#szempont

Az életemben a legriasztóbb gondolat, hogy felesleges dolgokra pazaroltam az időm egy részét...

Meredten nézek rá és a szemeibe vájom a tekintetem.

- Zöld - közlöm vele tömören, mire kettőt pislog. Szemmel láthatólag zavarba hoztam mert a bőre színe új árnyalatban pompázik. Inkább feljebb emeltem a táblát, és gyorsan felskicceltem azt az ovális fejét. Mikor befejeztem a festékeimet kotortam elő.

Időközben a feje egy igazán rikító vörös színt vett fel. Rápillantok és magamban átkozni kezdem. Most vagy kitalálom az eredeti bőrszínt, vagy megfestem ilyenre, bár annak egyikőnk sem örülne túlzottan. Inkább a szemére koncentrálok, de hamar föladom és a lista végére küldöm. Majd később szenvedek ennek a csodának a kikeverésével.

- Ide adnád a kezed? - kérdezem tőle a legtermészetesebben. Fogadni mertem volna rá, hogy ennél vörösebb nem lehet, ha nem a saját szemmel látom!

Ha az arc nem jön be, a kézről szoktam a bőrszínt következtetni. Úgy tartottam mint herceg a hercegnőjét. Még jó, hogy nem nyomtam rá egy cuppanós csókot. "Őfelsége elragadó mint mindig, sőt ez a szín remekül feldobja kegyed arcát, igazán élettelivé varázsolja!"

Megvan a szín, de ekkor valahonnan az a galád Nap besüt és mindent alkonyattá varázsol. Keserű képpel nézek a férfire és tanulmányozni kezdem az éles árnyékokat, amik feketére varázsolják a fél fejét. Nem elég az árnyék, az a gonosz aludni vágyó csillag ott fönn még mindent a narancsosra is fest. Minden elveszti az eredeti színét. Mintha csak egy piros lencsén néznénk a világot. Ha ilyet akartam volna, akkor úgy csinálom.

Türelmetlenül bámulok ki az ablakon. Szerencsémre a horizonton vastag esőfelhők húzódnak. Gonoszul vigyorgok, amikor a fellegek elnyelik az utolsó sugarait is aljas ellenségemnek. Visszatekintek a férfire és nyugodtan konstatálom, hogy újra régi színeiben pompázik. Még a vörös előtte értem. Bemázolom a képét a skiccen is, majd a haja következik. Barna. Ez a része könnyen meg van, szinte föl se nézek a munkámból. Ezt meg is bántam utána.

Vörös. Vörös árnyalatok vannak a frissen mosott hajszálaiban. Nagyon csúnyán nézhettem rá, mert elkerekedtek a szemei. Szólni nem mert, én meg már majdnem kimondtam, hogy menjen a büdös pokolba a színváltós képével karöltve.

Megmasszírozom a halántékom, ezzel be is festem az ecsettel félhajam. Most színezhetem át a fényeket. Kikeverem a bíboros árnyalatot és becsíkozom vele a haját.

Mikor felemelem a fejem, csak reménykedem, hogy azóta nem nyomta az övét zöld festékbe. Akkor bunyó lenne. Fél perc alatt elintézném, hiszen most is csak ott ül, megszeppenve, mint az óvodás az első napon.

Bunkó lennék? Miért mit csináljak? Kacsingassak rá, hívjam el kávézni, miközben turbózzam az önbizalmát, végül sétáljunk az arany naplementében és hazudjam, hogy életem legszebb napja volt? Viccesek vagytok, ha most helyeseltek.

Neki állok a lehetetlen küldetésnek. Megcsinálom, ezért kapom a pénzt. A morgósságom mellett azért, szóljon az is, hogy ez a hatodik alkotásom ma. Tíz percig kevertem a az infernális színeket, de sose lett jó. Fáradtan a tenyerembe támasztottam az arcom. Nedves volt. A férfi mondani akart valamit. Mikor ránéztem már a fél arcom zöld volt. Most már mindegy.

Nyílik a terem ajtaja és a következő lép be rajta. Fekete hajára rá fog menni a maradék színem. Ma csak a sötét hajúak látogattak. Vigyorogva közelít.

- Hol tart a művésznő? - kérdezi bariton hangján. Unottan rápillantok. Markáns, férfias vonásai vannak. Két naponta más nője van. Laposan pislogok rá, mire elröhögi magát.

- Nem tudtam, hogy itt Hulk alkot!

- Negyed óra és végzek - mondom neki semleges hangszínnel. Sok ilyen bunkóhoz vagyok hozzá szokva. Egójuk növelése miatt fordulnak tehetséges kezeimhez. Odahúz egy széket, megfordítja, és leül rá. A támlájára könyököl, majd a nyakát nyújtogatja, hogy lássa a készülő alkotást. Megemelem a képet, hogy ne lássa, mire összehúzza a szemöldökét.

