alkotáskényszer

A pázsit szépen lenyírva. A pitypangok mind lefejezve. (Pap József)

Élek, s ez nem az én hibám. Ígérem, orvosolva lesz. (Závada Péter)

A rét deres volt/ A havasok lilák/ Ne haragudj/ Nem volt virág. (Áprily Lajos)

For sale: baby shoes, never worn. (Ernest Hemingway)

A fáradtság miatt úgy hallom, / hogy bentről szólsz, / pedig csak a te hangodon folyik a víz. (Dékány Dávid)

Egyszerre akarok három mondatot mondani. Ezt nevezik hallgatásnak. (Esterházy Péter)

Rosszul alszom, fél éjszakákon át nyitott szemmel fekszem az ágyban, a sötétben, mint a kezdő, gyakorló halottak. (Márai Sándor)

Ahogy önkéntlenül is elmosolyodsz amikor sokáig nézünk szótlanul egymás szemébe

Ahogy összeér a karunk miközben te laptoppal, én könyvvel az ölemben ülünk egymás mellett

Ahogy álmodban megszorítasz, mikor megpróbálok felkelni

Ahogy a combomra teszed a kezed vezetés közben

Ahogy megölelsz hátulról, miközben mosogatok

Mikor rendet raktál a konyhában, amíg én a szobában pakoltam

Mikor elküldted a busz menetrendjét és útvonalát, pedig csak azt kérdeztem, hol áll meg

és behúzott függönyökkel várnálak, kulcsra zárnám utánad az ajtót, pedig tudom, nem jön senki, csókkal köszöntenélek, csak utána kérdezném, milyen napod volt

a teád már meleg lenne, másfél kanál cukorral, és pucolnék mandarint, amíg elmeséled, ki nevettetett meg, ki idegesített fel, hogy vártad, hazagyere

csak a szemedet nézném végig, mikor észrevennéd, megkérdeznéd, mi az, én meg csak zavartan mosolyognék

szép vagy, mondanám, szép a lelked, vagy nem mondanék semmit, csak mosolyognék, úgyis értenéd a szeretetet

megszokott lenne és otthonos és a miénk lenne, és várnálak haza minden nap a nehéz napok után amik nem akarnak véget érni meg a napsütéses tavaszillatú napok után meg a veszekedős napok után is mert az otthon az ahol mi mi vagyunk és ahol minden rendben van akkor is ha épp nincs

meggyújtanék pár gyertyát vagy égőt ami nem csak karácsonykor lógna mindenfelé, hogy leolthassam a lámpát de a szemedben még épp lássam a csillogást

és ha fáradtan dőlnél az ágyra a mellkasodra feküdnék és hallgatnám veled a csendet amíg percek múlva a kezem után nyúlnál és tudnám hogy megoldjuk

és ha tusolni mennél már a szobában levetnéd a ruháid ahogy egy hosszú napot vetsz le magadról

és eljátszanék a gondolattal hogy bejöjjek utánad de meghagynám neked a pillanatot, majd mikor kijönnél játékosan szemrehányva közölnéd, hogy vártál, és miért nem jöttem

és befeküdnél mellém az ágyba és megcsókolnálak hosszan és simogatnám az oldalad és te a mellemre tennéd a kezed

csupán megszokásból kérdeznéd, hogy szabad-e, a választ a felgyorsult szívverésem adná, ahogyan a csók egyre hevesebbe megy át, érzem a fogaid az ajkamon, magamhoz szorítalak, érzem ahogy belemosolyogsz

és kapnál apró puszikat a nyakadba de harapnám meg szivnám és galaxisokat hagynék a kulcscsontod körül

és végigcsókolnám a hátad és a mellkasod, az apró rezdüléseidből tudnám vágysz rám, és én is vágynék rád

és gyengéden megfognálak és a számba vezetnélek és hallanám ahogy hevesebben veszed a levegőt ahogy lassan mozognának az ajkaim körülötted

és mikor mélyebbre mennék érezném ahogyan csípőből akaratlanul is megemelkedsz mert többet szeretnél de én azt szeretném hogy sokáig tartson ezért mikor már kezd elakadni a lélegzeted egy pillanatra megállnék és a hasad puszilnám

majd gyorsra váltanék és a kezemmel is besegítenék és érezném ahogy megfeszülsz alattam de nem állnék meg amíg a megkönnyebbülten elengeded a kezem, amit észrevétlenül megszorítottál percekkel ezelőtt

és magadhoz húznál és megcsókolnál - kikészítesz - mondanád, én meg csak mosolyognék rád

