DragonQueen

hogy hagytam magam elnyomni az általános iskolában.

Hagytam, hogy ki nevessenek, csúnyán beszéljenek velem, megszégyenítsenek, hogy lelkileg és testileg is bántsanak, hogy aztán megadjam nekik azt amit szerettek volna elérni; Sírjak és rettegjek.

Annyiszor mentem haza sírva, annyiszor kívántam azt, hogy bárcsak más lennék, bárcsak meghalnék. Hisz úgysem hiányoznék senkinek.

Ha nincs igaza, akkor se. Nem teheted meg. Ha azzal dobálózol, hogy vannak jogaid, a képedbe röhög, majd kérdőre von: hol?

Hisz az ő házában élsz, még ha nem is akarsz. Azt mondja kínok kínja között szült meg, nem teheted meg, hogy feleselsz. Nem számít, hogy te erre nem kérted, sosem mondta senki neki, hogy szüljön meg. Ő akart megszülni, mert azt hitte, olyan gyereke lesz, aki a szavára ugrik, aki nem szól vissza, még ha úgy is beszél, és bánik veled, mintha a kutyája lennél.

Megdöbbenve, mérgesen kérdezi, hogy beszélhetsz vele neki nem tetsző hangnemben, amikor éppen csak szépen szólt hozzád.

Szépen szólt hozzád, mert kellett neki valami, mert elfelejtette, hogy alig egy órája, egy napja, vagy egy hete, még azt vágta a fejedhez, hogy bárcsak halott lennél.

Lelkileg bántalmaznak, ha kifejezzük a nem tetszésünket dühöngve esnek nekünk, és ütnek meg ott, ahol csak tudnak.

Dicsérő szót hallani tőlük évente egyszer. Ha rossz jegyet kapunk szídnak, ha jót, nem mondanak semmit, hisz nekünk csak ez a dolgunk.

De elég nehéz dolognak bizonyul, amikor a bizalmatlanság miatt a feleletnél egy szót nem tudunk kiejteni rendesen, a dolgozatnál a kezünk folyamatosan remeg a félelemtől, és a bizonyítási kényszertől. Az órákon képtelenek vagyunk figyelni, mert fáradtak vagyunk, ha aludtunk, ha nem. Rettegünk egész nap, mi lesz, ha haza megyünk. Nem szeretünk iskolába járni, de otthon lenni egyenesen gyűlölünk.