#radnaimark

Egy héttel a bemutató előtt mi az első gondolatod reggel?

Hogy szét lesz-e fűrészelve a kocsi három darabra.

Az október 10-ei Droszt bemutatótok a TITÁNium pályázaton még a Párhuzamos történetek, a szereplőválogatáskor pedig a Hiéna címet viselte.

Ezek munkacímek voltak: a Párhuzamos történetek magát a műfajt határozta meg, a Hiéna pedig a főszereplőre utalt, a szereplőválogatás után azonban érdekesebbnek tartottuk, hogyha több ember éjszakáját követjük végig. A taxisok állomáshelye, a Droszt pedig jó összefoglaló pont lett.

A szereplőválogatáson arra kértétek a jelentkezőket, hogy személyes történeteket meséljenek el nektek. Miért?

Nem akartuk, hogy jeleneteket hozzanak, vagy bármit eljátszanak, hiszen nem a klasszikus értelemben vett színpadi produkcióhoz kerestünk embereket, ahol a színpadi színészet előnyt jelent. Sokkal fontosabb volt a személyes hangvétel és történet, hogy hamar kiderüljön kivel állunk szemben. Nagyon meghatározó tud lenni, ahogy elmesél valaki egy történetet, ahogy az megérinti, és ahogy azzal hatni akar. Emellett azt is fel lehetett mérni, hogy ki az, aki rátermettségében alkalmas egy ilyen produkcióra, akit nem fog kikészíteni egy ilyen munkafolyamat.

Sokan elmesélték nektek a legféltettebb titkaikat és gyakran könnyes szemmel, magukba zuhanva távoztak a meghallgatásról.

Brutális – pl. többszöri öngyilkossági kísérletről és megerőszakolásról szóló – történeteket hallgattunk végig. Megrettentő volt, hogy bárki, aki eljött a meghallgatásra, azzal már történt valami olyan komoly dolog, melyből önálló előadást lehetne csinálni. Megdöbbentő, hogy a  generációnk történetei sokkal erősebbek és fájdalmasabbak, mint azt gondolnánk.

A kiválasztott szereplők történetei belekerültek az előadásba?

Nem, illetve nem abban a formában. Ha egy színházban valaki a saját történetét viszi fel a színpadra, akkor az arról fog szólni, hogy ő bevall, vagy megoszt valamit idegen emberek előtt. Ha ez terápia, akkor rendben van, de felhasználni valakit öncélúan az nagy felelősség. Ráadásul egy ilyen vallomásszerű előadásban annak kellene kitennem a színészt, hogy akinek a saját édesanyja sem tudja, hogy 15 évesen megerőszakolták, az itt mesélje el mindenki előtt. Ezt a felelősséget nem vállalom és nem is ezért hívtam be őket. A személyiségüket  használtam fel és helyeztem át teljesen más szituációkba.

Ha már az előadás történeténél tartunk, miben tér el az Éjszaka a földön című filmtől?

A filmben az öt különböző történetet csupán az idő és a taxi köti össze. Nálunk ennél többről van szó: a sofőrök visszatérő szereplők, s innentől kezdve fontos dramaturgiai kérdéssé válik a személyes történetük, hogy miért érdemes visszaülni az autójukba, hogy mi az az egy-egy mondat, pillanat, melyből megismerhetjük őket. Arról nem beszélve, hogy Budapesten vagyunk.

Hogyan zajlott a próbafolyamat?

A szereplőket előbb választottuk ki, minthogy bármilyen történetet megírtunk volna. A casting után kezdtünk el beszélgetni Ambrussal, a dramaturgunkkal, hogy a kiválasztott szereplők közül kinek milyen története lehetne az előadásban. Az olvasópróbára elkészült a szöveg és ezzel kezdtünk el próbálni. Sok minden kiderült. Az is ha jól döntöttem, az is ha nem. Volt akitől el kellett búcsúzni. Az ilyen változtatásokat be kell vállalni, hiszen nem vagyunk tévedhetetlenek.

A rendezéseid kapcsán, így a Droszt esetében is felmerül a kérdés, hogy mit fogunk látni: filmet, színházat, film-színházat.

Nem gondolom, hogy a színházat külön kellene választani a filmtől. A filmnek egy csomó olyan előnye és sajátossága van amit érdemes és izgalmas dolog átültetni a színházba. A színházat a filmtől legfőképp a jelenidejűsége választja el: attól kezdve, hogy a színészek élőben játszanak, színházat látunk, s lényegtelenné válik, hogy a rendező milyen (filmes) eszközökkel él. Amit a nézők most fognak látni, az egy olyan kísérlet, amiben jogosan merülhet fel a kérdés. Ugyanis egy másfél órás nagyjátékfilmet fogunk élőben játszani, vágni, fényelni, hangkeverni, snittelni és mindezt a nézők élőben látják a vásznon. Mintha egy forgatáson azt mondanánk: ezt most egyben felvesszük és mehet a moziba.