#miut

Amikor 2022 áprilisában a starttól 42 km-re  befutottam a MIUT céljába, tudtam, hogy a következő évben vissza kell jönnöm egy ultrára. Akkor az volt a leghosszabb, legszintesebb (1900m) futásom. Azóta minden edzésem, versenyem felkészülés volt a 60 km-es távra (3200m szinttel). A tavalyi Visegrád Trail is, amire még precovid időkben neveztem, hogy 2020 "nagy" versenye legyen, és az első (kis-) ultrám a Szőlőskör is. Igyekeztem 30 feletti távokkal is edzeni, szinteztem, lépcsőztem Buda egyik legmeredekebb utcájában, optimalizáltam a felszerelésem, a frissítésem, megterveztem mindent, amit tudtam. A célidőmet, szakaszokra bontva is belőttem a kategóriám tavalyi dobogósaihoz. A bronzérmes 8:51-et futott, ehhez mértem magam. (Tavaly meg V45-ben voltam a legöregebb, idén a V50-ben a legfiatalabb, és reméltem, nem lesz sokkal erősebb a mezőny.) Tudtam, hogy ezek csak álomidők, mivel a két táv utolsó három, közös szakaszán hasonló tempókra lett volna szükségem, most 26 km és 2300 m emelkedés után, mint amit tavaly 10 km és 1000 m után tudtam.

A keddi érkezésünk nem volt teljesen zökkenőmentes, a nagy széllökések miatt csak a második leszállási kísérlet sikerült, bár ezt még az a helyi planespotter se hitte volna, aki a domboldalból élőzött, és a gép már szinte vele egy magasságban volt, de az orra még nem a pályát, hanem a spotter kameráját célozta. A lényeg, hogy ez a pilóta igazán megérdemelte a tapsot, mi pedig megkezdhettük az előszezonos nyaralást/felkészülést a versenyre. Pár napja már visszafogtam a szénhidrátbevitelt, és szerda vacsorától kezdtem feltölteni a raktárakat. Kellett is, mert szerdán letudtunk egy szintes kirándulást, én futást. Másnap egy nagyobb kört autóztunk, de kevesebbet mászkáltunk, péntekre pedig csak a regisztráció és pihenés maradt. És megjött az eső is, hogy legyen egy kis sár, meg pára, de szombatra már tiszta időről szólt az előrejelzés.

A funchali szállásunkról nagyon korán kellett volna indulni a rajtba, az északi parton fekvő Boaventurába, és még korábban, ha a transzfert kérek, és el akarom érni az indulását Machicóban. Ezért inkább kivettünk egy szobát a rajthoz közeli Ponta Delgadában, autóval öt percre a rajttól. Este a szálloda teraszán nem egy vendég karján láttam sportórát, és a MIUT karszalagját. Innen amúgy a 85-ös táv São Vicente-i rajtja is öt percre van.

Szombat reggel 6 előtt keltem, megettem a szokásos zabpelyhemet, banánomat, feltöltöttem a kulacsaimat – a felszerelés már össze volt pakolva. Öltözés, bemelegítés, be a kocsiba, és fél 8-kor már Boaventura főterén, a rajtzónában vártam az indulást. 250 méterrel a tengerszint (itt: óceán) felett. Visszaszámlálás, rajt, és egyből zúztunk a völgybe vagy 100 métert, hogy onnan kezdjük az emelkedést a 1760-ig, a Pico Ruivo menedékházához. Előtte volt egy frissítőállomás 6 km-nél 470 méteren. Odáig főleg futható volt a terep, kevés lépcsővel, a tervhez képest csak 2 perc hatrányban voltam.

