4everalone:/

Eljutottam arra a pontra hogy semmit se akarok már meg javítani, senkit se akarom hogy maradjon ha nem akar

Nem akarok tovább felnőtt lenni, a sok felelősség, a sok megfelelési kényszer , számlák stb

Túl nehéz már csak nekem jónak lenni . Én mindig mindenkiben próbálom meg látni a jót a kedves embert, akkor mások nálam miért nem látják miért vagyunk még mindig ennyire önzök és nagy képüek hogy csak azt hisszük rólunk szól a világ

Azt hittem már jól vagyok, azt hittem már tudom kezelni a depressziómat,a szorongásomat, de rá kellet jönnöm ennyi év után, hogy egyáltalán nem tudom kezelni sőt szerintem rosszabb mint valaha volt , többet gondolok a halálra mint általában és úgy érzem hogy ez így nincs jól és nem tudok senkinek se szólni mivel senki se vesz komolyan

Unom már ezt az örökös kör forgást , fel kelek el megyek melózni színészkedek egész nap majd haza jövök és itt is álcázom a valódi enemet azt hogy állandóan szorongok és hogy ,mindig a fejemben vagyok és nem segít, nem tudom kinek elmondani mi van, talán én se tudom pontosan mi van