Szóban_forgó_változás

Legszívesebben ordítanék teli torokból, hogy hallja a világ: itt vagyok. De mit ér a világ nélküled? Utálnom kéne téged amiért kitépted a szívem a helyéről és a földig tapostad. Majd a képembe röhögtél és megkérdezted: – Fájt? – minden alkalommal azt mondtam, hogy nem fájt de később remegő kézzel, égő szemmel egyesével ragasztottam össze a szívem darabjait, hogy legalább akkor foglalkozz velem amikor épp engem tiporsz. Mások szerint hülye voltam szeretni téged. Szerintem téged szeretni gyönyörű volt. Fájdalmas, lelki sebekkel teli tűzdelt szerelem. Legalábbis részemről. Mert te nem szerettél. Soha nem is fogsz. Talán ez fáj az egészben a legjobban. Sosem mondtam el mennyire is szerettelek. Soha nem akartad megérteni amit neked akartam adni. Mindent tudtál, mégse tudtál semmit. Hülyeség lenne azt mondani, hogy nem gondolok rád mai napig. Eszembe jutsz sokszor. Már nem beszélünk és úgy hiszem jó is így. Hiába szerettem volna, hogy szeress engem nem tudtál volna úgy szeretni mint bárki mást ezen a világon. Hiszem, hogy a mi történetünk itt most véget ért de a reményem azzal kapcsolatban, hogy talán egy másik életben meg fogod látni bennem azt amit szeretni tudnál bennem, mert én mondtam neked, hogy bármeddig várnék rád. Erről most lecsúsztam most mert egy másik ember kezét kérted meg és másnak fogadtad meg az örök hűséget. Nem fogom azt kívánni. hogy bárcsak vége lenne köztetek mert nem tehetem a saját önzőségem előtérbe. Remélem, megtaláltad azt akit kerestél még ha nem is én vagyok. Számodra a szívembe mindig lesz hely mert te vagy számomra a be nem teljesült szerelem.