A következő 10 km inkább lépcső, hegymászás, illetve meredek vízmosásba oltott erdei ösvény volt. Csodás környezet, a 60-as táv nagyon szép szakaszokkal tud többet a 42-nél. Az emelkedő nekem nem barátom, inkább lefelé vagyok gyors (meg bátor), de itt nem örültem a közbeeső lejtőknek, mert tudtam, hogy csak eltávolítanak a legmagasabb ponttól. Amikor a hegy déli kopár oldalára kerültünk, visszasírtam az északi oldal dús vegetációját, főleg az árnyékot, de amikor elértem azt a pontot, ameddig a szerdai kiránduláson felderitettem a terepet, tudtam, közel a frissítés. A hátrányom 13 percre nőtt, de az kaptatók miatt ez benne volt a pakliban. Vizet töltöttem, ettem, ittam, és indultam a túristás szakaszra.

A Pico Ruivo és a Pico de Arieiro között egy kő- és fémlépcsős, drótkorlátos, alagutas látványosság van, eszméletlen panorámákkal, jó időben is száguldó felhőkkel. A kirándulók jellemzően vagy az Areiróról indulva, oda-vissza, vagy ha taxival, busszal közlekednek, egy irányban szoktak megtenni. Igen, a verseny napján is. Szerencsére olyankor nem túl sokan, és tudják is, hogy verseny zajlik, elengedik a futót. Vagy mászót, esetenként vánszorgót. Mert itt is sok a lépcső, kevés a futható, lejtős vagy vízszintes rész. Utóbbiak közé tartozik pár alagút. Alavsony belmagassággal, sötétséggel. Amikor az erdőben sötétedik ránk, a szemünk hozzászokik az egyre kevesebb fényhez, és ha felkattintjuk a lámpát, nappali világosság van az orrunk előtt, de amikor a vakító napsütésből beérünk egy 50 méteres vaksötét alagútba, ugyanazzal a lámpával nem látunk semmit egy jó darabig. A tócsák csillogását sem. Így amikor az első hosszabb alagút bejárata után bokáig merülünk az első tócsába, elégedettek lehetünk, hogy a totál száraz versenyen is sikerült elázni.

Sok-sok, és még egy kevés lépcső után megérkeztem a Pico de Areieo melletti időmérő ponthoz. Itt három említésre méltó dolog történt: 1. Ez nem frissítőállomás, a Ruivón teletöltött vizeskulacsom azonban szinte kiürült (a másik kulacsban izó volt). Szerencsére tíz méteren belül van egy mosdó, ahol újratölthettem. 2. A hátrányom tovább nőtt, már 22 perc, de kb. 20 km, szinte csak lejtő következik. A kondim jó, lábaim még bírják, csapassuk! 3. Csapatom. Bal lábbal belépek egy kő mellé, boka billen befelé, nekiütődik a kőnek. Szikrákat látok, de nem komoly, a mozgásban nem akadályoz. Pár perccel később már nem is érzem. Majd másnap. (Igen, most már fáj, de csak egy kis felszíni seb.)

Futok lefelé, hagyom dolgozni a gravitációt. A sziget déli oldalán beérünk a felhőbe, enyhül a hőség, felváltja a pára. Hamarosan elérem Chão da Lagoát, a frissitőpontot, ahol becsatlakoznak a maratont futók. Hiába a lejtő, nő a lemaradásom, de csak további két perccel. Frissítés közben összefutok a román sráccal, aki a gépen mellettem ült. A 115-re jött, de előjött egy régi sérülése, el sem indult, most csak szurkoló. Nem kapkodok, töltök, eszem, kifújom magam. A héjában sült édesburgonya kihagyhatatlan.

Innen már ismerős a terep, viszont kerülgethetem a maratonisták derékhadát. A hosszú egynyomos, levada melletti ösvényen beragadok egy 5-6 fős csapat mögé, pihenek a tempójukkal; amikor kiszélesedik az út, otthagyom őket. A legszebb erdős részen, 32 km körül merül fel először a gondolat, hogy mit keresek én itt, fáradt vagyok, és még nagyon sok van vissza. Elhessegetem. Durván meredekre vált a pálya, mintha egy vízmosásban futnánk, itt is megelőzök pár óvatoskodót, aztán a széles, sziklás dózerúton még jónéhányat. Főleg zöld rajtszámos 42-eseket, de akad pár türkiz(?) 60-as is. Közeledem Portelához, 37 km körül járok, és fájnak az izmaim. Volt már ilyen máskor, csak akkor már nem sok volt hátra, most meg előttem egy bő félmaraton. Félreteszem a gondolatot, befutok a frissítőpontra.

