köszönöm Csemete-kert!
