#jonalu

Mesekritika #1

Az első mese egy 2010-ben induló német animáció sorozat egy része, a JoNaLuból a Sastoll őrmester. Röviden és általánosan a JoNaLu részekről: három barát, két kisegér és egy katicabogár köré épülő történetek, melyek egy-egy témát dolgoznak fel. Zenés, táncos módon mutatnak be egyes dolgokat, kultúrákat stb, általában a kicsik szeretik a zenés dolgokat, így ez hamar felkeltheti az érdeklődésüket. A mesébe folyamatosan bevonják a nézőket úgy, mintha ők is ugyan úgy a részesei lennének, ez a gyerekek számára nagyon vonzó tud lenni. Tulajdonképpen ennél a mesénél nem tudok kiemelni olyan dolgot, ami árthat a gyerek fejlődésére, vagy ami rossz hatással lehet a viselkedésére. A gyakori ismétlések pedig még fejlesztik is a gyermek memóriáját főképp, hogy minden éneklésbe bevonják őket, és a legtöbb gyerek ilyenkor valóban próbálja utánozni őket (és ezeknek a daloknak még értelme is van).

A kiválasztott részben éppen az indiánok életét ismerhetik meg a gyerekek. A bemutatási folyamat azáltal indul meg, hogy a kis katica a játék során nem érti, nem tudja, hogyan kéne „indiánként” viselkedni, és neki mutatják meg az indiánok életét, ezáltal pedig a nézőknek is. Megismerkedhetünk többek között az indiánok vadászati és védelmezési folyamataival, az indiánsátorral=tipivel (aminek a nevét is többször elismétlik, ezáltal még a szókincsbővítés is lehetséges). Az íjkészítés során azt is megfigyelhetjük, hogy egy kifeszített madzag hangot is kiadhat, és zenélni lehet vele. A környezeti nevelés is szerepet kap az időjárási viszonyok változásával (bár azt őszintén nem értem, hogy miért énekelnek esőhívogatót „esőűzőként”: D).

A mese mintát ad a barátság, a segítőkészség és összetartás fontosságáról is, anélkül, hogy ezt előzetesen vita, vagy udvariatlan viselkedés ellensúlyozná, itt csak úgy, indok nélkül segítenek a madáron, akinek leesett a fészke a nagy szélben. A hálából kapott indiántollak szétosztásakor az igazságos osztozkodás is megjelenik, ami azért fontos, mert a gyerekek, főként az óvodás korúak egocentrikus világképük miatt nagyon irigyek tudnak lenni.

A kép maga szerintem nagyon jól meg van csinálva; gyerekbarát, de mégsem túlságosan stilizált, amiben összekeverhetőek az állatok, mert annyira le van egyszerűsítve hogy fej-törzs-lábak. Alapvetően az állat figurák a kicsik számára nagyon vonzóak, és bár a főszereplők egerek, itt nem csúnyának és barátságtalannak, hanem teljesen az ellentétének, pozitívnak mutatják be őket, ezáltal a nem váltja ki azt a félelmet vagy undorodást, ami amúgy általában az egerek megjelenésével jár.

Összességében erről a meséről tényleg nem nagyon tudok rosszat mondani, esetleg azt, hogy a magyar hangok kicsit sipítozósak, vinnyogósak, de még ezt sem mondanám olyan jelentősnek, de az eredeti az egyértelműen kellemesebb tónusú. Illetve még azt tudnám rossznak kiemelni, hogy az igaz, hogy megfelelően vannak ábrázolva az állatok, de a logika és az arányok egyáltalán nincsenek meg. Persze a barátságot szimbolizálja az egész mese, meg az elfogadást és az összetartást, de ezáltal az állatvilág logikáját teljesen máshogy kapják vissza a kicsik, mint az valójában van. Mikor fogunk olyat látni, hogy egy egér egy katicabogárral él együtt vagy, hogy a madárral játszik (ami nem mellesleg ugyan akkora, mint az egér)? Természetesen ez nem akkora baj, valószínűleg a gyereknek fel sem fog tűnni, de ha mégis akkor összezavarodhat, főként, ha kisebb gyerekekről van szó, mert ők még nem tudnak elvonatkoztatni a mesétől, a fantáziától és összekeverik a valósággal.