Dér Heni

Van az életben egy-egy pillanat, Erõsnek hisszük szerfelett magunkat. Lelkünk repül, száll, magával ragad, Bús aggodalmak mindhiába húznak. Csalóka álmok léghajóján A vihar szépen fellegekbe tüntet, Míg lenn a földön kárörvendõ, Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket. Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt, Szívünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk, Mi porba döntött — sok keserü álmunk, Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, Míg testet öltött fájdalmakká válunk. * Ez a mi sorsunk, mindörökre ez, Szivünk a vágyak tengerén evez, Hajónkat szélvész, vihar összetépi, De egy zord erõ küzdelemre készti. Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva, Nincs egy reményünk, mely valóra válna, Míg sírba visz az önvád néma átka.