Bocsáss Meg Kérlek. Mert Nem Vagyok Jó Ember.

Felriadtam nem tudtam hol vagyok, majd látom az arcát megkönnyebbülve döbbenek arra rá hogy ez egy álom volt csupán. Mire megszólalnék újra a te hangodat hallom de már az ablak elöl. Leküldöm hogy beszéljen veled: “Menj le és beszélj azzal a hülyével! Azonnal!!” Amire kilép a szobából megszólalsz a fulembe suttogva.

Az eddigi világom amit felépítettem magam körül azt nagyon szerettem. De most pontosan úgy érzem hogy valaki a szépen kitakarított házba ajtóstúl ront be sáros cipővel a fehér szőnyegre. Majd megkérdezi ugye nem baj? És én hogy ne legyen konfliktus inkabb mondom nem baj nyugodtan. Belűl meg már zokogok.

Nem tudom, lehet én működöm furcsán, de nekem az nem segítség hogy szenvedés közben még meg is aláznak azzal hogy figyelnek és rám akarják tukmálni a nem kívánt segítséget. Ez a lelki teherre még rá tesz egy lelki terrort is és mégrosszabbul érzem magam mint akkor mikor még nem próbáltak rám erőszakolni.

Meg mondják hogy tudom hogy te ezekkel a gondokkal egyedűl szoktál szembenézni de itt vagyok. Igen itt vagy, és igen egyedűl szoktam szembenézni ezzel, mert eddigi életem során is megküzdöttem ezekkel és ezután sem lesz másként.

Odáig jutottam hogy mikor vele vagyok gyomor görcsöm van mert nem akarok egy percet sem vele lenni. Inkább nem mondok semmit ami éppen fájna nehogy megint erőszakoskodjon.

Szeretek egyedül lenni, mert olyankor nem kell szemelött tartanom egy másik személyt. Nem kell a saját szükségleteimet háttérbe raknom. Gondtalan lehetek. Szabad.

Annyira harapom a nyelvem, hogy vérezni fog. Megölöm magam, de szerintem ez egyáltalán nem segít. Próbálok kicsi lenni .Menj át rajtam, és olyan udvariasan veszem. Mert még mindig érdekel, mit gondolnak, és hogy tetszek-e nekik. Mosolyogtam és mutattam a fogam.

Most már nem mosolygok semmin.Kíváncsi vagyok, változni fogok-e valaha.Én, nem akarok ilyen lenni.Arra ébredek, hogy utálom a testem. Próbálok létezni.