Az élet ízek és szagok nélkül
az szar. 12-ben volt a szívműtétem, amikor felnyitottak, mint egy kókuszdiót, kicserélték a koszorúereket a jobb lábamból kihúzott vénával. De aztán még van egy funkcionális diszlexia nevű erősségem, amely arról szól, hogy nem (azonnal) vágom a különbséget a jobb és bal közt. Azért ez érdekes, bazki, így nyomtam le kamionnal 40 évet, oké, míg nem volt beszélő GPS, addig saját erőmből voltam fasz, bementem olyan helyekre, hogy beszarás, mentem-mentem, aztán jött egy kicsi gyalogos híd, ami egy patinás délolasz villához vezetett, mint a "Nagy zabálás"-ban, ezután 4 km tolatás jött a 17 méteres összevissza nyakló nyerges szerelvénnyel, vagy már később, mikor beszélt hozzám, most azonnal fordulj jobbra, én elmentem balra, és kisvártatva beértem egy holland család szépen ápolt kertjébe, ahol a Mevrouw meghívott reggelire, ha már ott vagyok, amíg a Mijnheer kiment az Amarokkal a malacokhoz, ízeket, szagokat nem érzek, néha az agyam kivetít rég ismert ízeket, meg keserű szagokat, különben meg bármit eszem, az az itatóspapír és a hullámkarton között van zamatilag. Ez különösen Siciliában fájdalmas. És Las Palmasban. És Bézierben. És Liége-ben. És Lyonban. És Thessalonikiben. És Tiranában. És Aix-en-Provance-ban. És Nisben. És Törökbálinton. Meg Istanbulban, ofkorsz. FCK
