#kedvelem

Légy A Valentinom

Szia,

Őszinte kell, hogy legyek; nem merem elmondani neked az érzéseimet és már nagyon bosszant az, amit belül érzek, így muszáj valahol megosztanom.

Kedvellek.

Talán túlságosan is. És tudom megígértem, hogy szólok, ha kötődni kezdek hozzád, mert akkor nem megyek át többet és befejezzük ezt a barátság extrákkalt. De nekem nem megy az, hogy ezt befejezzem veled. Annyira hinni akarok benned, hogy te valahogy más vagy, hogy talán egy kis szeretetet kaphatok tőled, s mégsem szerelmet. Hogy jól érezhetem magam veled anélkül, hogy kötelességeim lennének, mint egy kapcsolatban. Hogy tán egyszer nézel úgy rám, mint másra. És csak fáj, hogy nem merem elmondani, hogy mit is érzek igazán, mert te vagy a legjobb barátom, de ennek ellenére rohadtul hiányzik a csókod íze és az, ahogy két indulatos csók között mélyen a szemembe nézz és összemosolyogjunk.

Tudom, hogy nem vagyunk egymásnak valók, sose voltunk. Mint a víz és a tűz, barátokként nagyon jól működtünk, de most úgy érzem mind a két féle képpen elveszítelek ha elmondom, mit is érzek igazán. Hiába kapnék utánad, nem érnélek el, s úgy érzem egyre csúszol ki a kezeim közül.

Nem tudok mit tenni az érzéssel, hogy megszerettelek, és hiába nem akarom bevallani magamnak, de élveztem, hogy minden hétvégén az én fülembe mormogsz, engem húzol magadra. S mintha már az utolsó alkalommal érzékibb lett volna köztünk a dolog, de ezekszerint nem. Mert tudom, hogy te nem úgy nézel rám és nem azt érzed és ez baromira fáj, mert annyi rossz után, egy percre azt hittem, hogy valaki néz rám egy kicsit is úgy, mintha igazán kedvelne.

De nem. Én pedig úgy néztem rád, mint egy biztos pontra, aki túlsegített mindenen.

Lehet ezért kedveltelek meg, mert a legrosszabb napjaimon voltál mellettem az elmúlt időben.

Kis csók a szája sarkában.

Nevető ráncai rám merednek.