Ez a leghosszabb szakasz két pont között, 11+ km. Újabb 8 perc, összesen 32 a lemaradásom. Tudom, mi vár még rám, ezért itt engedem a célidőt, és már csak 10 órán belül szeretnék beérni.Porto da Cruzig rengeteg, lekerekített, apró kövekből kirakott, futáshoz nagyon nem jó sűrűségű lépcső vezet le, egy kevés levada-ösvény, és a város utcái. Legalább száraz a pálya, tavaly a lépcsők csúsztak is az esőben. Ennek ellenére még 3 percet begyűjtök, 35 a hátrányom.

Innen indul a 16 km-es táv, benne van a MIUT lényege: tengerpart, lépcsőzés, meredek emelkedő, szintút a tengerparti meredélyen, levada melletti futás, meredek lejtők, és persze a célegyenes. Felfelé már nagyon szenvedős a mászás, ezt tavaly is utáltam, de most legalább tudom, meddig tart. A szintúton meg-megállok fotózni a panorámát, és amikor elmegy egy 60k-s lengyel lány, beállok mögé a tempójára. A legkisebb emelkedőket is megsétálja. Ez nekem is tökéletes, pihenek, erőt gyűjtök az utolsó 6 km-re. A gerinc előtti enyhe emelkedőn megelőzöm, plusz pár másik futót is, akiket közben utolértünk, és száguldok lefelé. Szó szerint. Kemény, nagysziklás terep, de az őrültet elengedi mindenki. Csak egyszer csúszik meg a lábam, de kimozgom a hibát, esés nélkül. A Strava szerint ez az egyetlen szakasz, amin gyorsabb voltam, mint tavaly. Elérjük a Machico völgyének levadáját. Nagyon szemét egy állatfajta. Ott csordogál benne a víz a beton- vagy letaposotott föld ösvénnyel párhuzamosan, futásirányban. Tehát lefelé megyünk. De olyan csekély mértékben, mintha vízszintes lenne, vagy emelkedne az út, ami lehetetlen, biztos csak a fáradtság teszi. A sétáló (itt, minek?) maratonisták elengednek, és befogok egy zöldpólós portugált is, aki ismerős a rajt óta. Jó rég volt, nem is emlékszem rá, csak verseny után találom meg egy fotómon. Elengedne, de nem sietek, vonatozok mögötte. Csak akkor előzök, amikor kiérünk a hegyi utcára; itt nagyobb a lejtés. Még 2-3 km. Pár meredek egynyomos, aztán újabb utcák, végül a kecskelegelő. Ez egy meredek, füves, hepehupás domboldal, amin kecskék legelnek kikötve. Tavaly nagyot száguldottam lefelé, pont úgy mint most a zöldpólós portugál, aki ezek szerint nem szakadt le, és a dombtetőn megelőz. Képtelen vagyok felvenni, vagy akár megközelíteni a tempóját, botorkálok lefelé, talán egy-két 42-es mellett megyek csak el. Az utolsó pár utca már semmi extra, jön még egy utolsó lépcsősor lefelé, csak hogy ne felejtsük el, mit kell utálni, gyalogoshíd, célegyenes. A híd előtt utolérek egy 60-ast – a hátizsákokra tesznek taget regisztrációnál, így hátulról is látszik, hogy ki melyik versenyt futja. Összeszedem a maradék erőmet, és olyan sprintet tolok, hogy ne legyen kedve visszaelőzni. 9:35:13. 84. hely. Kategórián belül a 6. Megnézem a rajtlistán, mire lett volna elég a 8:51 idén. Arra, hogy ne 51 perccel, hanem csak 5 perccel maradjak le a kategóriám 5. helyezettje (8:46) mögött. (Meg persze egy vagy 30 pozíció abszolútban, de ez nem érdekes.)

