âAz igazi talĂĄlkozĂĄsok pillanatĂĄban belopakodunk egymĂĄs Ă©letĂ©be, Ă©s a lelkĂŒnk jĂłt ĂŒcsörög egymĂĄsnĂĄl. Ugyanarra a dalra rezdĂŒlĂŒnk. ĂrezzĂŒk egymĂĄst. Van ezekben a talĂĄlkozĂĄsokban valami nagyszerƱ Ă©s megdöbbentĆen furcsa.
Az Ă©let összehoz kĂ©t embert itt vagy amott, mintha a vĂ©letlen jĂĄtĂ©ka volna csupĂĄn, aztĂĄn összeköti Ćket egy lĂĄthatatlan szövedĂ©kkel. Hogy aztĂĄn sohase felejtsĂŒk el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elĂ©nk terelt, Ă©s azokat az Ă©rzĂ©seket, amiket a lelkĂŒnkbe csempĂ©szett.â
(MĂŒller PĂ©ter)
(Tudom,hogy nem vĂ©letlenĂŒl kerĂŒltĂ©l az Ă©letembe )








