Feljelentést tett a Miniszterelnökség Orbán Viktor közösségi médiás tartalmaival összefüggésben
Havi 83 millió forintért kezelte/gyártotta Orbán tartalmait Kaminsky Fanny.
"4 milliárd 228 millió 924 ezer 813 forint közpénzt kapott a Kabinetirodától Orbán Viktor közösségi médiás tartalmainak gyártására a cége. Ez a gyakorlatban fényképeket, videókat és néhány oldalas médiafigyelési beszámolót jelentett. A teljesítésigazolások alapján a videók átlagosan 15 másodpercesek voltak, de akadt olyan hónap, amikor mindössze 21 percnyi mozgókép és 411 fotó készült több mint 63 millió forintért. Ez a nyilvánosan elérhető adatok szerint még nemzetközi szinten is legalább háromszoros túlárazást jelent. Ráadásul a szerződést arra való hivatkozással, hogy a miniszterelnök védett személy, kivették a közbeszerzési eljárás hatálya alól. Tehát a valódi versenyt kizárva, a piaci ár többszöröséért szerződött a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kaminski Fanny cégével. Ráadásul a szerződés keretein belül elkészült 2026-os tartalmak között több is inkább választási kampányanyagnak tűnik, mint az egykori miniszterelnök munkájáról szóló tudósításnak."
végre kezdődik
Évi 1 milliárdért csinálta. Basszus, én megcsináltam volna 890 millióért is ....
Havasi Bertalan szerint Ruff Bálinték csúsztatnak.
"Ruff Bálinték csúsztatnak. Nem is keveset. Kaminski Fannyt és a cégét nyilvánvalóan politikai okokból támadják, hiszen a feladatait bizonyítottan ellátta” "2022-től 4 éven keresztül végezte a miniszterelnök melletti teendőket a cég, heti hét napos, napi 24 órás rendelkezésre állásban." "Fényképek és szerkesztett videók készítése mellett a cég fejlesztette és üzemeltette a miniszterelnok.hu weboldalt is ugyanezen szerződés keretében. Ezen felül nagy értékű grafikai szolgáltatásokat is biztosított" "A vállalat közvetlenül 5 főt foglalkoztatott, de szerinte az alvállalkozókat beleszámolva ez a szám 30-nál is több volt." xDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Hát ez elég gyenge védekezés.
Meg, hát, ugye, bár Bertalan nincs hozzászokva, de ebben a kérdésben nem a gazdája, hanem a bíróság hoz majd ítéletet, és akkor nem az lesz a valóság, amit ő állít, hanem az, amit a bíró.
Attól, hogy alkalmanként alvállalkozókat is bevontak (vajon erről volt szó a szerződésben?), az elvégzett tevékenység nem tűnik arányosnak a sok-sok milliárddal.
Szerintem a túlárazást nagyon nehéz lesz bíróság előtt bizonyítani, mert nincs mivel összehasonlítani, és az ilyesmi megfoghatatlan. Az, hogy benneteket meg engem felháborít az összeg, az nem sokat jelent egy bizonyítási eljárásban.
Olyan ügyeket kell előszedni, ahol nem igazolható semmilyen teljesítés. Ahol van sok, ott ilyet is fognak találni. Teljesen mindegy, hogy nem milliárdos, hanem ötmilliós üggyel kapják el őket.
Vannak vállalkozások, ahol a social media-kampányok és a felületek kezelése hivatalosan ki van szervezve erre szakosodott marketingcégeknek/influenszereknek. Most tekintsünk el az egyszemélyes vállalkozásokat havi 50k-ért feketén toló egyetemistáktól, de ennek van azért nyomon követhető és ellenőrizhető, számlázott díjszabása, ami valószínűleg csomag és online marketing címszó alatt egy tól-ig ársávból is messze kilóg. Fannika meg Bertalan itt majd az életszerűséget akarják bizonyítani, de azzal teljesen ellenkező irányba halad a történetük.
Hát én a közös várakozásainknak megfelelően továbbra is figyelem, hogy mikor indul el a felelősségre vonás az ennél jóval durvább MNB és aranykonvoj ügyekben, de közben meg örülök annak, aminek lehet. Például, hogy vagy 3 hónapja nyereséges az ország, ez teljesen nyilvánvaló módon az esztelen pénzszórás leállításával függ össze, ami hatalmas kormányzati eredmény. Ezt tovább kell vinni, és bízom is benne, hogy itt komoly eredmények lesznek. De a büntetőjogi felelősségrevonással kapcsolatosan szkeptikus vagyok már.
Természetesen nagyító alatt, de meg merem kockáztatni hogy úgy akarnak felemelkedni, hogy közben az országot is felemelik. Kívánom Magyarnak hogy azt a helyet foglalja el a törikönyvben, amit Orbán akart.
Nagyon is összehasonlítható a piaci árazással. Bármelyik full-service marketingügynökségnek van ilyen ajánlata a polcon, rá lehet skálázni a követőbázisra, rá lehet duplázni egyet Viktor miatt és ez akkor kb. négyszeres túlárazás.






