és hirtelen felhúznál és fölötted lennék és te a combomat csókolnád és megremegnék mikor előszőr hozzám érsz mire te közelebb húznál és gyengéden szívnál és harapnál amíg már azt sem tunám ki vagyok és hol vagyok

és muszáj lenne megfognom a kezed pedig jó érzés a mellemen de már nem tudnék csendben sem maradni amíg végül már mindent és semmit érzek egyszerre és tüzijátékok robbannak bennem és levegő után kapkodva feküdnék melléd

és egyikünk sem tudná, mennyi idő telik el összebújva, míg a melkasunk szinkronban emelkedik és süllyed és álmosan simogatnánk egymást

fölém hajolnál és megpuszilnád a homlokom és összegabalyodó testtel összeérő meztelen bőrrel aludnánk el egymás karjában

Mindig a remegés volt az első.

Csak ezután következett az izzadó tenyér, a szédülés, a klausztrofóbia, a pár pillanatnyi remegés már elég volt, hogy tudja, mi következik.

Ilyenkor általában már becsukta az ajtót és felhangosította a zenét, amíg az elnyomta a mellkasa szabálytalan dübörgését és zihált lélegzetvételét.

Hagyjatok békén nem akarom nem bírom nem vagyok képes tovább ezt csak ezt ne nem bírom nem akarom ezt

Lélegezz mélyeket, azt mondják, csak a fejedben van, mondják, minden csak a fejedben van, véget tudsz vetni neki, ha igazán akarod, 

ha nem akarom?

Hátrál a sarokig, leguggol, hátát a hideg falnak nyomja

karba tett kézzel vájja a körmeit a húsába, eleinte csak véraláfutások, majd kiserken a vér is, ez jó, eltereli a gondolatát a vacogó fogairól, hogy talán meghallják, a pillanat töredékéig csend van.

sok a fal a szekrény a függöny a minden nincs levegő beszorulok nem kapok levegőt nem segít én nem akarom ezt miért nincs itt senki nem akarom hogy itt legyen bárki csak az érzés múlna csak én múlnék már

Tudja, hogy mi következik, hiába is tagadná, innen már csak egy irány van, ezt nem lehet elkerülni, hiába mondják, hogy van választás, ők nem értik, itt senki sem érti

A hegyző az asztalon van az asztalig pár lépés, közben egyszer meg kell állni, inog a föld a láb alatt, alig kapja el az asztal sarkát leül, könnyes a szeme

nem akarom ezt nem akarok itt lenni nem akarom hogy bárki itt legyen miért kellek én nem kellek én ide hogy a kurva életbe már nem akar véget érni

A csavarok ki vannak lazulva, nem is kell odanézzen, nem is tudna, ha kinyitná a szemét, magát látná a tükörben, hogy szánalmas, hogy csalódás, hogy senki

hogy megint ide jutott, pedig megígérte, és mégis, hogy még erre sem volt képes

fájni fog akarom hogy fájjon mert akkor nem érzem többé megígértem sajnálom sajnálom ne haragudjatok nem tudom másképp

az első: megkönnyebbülés

a második: vágy

a harmadik: kétségbeesés és szégyen

a negyedik: beletörődés

innentől már csak függőség.

Végül a hétvégék lettek azok, amik megmentették a házasságát. És nem azért, mert hétvégén nem érkeztek számlák, mert hétvégén nem kellett azon veszekedni, ki viszi a gyereket iskolába, edzésre, zongorára, ki megy érte a buli után és végül ki várja meg ébren, míg elhal a sírás az emeletről.

A gondatlanul behúzott föggönyökön áttörő első napsugár és a kikapcsolt vekker volt az, ami ilyenkor különbséget tett a hétköznapok feszült egymás mellett létezése és a puha szombat reggeli együttlétek között. Az ágynemű halk suhogása, a perzselődő kévá illata, a csend, gyűrött arcok és véletlenül összeérő kézfejek.

Nem volt szükség másra, csak pár pillanatra egy héten, amikor nem nyom a  felelősségek súlya, határidők és kötelességeg tömkelege, félresiklott múltbéli döntések vissza-visszatérő következményei. És mindenek előtt, nem fertőzte a kettőjük közt vibráló érintésnyi területet az egymás előtt érzet bűntudat, lemondás a megfelelésre tett erőfeszítésekről.

Mert nem sikerült semmi úgy, ahogyan húsz évesen bortól ittasan megígérték egymásnak, nem váltották meg a világot, nem lettek jobb szülők mint a nemzedékek által beléjük ültetett tudatalatti mindták,  törtek tányérok és hulltak könnyek és csapódtak ajtók.