#ruzs

Pontosan négy hónapja már, hogy lehúztál magaddal a mélybe. Egy balzsamos nyári éjszakával kezdődött minden: tücsökmuzsika töltötte meg a levegőt, a telihold fénye pedig beragyogta a csillogó víztükröt.

Nemcsak alkoholmámorban lubickoltunk aznap este, megmártóztunk a Tiszában - és egymásban is. „Ilyen romantikus, filmbeli pillanat talán csak egyszer adódik az életben” - mondtam magamban, miközben meztelenül belecsobbantam a hűsítő vízbe. Akkor még nem tudtam, hogy néhány hónap alatt lerombolod bennem mindazt, amit évek kemény munkájával építettem fel. Pillangóhatás… Csak egy pillanatra rebegtetted meg a szárnyaidat azon az estén, mégis minden sejtemben egy tornádó söpört végig.

A nyár már rég elmúlt, a szívem azonban még mindig romokban hever. Szilveszter van, egy házibuliba vagyok hivatalos, ahol te is ott leszel. Pontosan tudom, hogy a vesztembe rohanok, mégis elmegyek, mert őrületes módon hajt valami belülről, és kétségbeesetten kiáltja: „mindegy, milyen áron, de látnom kell!” Minden egyes perc amit veled tölthetek, egy újabb reménysugár számomra - bár szinte szétmar belülről, mégsem tudok nélküle élni.

Órákig készülődöm: új ruhát veszek fel, kiválasztom a legszebb cipőmet, műszempillát is teszek, de nem túl hangsúlyosat - tudom, hogy azt nem szereted. Laza loknikat varázsolok a hajamba, majd piros rúzzsal teszem hatásosabbá a belépőmet. Ismered a gyengepontjaimat, ám én is ismerem a tieidet. Biztos vagyok benne: ma este tátva marad a szád, ha meglátsz.

Mégis miben bízom? Hiszen egy hónapja szakítottál velem… Szombat este még azt mondtad szeretsz, és velem akarsz lenni. Annyira vártam a vasárnap reggelt, mint gyerekkoromban a karácsonyt - úgy volt, hogy értem jössz, és leruccanunk vidékre. Mikor hívtál, hevesen dobogó szívvel vettem fel a telefont.

- Hali! Gondolkoztam… - mondtad, én pedig már tudtam, hogy baj van. - Sajnálom. Nem érzem azt a pluszt. Nagyon jó veled, szeretlek. De egyszerűen nem… 

- Mi nem? - kérdeztem kétségbeesetten, miközben éreztem, hogy az egész világom összeomlik.

- Amikor együtt vagyunk, minden jó… - próbáltál szabadkozni.

- Akkor mi a baj? Mit érzel?

- Azt, hogy nem hiányzol, amikor nem vagy velem.

Durr. Mintha egy kalapáccsal hogy ütöttek volna szíven. Ma pedig itt állok teljes harci díszben, indulásra készen. A tükörben látom: remekül sikerült a szépítkezés. Mégis olyan fájdalom sugárzik a tekintetemből, hogy nincs az a szép külső, ami elrejthetné. „Talán egy este erejéig sikerül eljátszanom, hogy minden rendben” - reménykedtem, majd elindulok.

Mire odaérek, már nem vagyok józan, becsiccsentettünk a barátokkal. Kívülről erősnek látszom, de belül haldoklom. Önfeledten nevetgélek előtted, hogy lásd: teljesen túl vagyok rajtad. A szád valóban tátva marad, amikor meglátsz, egész este engem ostromolsz: italt hozol, felkérsz táncolni. Minden percben hozzám érsz, és folyton rámnézel meleg, barna szemeiddel.

Csak hogy minden egyes mozzanat újabb késszúrás a szívembe. Hiszen nem szeretsz! Lélekszakadva próbálom hárítani a közeledésedet - végül elfogy az utolsó cseppnyi erőm is, és már csak sírni tudok.