Jó volt a frissítésem, egész jó lett az időm, és nem nyírt ki a verseny. Másnap már kirándultam, talán futok is még egyet itt.Nagyon jó, szép, jól szervezett verseny a MIUT. Én eddig még nem futottam ekkora távot, szintet, sem egyhuzamban ennyi ideig. De még fogok, az biztos. Hogy jövőre itt a 85-ön? Most nem vágtam rá befutás után a választ, de már halványul a lépcsők emléke...

1. Utazás

Tavaly még nem volt közvetlen járat Budapestről, a legcélszerűbb volt Bécsből indulni, vagy átszállással utazni Portón, Lisszabonon, Milánón stb. keresztül. Azóta a Wizzair a legegyszerűbb választás a Liszt Ferihegyről. Egyetlen (a Cristiano Ronaldóról elnevezett) reptér van a szigeten, a keleti parton, részben viaduktként, mert anélkül rövid lenne (volt) a pálya.

A landolás így sem egyszerű, mert - délről közelítve - a siklópálya útjában van egy félsziget, ezért a pálya vonala előtt, elég alacsonyan fordulnak rá a leszállásra egy öböl felett, és ha nagy szél vagy erős széllökések vannak, akkor jöhet a körözgetés vagy átstartolás. Tavaly, TAP-pal repülve másfél órát köröztünk, aztán letette, idén Wizzairrel volt összesen 7 körünk, és egy átstartunk is a landolás előtt.

Ha másodjára sem sikerült volna, akkor átirányítás következik. Jó esetben a kb. 60 km-re lévő kisebb sziget, Porto Santo repterére, de ha ott nincs már hely (az elég kicsi), akkor irány Tenerife (500+ km), vagy vissza a kontinensre (900+ km). Porto Santóról legalább van komp (nem minden nap, és bő 2 és fél óra az út). Ezt azért írtam le, hogy aki odautazik, az számoljon vele, hogy az első egy-két napja is rámehet az utazásra, ha nincs szerencséje. Visszafelé mindkét alkalommal időben érkezett a gépünk, és minket is simán hazahozott. A felszállás nem szokott problémás lenni.

2. Szállás

Első, kézenfekvő opció a főváros, Funchal, második a keleti part, vagy a déli, nagyon profiknak az északi. A nyugati kihalt, oda csak kirándulunk, erről bővebben később. A szállás helyét érdemes a szállás jellegétől és a közlekedési módtól (bővebben lásd később) kiválasztani. Ha teljes ellátásos szállodába mész, vagy autót bérelsz, akkor rugalmasabban választhatod meg, de ha nincs kocsid, és magadat látnád el, akkor nem optimális, ha a hegyoldalban magasan fekvő szobát, apartmant vagy házat bérelsz; lehet, hogy szuper kilátásod lesz, de szívás, ha a legközelebbi bolt 200 méterre van. Függőlegesen! Tehát a térképen mindig kell nézni a szintvonalakat is, ha gyalog akarsz boltba, étterembe, tengerpartra lejutni. Minden meredek. Használd az alltrails.com-ot. Mi mindkétszer Funchalban voltunk, de idén egy éjszakát ponta Delgadában töltöttünk a verseny előtt.

3. Közlekedés

Érdemes autót bérelni, de nem feltétlenül szükséges. Tudok olyat, akik simán megoldották a közlekedést taxival, a keleti részeken elég sűrűn járó buszokkal. Akivel találkozni fogsz turistaként, mindenki beszél angolul, le tudsz szervezni taxikat. És szinte mindenhol elfogadnak kártyát, csak a talán csak legkisebb falvak helyieknek szóló snackbárjaiban nem. Autóbérlést viszont tudsz készpénzzel is intézni, és letét sem kell - úgysem tudod elvinni a szigetről a kocsit.

Olyat is, aki pár napra bérelt autót a távoli, nyugati túrákhoz, a többi napon Funchal közelébe szervezett programokat. Az autó nyilvánvaló előnye, hogy bármikor rendelkezésre áll, bárhova eljut. A hátránya, hogy csak körtúrát, vagy oda-vissza kirándulást tudsz vele lerendezni, feltéve, hogy mindenki túrázik. Ha valaki bevállalja a sofőr szerepét, vagy nem túrázhat, nem akar túrázni, akkor elautózhat a kiindulópontról a túra végpontjáig. Ilyenre is tudok példát - magamat.

