Zöldikék

Pilinszky János: Gizgaz

Nem láttam a földeket, csak a zöldet, végül az egész egy nagy zöld semmivé vált

örökül hagyom magamat a sárnak, hogy kihajtsak a fűből, melyet szeretek

Megkérdeztem, tud-e adni valamit, amit elszívhatnék, elmondtam, hogy még sosem próbáltam, és mutassa meg, amit rendkívül készségesen meg is tett. Amikor végeztünk, lassan leballagtam a domboldalon, és elvegyültem a tömegben. Először nem vettem észre semmi különöset, talán túlságosan részeg voltam, Geir Helge mondott is erről valamit, hogy az első alkalommal nem mindig működik, és akkor sem mindig, ha az ember túlságosan be van rúgva. Amikor viszont beültem az üres bulibusz hátsó ülésére, történt valami. Megmozdítottam a vállamat, és olyan érzésem támadt, mintha olajjal kenték volna be az ízületeimet, mintha az egész testemet beolajozták volna. Egy egészen apró mozdulat elég volt ahhoz, hogy az egész testemet jóleső érzés töltse el. Ott ültem hát, és megmoccantottam az egyik ujjamat, egy picit megemeltem a vállamat, megráztam a csípőmet, és egymás után több hullámban is kéjes érzés áradt szét a testemben.

Ezen át lépsz be újra hozzám a vendégem és varázslóm vagy. Eláll az eső szívverése s a fű zöld parazsa fölizzik.

Valami olyasmi futott benne végig a koponyáján belül, mélyen belül a gyógyíthatatlan és elkorcsosult agyában, hogy a hasisnál talán nincsen jobb, fontosabb és nagyszerűbb dolog a világon. Feri odalépett a könyvekkel telerakott pulthoz. A szétroncsolt idegrendszerétől várható viselkedést meghazudtolva komótosan, koncentrált figyelemmel végignézett a nemrég megjelent, színes borítójú tudományos könyvek sorai között, miközben azt érezte, hogy az egymásba tapadt ragacsos marihuánalevelek és a könnyen morzsolódó zöldesbarna hasisdarabok az ő boldogságának talán legtisztább, legigazabb szimbólumai.

zöld szemüvegen át szép ez a világ

szokatlan szürke volt a fű, de zöld az illat

Nagyon szeretem a füvet, mert a létünket is neki köszönhetjük.