#szergej

2022.10.16.

őszintén szólva baromira hiányzott már a digitális

Ezer éve bezárt, tudtommal. Fasz tudja, meddig működött pontosan, a szaga megelőzte a várost, ha autóval érkeztünk, hamarabb, ha vonattal, később. Mindenesetre apám mindig megjegyezte, amikor kérdeztem, hogy mi ez a rettenet. Nagyot nem lehetett vele tévedni, legfeljebb kampánykor volt más szag, akkor a cukorgyár kicsit feljött. Bizonyos, hogy a szag évek óta nincs ott, már a kutyagyár is az enyészeté, távolból csak a maradványai látszanak, kivert ablakok, kivert álmok, a szél fütyül keresztül a szerkezeten. Ami mozdítható volt, azt vitték.

Akkor, egy hete mégis éreztem. A parkolóban, ott a négyesnél. Van egy baromi nagy parkoló, félrehúztam, mert a Holt-Tisza túloldalán ritkán jártam autóval, ötletem nem volt, hogy merre van _arra_ alkalmas hely, autópálya hiányában vécé sincs. Csak álltam ott. A parkoló túloldalán egy kamion, benne vélhetően egy ember, aludhatott, a függönye behúzva.

Anyám másnap megjegyezte, hogy a mozdulataim az _övé_ mind, a kezem, ahogy kinyújtom. És én küzdök, hogy ne úgy vezessek, mint ő, ne akarjam fegyelmezni a többit, ne fékezzek be indokolatlanul, bár morgok, amikor a seggembe jön valamelyik. Ugyanúgy morgok. Mint ma, amikor annyira jöttek rám, hogy az autópályán nem tudtam olyan gyorsan 130-ról 40-re lassítani. Olyan hirtelen történt minden, hogy még mosolyogni is elfelejtettem a kamerának. Csak az van bennem, hogy a lökhárító biztosan többe került volna, mint az, hogy 40 helyett a kameráig épp sikerült 70 alá lassulnom.

Őt bezzeg sose fotózták le. Csak az öccsét, de azt elintézte. A kollégái sírtak, mert kispolszkit akkor már évek óta nem kaptak el gyorshajtással, ez meg olyan szép fotó lett, még Szergej arca is látszódott. De elintézte. Nem mintha reális lenne, hogy ilyent kérjek tőle. Akkor sem kérnék. Mondjuk a benzinbe beszállhatna, ha már a másikat kell hoznom-vinnem, mert a kemó... a szokásos csak.

A mi családunkban már ez a szokásos. Meg a kutyagyár szaga. Az állandó, az átjár mindent, összeköt és ugyanazt hozza mindenki szeme elé. Lassan a családból is annyi marad csak. Lyukak, és a keresztül fújó szél. Meg a szag. Krizantém, fenyőkoszorú, égő olaj a mécsesben. A kórház fertőtlenítőszaga.

A négyesre összegyűjtötték az ország összes hatvanas tábláját. Abonynál eszembe jut, amikor a Žagar új albuma kijött, mennyire rosszul voltam érte, apám a harmadik tracknél mondta, hogy hallgassunk mást. Most már nem mondja, igaz, mást se.

Kiérek, egy még maradt a kettőből. Haja már neki sincs, a hideg szél a fejbőrén csúszkál. Kettő még visszavan, hatot kipipált. Közben a hangulata ingadozik, mint a tenger, ringat minket magával, még a kapkodás és a kiabálás is stimmel. Kettő még visszavan neki, de a lelket úgy kell benne tartani, mint Atlas tartotta a világot. Vállt vállnak vetve, egyre kevesebben.

Igazából lassan ugyanannyit látogatok temetőben, mint ebédlőasztalnál.