Az autózást csak olyan vállalja be, aki tud hegyen, meredek utakon vezetni. A déli, keleti és az északkeleti parton, valamint a sziget közepén észak felé, majd ott a parton végig nyugatra, és egy darabig keletre is el lehet jutni széles, nem túl meredek, sok alagúttal és viadukttal tűzdelt utakon, amit még azok is megoldanak, akik csak az Alföldön vezettek. Aki viszont fel akar menni a hegycsúcsokhoz, a fennsíkra, az ne ijedjen meg a szerpentintől és a meredek utaktól.

A Waze használatával óvatosan, mert az nem nézi, hogy milyen meredélyre visz, így simán benavigál egy keskeny, durva emelkedőre vagy lejtőre is. Mindig nézzetek szintprofilt, mielőtt elfogadtok egy utat. Lefelé sok motorféket, és minél kevesebb üzemi féket használjatok, mert hosszú lesz a lejtő, és az alján is meg kell állni, ami nem fog menni, ha túlmelegítitek a féket. Útdíj nincs, a helyiek türelmesek, a turisták egy része bénázik. A benzin (2023. április) kb. 10%-kal drágább, mint itthon. A bérautókat béna síkvidéki emberek is használják (angolok, hollandok), akik hajlamosak elégetni a fékeket, kuplungot. Minél újabb az autó, ez annál kevésbé para. De az újakon is lesznek sérülések. Mi körbe szoktuk fotózni a kocsit, amikor átvesszük, meg full biztosítást kérünk, de nem volt még vele problémánk.

Bár vannak alagutakban is kanyarok, sőt, van, ami szintben is törik, ha a térképen hosszú nyílegyenes szakaszt látsz, az jó eséllyel alagút. Kivéve azt a 4.25 km hosszú utat a fennsíkon, amin haladva olyan érzésed van, mintha Amerikában lennél. És utána van még két közel 2 km-es egyenes is. Száguldani nem érdemes, mert ezeken is vannak marhacsapdák (rácsok keresztben az úton), azok baromira ráznak alacsony tempónál is. Odafenn a tehenek is elfoglalhatják az utat.

Sok körforgalom van, a nagyobbak kétsávosak. Nem úgy működnek, mint nálunk. Ha nem az első kijáraton mész ki, akkor menj a belső sávban, és indexelj balra. Mielőtt elérnéd azt a kijáratot, ahol ki akarsz jönni, indexelj jobbra, és sorolj ki a külső körbe. Fura, de működik. (A benti balra indexet nem mindig használják a helyiek sem.)

A gyorsforgalmin a sebességhatár úgy van megadva (a felhajtóknál kiegészítő tábla jelzi), hogy nappal, jó időben adj hozzá 10 km/órát.

Pro tipp: Ha stop-start rendszere van az autónak, kapcsold ki! Hidd el, nem akarod, hogy leálljon a motor, amikor egy szembejövő miatt megállsz egy meredek utcán felfelé. Ilyenkor az elindulásnál az automata rögzítőfék sem a barátod, kézifékes elindulásra lesz szükséged. A rögzítőfék már olyan alacsony fordulaton kiold, amikor a modern kisturbós, downsizingolt motornak még semmi ereje. Nagy gáz, óvatos kuplung, kézifék felenged. Menni fog.

Pro tipp a parkoláshoz: a népszerűbb helyek (pl. Ponta de São Lourenço, Areeiro, Achada do Teixeira, Miradouro do Rabaçal) parkolói délelőtt 10 körül betelnek. Van ami korábban is, ha napfelkeltét néznek onnan a népek. Vagy korábban érdemes érkezni, vagy ha nem hosszú túrát terveztek onnan, és belefér sötétedés előtt, akkor du 2-3 akár 4 után, amire lemegy a roham. De fenn a hegyekben lehet, hogy addigra beborítanak mindent a felhők, és nincs panoráma. Mondjuk ez bármikor előfordulhat, de este valószínűbb.

