Sose Bírtál, Nem Is Fogsz, Ne Is Hívjál.

—

Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. - Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. Ölbe kaplak: Harapj, harapj, vagy én haraplak!

A konyhaablakban lakik, és mikor mindenki mást kipicsáztam a lakásból, akkor neki megkegyelmeztem.

A sarokban ugyanis megláttam a levedlett pókáncúgokat, növekvő méretekben egymás felett, mint valami kis gardróbszobában, ott lógtak az üres, kinőtt pókpufajkák, én meg: Ahhj Zolibazdmeg, olyan cuki vagy öcsém! Hát micsinálsz te? Cseperedsz? Vagyogatsz? Pókoskodol? -Ighenh!

Így történt, hogy csak az előszobáját bontottam le, a Zoltán meg kicsit fölkúródva kimászott a konyhafalra megnézni, hogy mi a fasz van, de aztán igazi egyetértésben nyomtuk a Zolus meg én. Én meg a Zoller. Ember és pók. A pók meg az ember.

Csakhogy szopoládé van kispajtások! A Zoli lány! Lány, és beszült. Beszült vagy hatot. Ez nem pálya Zoli! Ez tőled szemétség. Én se szülök neked ide. De ha szülnék se hatot. Úgyhogy ma fogom az egész bandát a faszra, és sorsára hagyom a gangon.