frnkWay'

Persze, könnyebb abban hinni, hogy idővel minden úgy alakul majd, ahogy “lennie kell”. De mondd, mit fogsz tenni, amikor a dolgok egyesével összeomlanak körülötted, és ráébredsz, hogy ez mégsem egy tündérmese?

David Levithan - Engedj közelebb

“Vannak emberek akiket sosem fogsz elfelejteni. Lehet a szerelmed volt, a legjobb barátod vagy talán csak egy közeli ismerős. De tudod akármennyire összevesztek és talán haragban is vagytok, akkor is boldog emlékek fűznek hozzá. S mikor meglátod valahol, ezek az emlékek fognak széttépni belülről. Hogy miért? Mert hiányzik neked.”

A legbölcsebb tanács, amit valaha kaptam, egy különösen erős nőtől:

“Érezted már azt, hogy sehova sem tartozol? Üdvözöllek a mindennapjaimban.”

Talán ha néha elfelejtenénk dolgokat, mindannyian kicsivel boldogabbak lennénk.

Kibaszottul megijeszt a tény, hogy két évvel ezelőtt mennyire elképesztően más volt az életem.

Kiszeretném tépni magamból minden részem. Darabokra szaggatni magam. Addig marcangolni a húsom és a bőröm ameddig már csak a csontjaim maradnak épek. Egy baj van. Ez nem én vagyok. Már régóta valaki más uralja a testem, valami idegen. Egy undorító betegség ami csak nehezen vehető észre, de mégis rengeteg életet tesz tönkre, vagy vesz el. Ez nem én vagyok. Ez a depresszióm, az önutálatom, ez az a dolog ami a nap huszonnégy órájában azt üvölti, hogy nem vagyok elég jó. Üvölt, de csak én hallom. Néha megpróbáltam hangot adni neki, hogy esetleg más is észrevegye, kinyitottam a számat és tolmácsoltam. Elmondtam mindent amit elhitetett velem, elmondtam, hogy rávett arra, hogy élvezzem azt, hogy pengével a bőrömbe vágok. Az emberek amikor ezt hallották, mint az ajtókat egy vihar idején, becsukták a fülüket és lakattal zárták le. Féltek, hogyha bennem ekkora a káosz, az majd rajtuk is sebet ejt, de nem tudták, hogy ez a betegség a magántulajdonom. Vagy én vagyok az ő tulajdona? Őszintén nem tudom, csak azt, hogy a napjaim legnagyobb részét ő irányítja.