4. Evés-ivás

A bolti élelmiszerárak nagyjából a mi szintünkön vannak, a durva inflációs áraknál van, ami ott olcsóbb. Friss gyümölcsöt érdemes venni. Pl. olyan érett, finom mangót itthon nem kapni (és nem is érik be). Rengeteg banánt termesztenek, ezek aprók, és zölden kaphatók a boltokban, de így is édesek. Jó péksüteményeik vannak, portugál krémesük, és a helyi édesség a mézeskenyér, ami nem kenyérszeletre kent mézet jelent, hanem egy kis, köralakú brownie-szerű tortát, aminek mézes a tésztája, és diódarabok is vannak benne.

Helyi üdítőital a Brisa, ami eredetileg marakujából készül, de már vannak belőle más ízesítésűek is. Fel kell rázni kitöltés előtt, mert a gyümölcshús leül az aljára.

A szigeten termő cukornádból rumot főznek - Porto da Cruzban tavaly bementem egy rumfőzdébe, sajnos nem tudom, hogy csak nyílt nap volt, vagy bármikor be lehet nézni - érdekes volt, hasonlított egy pálinkafőzdére. Most csak messziről láttuk, a kéményéből időnként fehér gőz száll fel, és olyankor olyan hangot hallani, mintha a szomszéd utcában gőzborotvával mosnák a járdát. A rumból és narancsléből készül a népszerű helyi szeszesital, a poncha. Olyasmi, mint a vodka-narancs, csak vodka helyett rummal. Boltban is árulják palackozva, de a helyiek szerint jobban jársz, ha rumot veszel: a narancslé a világon máshol sem rosszabb, és frissen facsartból a legjobb a poncha. Éttermekben, kocsmákban ihatsz ilyet frissen is.

A madeira borok is jók, boltban egész olcsók is 1,5-3 euró egy palack, én nem kóstoltam őket.

Az éttermekben az a jó, hogy nem nagyon tudsz mellényúlni. OK, Funchal belvárosában, vagy a szállodás nyugati részén, a parti sétányon lehet, hogy drágább lesz, de az étel valószínűleg ott is jó. Sokféle hal van, ami szinte mindenhol, az az espada. Ez egy hosszúkás, gülüszemű fekete állat, irtó ronda (piacon, nagyobb boltok halas részlegén, jégre téve látni) és nagyon finom. Hagyományosan bundában sütik, opcionálisan banánnal, marakujával meghintve, héjában sült édesburgonya (ez sárga, nem pedig narancssárga színű, de sokkal édesebb, mint amit itthon ismerünk), főtt burgonya és tenger-gyümölcsei rizs körettel. Jóféle steakek, csirkehúsok vannak, lehet nyárson kérni őket (espetada, ez is madeirai jellegzetesség), akkor egy állványra lógatva kapod meg a nyársakat, érdemes végigpróbálni őket. Előételnek édesburgonyás lepénykenyeret kínálnak, bolo do caco néven. A belsejében fokhagymás, metélőhagymás vaj van. Ne hagyd ki, nagyon finom, nem drága, és 2-3 főnek elég egy. Desszertnek a kedvencünk a marakujás sajttorta volt. Az árak barátiak. Mi általában 1-2 bolo do cacót, négy főételt, egy kör Brisát vagy ásványvizet fogyasztottunk, esetleg 1-2 desszertet, kávét, egyszer megkóstoltam vacsorához a ponchát. 60-70 eurónál egyetlen alkalommal sem volt több a számlánk. (Plusz adtunk mindig kb. 10% borravalót.)

5. Látnivalók

5.0. Kilátók (Miradouro)

Ezek valójában kilátópontok, mivel a nagy szintkülönbségek miatt nem kell tornyokat építeni. Tele van velük a sziget, kis túlzással minden kanyarban meg lehet állni, ahonnan szép a látvány. Érdemes is, addig legalább lehűl a fék, pihen a motor, mehetnek instára a fotók. (A nagyon keskeny völgyek és az alagutak kivételével mindenhol van térerő.)

