Vágyak szerelmesei

Megtörtél.

Megöltél.

Több formája van, van aki sokat sír és van aki inkább elmegy vodkázni és betépni. Én mindig a kettő közötti átmenet voltam, sokat sírtam miközben ittam a vodkát aztán ágyból ágyba mentem, hogy felejtsek és ez most szörnyen hangzik de nem számított, hogy mekkora fájdalmat okozok azoknak a férfiaknak és nőknek akikkel éppen felejteni akartam. Az első szakításom egy négy éves kapcsolat vége volt, ez a kapcsolat maga volt a mennyország hiszen az első mindig gyönyörű és mesés. Be kell valljam én hibáztam a legtöbbet ebben a kapcsolatban és remélem egyszer a karma megbocsát nekem. A férfi akit szerettem kedves volt és figyelmes mindig sokat utazott hozzám és virágot vett. Talán ez volt a baj. Mi nők, nem is tudom hátrálni kezdünk ha valami túl jó, vagyis elnézést az őrült nők viselkednek így. Tehát kedves volt és én úgy döntöttem, hogy nem akarom őt kihasználni és tönkre tenni mert ő arany én pedig szén.

Azt mondtam már nem szeretem és ne akarja megmenteni ezt a szart ami van köztünk mert "jobbat" érdemel. Hála az égieknek most boldog kapcsolatban van egy nagyszerű nővel.

A második szakítás volt talán az a szakítás aminek se eleje se vége nem volt sosem egésszen a férjemig. Ő az a tipikus piercinges tetovált drogos fiú volt, ő tanított meg arra, hogy hogyan kell falni és élvezni az éltet. Ő volt életem legszebb időszaka már amire emlékszem. Kislányom, neked ilyen pasi ismétlem nem kell!!

A harmadik pedig a legfájdalmasabb volt, és most kapaszkodj meg mert itt olyat éreztem amit sosem. Szabad voltam, elégedett önmagammal és a testemmel. Gyönyörűnek éreztem magam amit eddig soha. Egyik napról a másikra lett vége és ő szakított. Ő tűnt el hirtelen és én itt maradtam a pólóját fogva a kezemben. Nem ettem és nem ittam hónapokig rendesen. Nem tudtam koncentrálni, nem tudtam aludni, nem tudtam lélegezni. Sokat fogytam, ha ettem hánytam és hashajtókat szedtem. Téptem, gyógyszereket szedtem mindent amit csak el tudsz képzelni. Annyira fájt, hogy nem tudtam beszélni róla és mindenkiben őt kerestem.

Az élet pont akkor sodorta az utamba őt, soha nem fogom tudni elégszer megköszönni neki, hogy megmentett. Nem, ő vele soha nem voltam együtt szerelmesek sem voltunk soha egyszerűen csak volt és rendbe tett. Miután újra kaptam levegőt akkor jött az apád, apád egy nagyszerű ember de akkor amikor először találkoztam vele nagyon utáltam. Mindig nézett és soha nem szólt egy szót sem hozzám. A bolt ahol dolgoztam a kedvenc helye volt, főleg amikor éppen rendbe tettem az árukat ő jött és szétpakolta.

Apáddal nem mindenben értünk egyet, sőt azaz igazság, hogy szinte semmiben. Ha fáradt kibírhatatlan és iszonyatosan hisztis. Idegesítő számára az, hogy én egy káosz vagyok és őrült. Viszont apád mindig a hátam mögött van ha zuhannék. Apád és én nem beszélgetünk, nem lelkizünk, apukád azaz ember akivel még a csend is jól esik. Hallgat velem és minden ostoba ötletemet segít megvalósítani. Szeretem őt, és nála jobb apa nem létezik és hálás vagyok, hogy téged vele nevelhetlek.

Lehet, hogy azt érzed soha nem jön el a megfelelő és úgy érzed soha nem talál rád a szerelem de hidd el mindenkinek van egy társa és néha nem azzal vagyunk együtt akivel együtt kell lennünk vagyis mi azt gondoljuk, hogy nem a megfelelő emberrel vagyunk de a tested jelezni fog és tudni fogod ha jó helyen jó ember mellett vagy.

- Már ideje, hány éve is, hogy megkérte a kezed? Tette fel szarkasztikusan a kérdést..

- Hat, hat éve már... De nem mondasz erre semmi mást?

- Őszintén mit szeretnél hallani El? Vigyek ajándékot? Netán utaljak pénzt a ruhádra?

- Cinikus vagy, inkább megyek.

- Menj. Már az ajtó felé indultam amikor hirtelen felindulásból megfordultam és a következőket vágtam a fejéhez.

- Tudod ha azt mondanád, hogy ne menjek hozzá szó nélkül engedelmes lennék. Ha azt mondanád ne csináljam mert szeretsz, mert az a pár év neked is jelentett valamit vagyis több voltam számodra mint barát akkor nem mennék hozzá. De tudod Rob kedves, ő virágot vesz és megölel ha sírok. Kinyitja előttem az ajtót és mindig azokat a filmeket nézzük amelyeket én szeretnék...

-Rob tudja a kedvenc színed? Tisztában van a legnagyobb félelmeiddel? Tudja mi a legnagyobb traumád?

- Mintha te tudnád... Feleltem most már sírva. Hosszú hallgatás, újra az ajtó felé vettem az irányt majd egyszer csak megszólalt.

Hogy szeretetből csinálod-e? Óh...dehogy! Félelelmből. Mert félsz, hogy nem találsz még egy olyan embert, aki úgy szeret majd, mint ahogy én. Aki mindig meghallgat. Aki mindig mindenben melletted áll, és akire mindig számíthatsz. Félsz, hogy nem találsz még egy olyan embert, aki annyira törődik veled, mint ahogy én tettem. Rettegsz...a magánytól.

Annyi mindent kellett volna másképp csinálnom, belátom. De látod mindig én leszek az akit hibáztatok. Nem akarok elbúcsúzni. Az olyan mintha elengednélek. De én sose akarlak téged elengedni mert nekem szükségem van rád, Drága Kedvesem.

Nem haragszom rád egyáltalán, hiába tűnhet úgy. Hiszen hogyan is haragudhatnék rád? Mindenki a boldogságot keresi. Nem haragudhatok rád amiatt, hogy megtaláltad és élsz vele. Én is ezt tenném ha tudnám. Csak nem tudom mert nekem te voltál a boldogság míg az életem része voltál.

Szeretlek.

Hallgatnak nem

Mernek beszélni,

A csillagok hazudnak,

Nehéz már remélni.

A farkasok vonyítanak ,

Elkap egy rossz érzés,

a lelkek ordítanak,

Kívül rend belül vérzés.