Ă©s behĂșzott fĂŒggönyökkel vĂĄrnĂĄlak, kulcsra zĂĄrnĂĄm utĂĄnad az ajtĂłt, pedig tudom, nem jön senki, csĂłkkal köszöntenĂ©lek, csak utĂĄna kĂ©rdeznĂ©m, milyen napod volt
a teĂĄd mĂĄr meleg lenne, mĂĄsfĂ©l kanĂĄl cukorral, Ă©s pucolnĂ©k mandarint, amĂg elmesĂ©led, ki nevettetett meg, ki idegesĂtett fel, hogy vĂĄrtad, hazagyere
csak a szemedet nézném végig, mikor észrevennéd, megkérdeznéd, mi az, én meg csak zavartan mosolyognék
szĂ©p vagy, mondanĂĄm, szĂ©p a lelked, vagy nem mondanĂ©k semmit, csak mosolyognĂ©k, Ășgyis Ă©rtenĂ©d a szeretetet
megszokott lenne Ă©s otthonos Ă©s a miĂ©nk lenne, Ă©s vĂĄrnĂĄlak haza minden nap a nehĂ©z napok utĂĄn amik nem akarnak vĂ©get Ă©rni meg a napsĂŒtĂ©ses tavaszillatĂș napok utĂĄn meg a veszekedĆs napok utĂĄn is mert az otthon az ahol mi mi vagyunk Ă©s ahol minden rendben van akkor is ha Ă©pp nincs
meggyĂșjtanĂ©k pĂĄr gyertyĂĄt vagy Ă©gĆt ami nem csak karĂĄcsonykor lĂłgna mindenfelĂ©, hogy leolthassam a lĂĄmpĂĄt de a szemedben mĂ©g Ă©pp lĂĄssam a csillogĂĄst
Ă©s ha fĂĄradtan dĆlnĂ©l az ĂĄgyra a mellkasodra fekĂŒdnĂ©k Ă©s hallgatnĂĄm veled a csendet amĂg percek mĂșlva a kezem utĂĄn nyĂșlnĂĄl Ă©s tudnĂĄm hogy megoldjuk
Ă©s ha tusolni mennĂ©l mĂĄr a szobĂĄban levetnĂ©d a ruhĂĄid ahogy egy hosszĂș napot vetsz le magadrĂłl
és eljåtszanék a gondolattal hogy bejöjjek utånad de meghagynåm neked a pillanatot, majd mikor kijönnél jåtékosan szemrehånyva közölnéd, hogy vårtål, és miért nem jöttem
Ă©s befekĂŒdnĂ©l mellĂ©m az ĂĄgyba Ă©s megcsĂłkolnĂĄlak hosszan Ă©s simogatnĂĄm az oldalad Ă©s te a mellemre tennĂ©d a kezed
csupĂĄn megszokĂĄsbĂłl kĂ©rdeznĂ©d, hogy szabad-e, a vĂĄlaszt a felgyorsult szĂvverĂ©sem adnĂĄ, ahogyan a csĂłk egyre hevesebbe megy ĂĄt, Ă©rzem a fogaid az ajkamon, magamhoz szorĂtalak, Ă©rzem ahogy belemosolyogsz
Ă©s kapnĂĄl aprĂł puszikat a nyakadba de harapnĂĄm meg szivnĂĄm Ă©s galaxisokat hagynĂ©k a kulcscsontod körĂŒl
Ă©s vĂ©gigcsĂłkolnĂĄm a hĂĄtad Ă©s a mellkasod, az aprĂł rezdĂŒlĂ©seidbĆl tudnĂĄm vĂĄgysz rĂĄm, Ă©s Ă©n is vĂĄgynĂ©k rĂĄd
Ă©s gyengĂ©den megfognĂĄlak Ă©s a szĂĄmba vezetnĂ©lek Ă©s hallanĂĄm ahogy hevesebben veszed a levegĆt ahogy lassan mozognĂĄnak az ajkaim körĂŒlötted
Ă©s mikor mĂ©lyebbre mennĂ©k Ă©reznĂ©m ahogyan csĂpĆbĆl akaratlanul is megemelkedsz mert többet szeretnĂ©l de Ă©n azt szeretnĂ©m hogy sokĂĄig tartson ezĂ©rt mikor mĂĄr kezd elakadni a lĂ©legzeted egy pillanatra megĂĄllnĂ©k Ă©s a hasad puszilnĂĄm
majd gyorsra vĂĄltanĂ©k Ă©s a kezemmel is besegĂtenĂ©k Ă©s Ă©reznĂ©m ahogy megfeszĂŒlsz alattam de nem ĂĄllnĂ©k meg amĂg a megkönnyebbĂŒlten elengeded a kezem, amit Ă©szrevĂ©tlenĂŒl megszorĂtottĂĄl percekkel ezelĆtt
Ă©s magadhoz hĂșznĂĄl Ă©s megcsĂłkolnĂĄl - kikĂ©szĂtesz - mondanĂĄd, Ă©n meg csak mosolyognĂ©k rĂĄd
Ă©s hirtelen felhĂșznĂĄl Ă©s fölötted lennĂ©k Ă©s te a combomat csĂłkolnĂĄd Ă©s megremegnĂ©k mikor elĆszĆr hozzĂĄm Ă©rsz mire te közelebb hĂșznĂĄl Ă©s gyengĂ©den szĂvnĂĄl Ă©s harapnĂĄl amĂg mĂĄr azt sem tunĂĄm ki vagyok Ă©s hol vagyok
Ă©s muszĂĄj lenne megfognom a kezed pedig jĂł Ă©rzĂ©s a mellemen de mĂĄr nem tudnĂ©k csendben sem maradni amĂg vĂ©gĂŒl mĂĄr mindent Ă©s semmit Ă©rzek egyszerre Ă©s tĂŒzijĂĄtĂ©kok robbannak bennem Ă©s levegĆ utĂĄn kapkodva fekĂŒdnĂ©k mellĂ©d
Ă©s egyikĂŒnk sem tudnĂĄ, mennyi idĆ telik el összebĂșjva, mĂg a melkasunk szinkronban emelkedik Ă©s sĂŒllyed Ă©s ĂĄlmosan simogatnĂĄnk egymĂĄst
fölĂ©m hajolnĂĄl Ă©s megpuszilnĂĄd a homlokom Ă©s összegabalyodĂł testtel összeĂ©rĆ meztelen bĆrrel aludnĂĄnk el egymĂĄs karjĂĄban