5.1. Funchal

A főváros az egyetlen igazán nagyváros, a sziget délkeleti részén fekszik, az óváros part közeli részei viszonylag sík terepen, de az utcái felkúsznak a hegyoldalra 5-600 méter magasra is. A belvárosban van a kikötő, ahol hatalmas óceánjárókat, időnként hadihajókat is lehet spottolni. Lehet sétálni a parton egy nagy parkban, ez a karneválok, fesztiválok, szabadtéri koncertek egyik helyszíne. Pl. egész májusban virágkarnevál van.

Kicsit a parttól távolodva megnézhető az óváros, a Rua de Santa Maria sétálóutca, ahol szinte csak turistavadász éttermek és galériák vannak, meg a híres grafittis ajtók. Van a főtéren egy nem túl nagy, elég egyszerű, de szép katedrális, a kikötővel szemben pedig egy szép park, a Parque de Santa Catarina. Alatta, a rakparton a Cristiano Ronaldo múzeum(!), ami minket nem érdekelt, de a focista béna szobrát megnéztük előtte. Szintén turistacélpont a belvárosban a piac, amit itt kihagytunk. A parton - illetve részben a parton nyugat felé érdemes elsétálgatni (elfutni) akár a Formosa strandig. Ennél a hosszú, homokos partnál úszhatsz is az óceánban. Ilyenkor már nem vészesen hideg, de itt nincsenek hullámtörők, szélben nagyok a hullámok.

Érdemes felmenni az 550 méteren fekvő Monte városrészbe. Ide taxival, busszal vagy a belvárosi parti park közepéről induló felvonóval kell felmenni. Mi felvonóztunk, és neten vettünk rá jegyet, így csak egy sort kellett kiállnunk, a lúzerek a pénztárhoz is sorba állnak. A felső állomásnál szép kilátás mellett megtalálható az Igreja de Nossa Senhora templom, ahol IV. Károly, utolsó magyar király nyugszik. Spanyolnátha vitte el, amikor itt élt száműzetésben. Mellette, nyugati irányban van egy szép kis park, de ezt ki szokták hagyni az emberek, mert ingyenes, és inkább bemennek a Monte Palace Tropical Gardenbe - pénzért. Teljesen érthető, ez nagyobb, és gyönyörű, rá kell szánni egy fél napot, hogy bejárjuk. Van egy másik kert is nem túl messze, a Jardim Botânico da Madeira (itt nem voltunk, kevésbé erdei park jellegű, inkább kert), ahova fel is lehet autózni - nem sokkal van feljebb, mint a gyorsforgalmi út - vagy Montéból egy másik felvonóval lefelé(!) menni. Ha ezt tervezed, vegyél kombinált jegyet, amivel a partról feljutsz Montéba, aztán le a Jardimba és vissza.

Van még egy nevezetesség fenn, faszán kihagytuk, mert ez az igazi turisták kötelező attrakciója: a faszán, vagy tobogán (carreiros). Montéban a templom elől indulnak a fa szántalpra szerelt fonott kosarak üléspaddal, amelyek simán lecsúsznak az aszfalton. Két ember tolja, fékezi és taszigálja őket irányba, fehér ruhában, (esetleg sötét kabátban) szalmakalapban, csizmában. Ha erre vágysz, csak felfelé vegyél jegyet a felvonóra, és készülj fel rá, hogy miután lecsúsztál, ott leszel a tobogán alsó végállomásán, ami még mindig baromi magasan van (a gyorsforgalmi felett), és ahol kb. csak az van. Juss be a városba valahogy! Nem néztem utána a megoldásnak, de meg szokták oldani, akik lejönnek vele. Gondolom, taxiznak.

A bevásárlást (kaja), legtöbbször a közeli kisboltban oldottuk meg, de amikor autóval mentünk valahova, vagy jöttünk haza, akkor útba ejtettünk egy nagy szupermarketet, a Continentét (Continente Modelo São Martinho), ez a nyugati városrészben van, közel a gyorsforgalmihoz. Nem messze van egy Decathlon is, ha itthon hagytál volna valami sportfelszerelést. Szintén a közelben van egy látnivaló, szép nagy templom egy dombtetőn, az Igreja de São Martinho.

