#lisboavelho

Tegnap az Alfamában sétáltunk, valószerűtlenül keskeny és meredek utcákon, többnyire turistamentesen. A városról azt érdemes tudni, hogy az 1755-ös földrengés óta nem érte komolyabb tragédia, se háború, se fegyveres forradalom, ami érintette volna a városképet, szóval nagyjából a 18. század végétől organikusan fejlődött. Tudatos várostervezés a földrengés után kezdődött, ezért van az, hogy a külső városrészeket vonalzóval húzták meg, de a vár környéke, az óváros még girbegurba utcácskákból áll, apró házakkal, amelyek közül néhány a klasszikus csempés (azulejo) vonalat követi, de a többség sima egyszerű, kétszintes házikó. Az Alfama a vár és a folyópart között terül el, nem akkora bulinegyed, mint a vártól felfelé kezdődő Bairro Alto, de azért eléggé touristy még és sok a turistalehúzó “hagyományos” portugál bár, ezek némelyike tényleg tradicionális, fado-zenével és helyiekkel. A turistadömping kicsit megterhelte a helyi lokálpatrióta kultúrát, a generációk óta itt élő helyi családok életét megváltoztatta, ezért most próbálnak kicsit visszatérni a gyökerekhez és erősíteni a helyieket. A negyedben sok tábla van kihelyezve az itt élő nénikről, bácsikról és egy kis sztori róluk és az Alfama történetéből, hogyan jártak össze Joao udvarában, hol pletyiztek a Maria nevű nénik stb.  Mi térkép nélkül barangoltunk tegnap és teljesen véletlenszerűen bukkantunk rá ezekre a feliratokra (ezek az utcák kiesnek kicsit a turistaáradatból), és a fenti képeken látható közösségi mosodára, amit kb. száz éve ebben a formában használnak a helyiek, a képen látható néni kislánykora óta itt mos a mai napig, és bár a mosószerek változtak, de ez a hely továbbra is üzemel. Mint kiderült, több ilyen nyilvános mosoda is van a városban, amelyek ma is működnek, hivatalos nyitvatartással, megőrizve egy kicsit a régi Lisszabon hangulatából.