S ezért most, vénen, még két térdre esve
köszönöm Néked, Uram, a nyomort,
hogy nem lettem ficsĂșr, ki dĂ©lben, este
mindenre pökve, szĂŒrcsöli a bort,
hogy mĂĄmoraim keserƱk Ă©s bĂșsak
voltak s utam az éj aljåba vitt,
hol a sötĂ©tben meglĂĄttam a dĂșsak
hatalmåt s a szegények titkait.
Köszönöm Néked a kenyér csodåjåt,
s az éhes gyomor låzadt vågyait,
a tömegszållås fuldokló homålyåt,
s a vén kórhåzak såpadt ågyait,
köszönöm Néked ålmom lågy varåzsåt,
s lyukas cipĆmben a hideg sarat,
Ă©s köszönöm a meddĆ vĂĄgy darĂĄzsĂĄt,
s a szĂ©l zĂșgĂĄsĂĄt a hidak alatt.
Köszönöm Néked, hogy szememnek tårva
nyĂlt meg az Ember, e szörnyƱ bozĂłt,
mert Ăgy nem lettem az urak szolgĂĄja,
sem népkertekben rizsporos bohóc;
köszönöm, hogy az Ember szenvedését
mind a fĂŒlembe sĂșgtad egy napon,
mert Ăgy törtĂ©nt, hogy minden versem mĂ©lyĂ©n
azĂłta egy hĂșr szĂłl: a szĂĄnalom...
François Villon: A TESTAMENTUM IX-XI, Faludy György åtköltésében