A többit csak pontokba szedve, keress rá ezekre, hogy jutsz oda, hogy néz ki, ami ott van! Megemlítem azt is, amit még nem láttunk, de érdemes utánanézni, illetve a végén írok egy listát a maradékról, amiért még visszatérek.

5.2. Déli, délnyugati part

Câmara de Lobos - Az első szomszédos kisváros, cuki óvárossal, kikötővel, Churchill szoborral

Cabo Girão Skywalk - A "legmagasabb" kilátó, üvegpadlóval. Ezt úgy kell érteni, hogy alatta egy meredek sziklafal van, 580 méterrel lejjebb meg az óceán. OK, pontosan alatta nem az óceánt látod, hanem a kaktuszokat a sziklafalon 5-10 méterrel lejjebb, de ha jó szögben állsz, akkor úgy néz ki, mintha. Fizetős, nem drága. (Nekem csalódás volt, de ebben benne volt az is, hogy felhős időben, zárás előtt érkeztünk, és sáros volt az üvegpadló.) Ezen a részen is van egy romos halászfalu, amit felvonóval lehet megközelíteni, de erősen túlárazott.

Ribeira Brava - A következő aranyos kisváros, szép templommal, jó parttal.

Ponta do Sol - És még egy. Van egy régi, már nem használt, óceánba nyúló, látványos, lépcsős, hidas, sárga kikötője.

Praia da Calheta - Ez kettővel odébb van - a közbenső Madalena do Mar kimaradt nekünk. Calhetában van egy nagyon hosszú parti sétány, a hullámtörőkkel védett fekete homokos strandon tavaly itt fürödtünk.

Innen az út nyugati irányba felvisz a fennsík szélére, és a parti településekhez már sokat kell ereszkedni szerpentinen - azokban nem jártunk még.

Ponta do Pargo - A sziget legnyugatibb pontja, világítótoronnyal, kiváló naplemente néző hely.

5.3. Délkeleti part

Cristo Rei - Krisztus szobor, nem sokkal Funchal után. Évek óta felújítás alatt van, körbe van kordonozva, de a jó a kilátás, illetve le lehet menni az alatta lévő strandra felvonóval vagy gyalog. Mi nem mentünk le.

Santa Cruz - Közvetlenül a reptértől délre fekszik egy völgyben. Ez is egy helyes kisváros, de csak átmentünk rajta, amikor…

…a planespotting helyre mentünk, ahonnan fel-, de inkább leszállást lehet nézni (a felszálláshoz a terminállal szembe kell menni egy másik helyre). Pro tipp: érdemes a menetrendre ránézni, ha nem akartok túl sok időt itt tölteni, és akkor kimenni, amikor várható gépek érkezése, indulása. A felszállásokat hazafelé is meg lehet nézni a reptér teraszáról.

Machico - Egy viszonylag nagyobb kisváros, jelentősebb sík völgyben, szép óvárossal, sárga homokos stranddal, túrák kiindulópontja. A közepén van egy nagy cukrászda/pékség, itt ettem, ittam a legolcsóbban, amikor regisztráción voltam a versenyközpontban. Itt van a MIUT pályák célja is.

Canical - Ez egy teherkikötő és iparváros, nem érdekes, de el kell menni mellette, hogy eljuss…

...Ponta de São Lourenço-hoz - A legkeletibb félsziget, vagy inkább földnyelv - egy ma már tenger alatti vulkán pereme. Kötelező gyalogtúra, könnyű, 3-5 óra alatt bejárható, gyönyörű hely.

Itt értem el a 30 képes feltöltési limitet, ezért reblogban folytatom. Kérlek, ne reblogold ez a poszt, különösen ne azzal, hogy "egy csomó dolog kimaradt", mert akkor még hülyének is foglak tartani. Jön! Jön! Jön!