- Mi a baja? Hiszen mindjárt készen van.

- A szeme.

Az említett alany összerándul és maga elé néz.

- Sajnálom... ha ezzel... kihívás...

Várjunk csak, jól hallottam, hogy megszólalt? Elnyúlt pofával nézek rá, és kis híján kiugrik a szemem a helyéről.

- kihívás elé állítottam önt.

- Semmi baj - mondom döbbenten. Csodálatos hangja van. Olyan lélekbe hatolóan duruzsoló. Többet kéne beszélnie.

Két pislogás között visszazuhanok a valóságba, és neki esek a színeknek. És végül sikerült. Megtaláltam. Boldogan nyomom rá az ecsetet a képre, és végre befejeztem az alkotást. Büszkén fordítom meg a képet, és öntelten annotálom, hogy majd kiesik a protkójuk.

- Most én jövök, jelenti be Ő Fekete Lobonc, majd kilökdösi Zöldszemű társát a helyéről.

Előszedem az új vásznat, és a krétát. Miközben feltekintek nem szép látvány fogad. Még egy ilyen és vászonnal deformálom át az arcberendezését.

- Ha tovább bámulja mellem, kénytelen leszek így megfesteni, és annak sokan nem örülnének.

Váratlanul éri, majd összeszedi magát, de azért még vigyorog. Két perc alatt meg is vagyok. Újra a szemet kezdem megfigyelni.

Újra ledöbbenek. Ez kék. De nem a hétköznapi. Elégedett vigyor terül szét a képén.

- Csak nem az én szemem is megerőltető feladat a számára?

Fújok egyet.Elhatároztam, hogy most azzal fogom kezdeni. Vadul kevergetem a kéket, de nem sikerül. Nem tudom már milyen megfontolásból de pirosat nyomok bele. Az eredmény a lila. És jön az ihlet és az új elhatározás. Mindenbe pirosat fogok tenni.

Durván belenyomtam az ecsetet a lila festékbe, majd a vászonra. Haján a fények vörösen táncoltak, a bőre sárgás zöld lett. Háttérnek az előbb kikevert zöldet és egy kis szeme lilát választottam. Gyorsabban elkészültem ezzel, mint elődével.

Ezt is büszkén fordítom a két várakozó felé. Az első pillanatban döbbenet ül ki az arcukra, majd a Tengerszemű elégedetten felnevet.

- Más, de tetszik. Nem gondoltam volna, hogy így látnak az emberek.

- Az én szememen a maga fajta már csak ilyen.

- Mit csinál holnap?

- Amit ma. Dolgozok.

- Vasárnap?

- Egy alkotónak nincs megállás.

- Ön tudja - mondja beleegyezően és elhagyja a termet. Lehetetlen Szeműkénk pedig zavartan néz rám.

- Könyörgöm menjen, mert ezt a boci fejet nem bírom tovább nézni.

Meglepődve pislog kettőt, majd ő is távozik.

Kint besötétedett.

barátságos - humánus

figyelemfelhívás - észrevehetőség

privát szféra

felület kidolgozás - kommunikáció

szerelhetőség - üzemeltetés

akadálymentes

bicikli / babakocsi parkolás megoldása

árnyékolás - esővédelem

Sajnos, sajnos ez nagyon defektes mutatvány. A Kerépvár embernek kellett volna elmondani két mondatot, kórás, teszkós, ósanos cuccokat elvinni egy műhelybe és beállíttatni. Akinek nincs több pénze megveheti a műanyagperselyest is, nem 30 méter után verődik ki, ha kotyog cserélni lehet. A dekatlonos brigád tényleg jó, sok tapasztalt bringás koma szerel náluk, akárcsak az intersportosoknál. A Kerékvárosnak igaza van, hogy egészen kis kézzel nem lehet átfogni a fékkart, de ki kell próbálni és amint elérnek a gyerek újjai, meg kell venni az elsőfékest. Ugyanis nem árt már ebben a korban megtanulni, hogy gyorsan csak első fék, majd pill. múlva hátsófék kombinációval lehet megállni. Persze a súlypont vándorlást nem kell elmagyarázni, hamar rájön. Szóval ez gyenge műsor volt.

Amplify’d from kerekagy.blog.hu

Milyen műszaki tartalom legyen a gyerek biciklijében?

Az is egy szempont, hogy a lányok kapjanak lilát, barbis szalagokkal, a fiúk meg egy kicsinyített mountainbike-ot. De a szakemberek szerint ennél jóval több dologra érdemes odafigyelni, ha a néhány ezer forintba kerülő kis bringák és a méregdrága márkás termékek között meg akarjuk találni az ideális választást. A legfontosabb, hogy a gyenge minőség ne okozzon balesetveszélyt.

Read more at kerekagy.blog.hu