#hitelek

Az MNB legfrissebb adatai szerint az elmúlt 1 évben csaknem 10%-kal nőtt azon jelzáloghitelek száma, amelyeknél 70%-os vagy magasabb a fedezeti megterheltség. Markáns növekedés látható tehát a hitelek összegének az ingatlan értékéhez viszonyított arányában. A money.hu szakértője a stagnálni látszó magyar ingatlanpiac tükrében hívja fel a figyelmet a megfelelő hitelarányra és a pénzügyi…

Hitelportfóliós BBVA Menekülés, ami igen ráfért már az árfolyamra. Na szóval, arról van szó: hogy, 5 milliárd euró értékű nem teljesítő hitelportfóliót értékesít a Banco Bilbao. Ennek fele lakossági, másik fele pedig kisvállalati hiteleket tartalmaz. Mivel a nem teljesítő hitelek már 100%-osan céltartalékolásra kerültek, így ezek értékesítése pénzügyi nyereséget eredményezhet.forrás-erste A heti…

A fotovoltaikus (PV) rendszertelepítések hardcore üzemmódban tőlünk kicsit Észak-Nyugatra zakatolnak: Németországban, csak januárban mintegy 579 MW új napenergia-kapacitást telepítettek. Vagyis: a németek szinte naponta avathattak volna egy-egy olyan 20MW-os napelemparkot, amiből Magyarországon eddig csupán néhány épült. Az egyik a Dunamenti Erőmű, a másik a Mátrai Erőmű másra nem használható területein.

A német PV Magazine szerint a németországi szövetségi hálózati ügynökség, a Bundesnetzagentur jelentette be, hogy januárban 578,9 MW új fotovoltaikus (PV) rendszert regisztráltak. Ez több mint 200 MW-tal több, mint amekkora növekedést a tavaly december produkált (376,5 MW). Az ugrás oka egyértelmű: a 40 kW-tól 750 kW-ig terjedő méretben ötödével csökkenteni fogják februártól az állami támogatást (ez az ún. FIT-csökkentés) a napelemes projektek esetében. A német szövetségi kormány a döntést azzal magyarázta, hogy gazdaságilag már van olyan erős a PV-termelés, hogy a dotálást egy szinttel lejjebb szállítsák.

A Bundesnetzagentur adatai szerint továbbra is a tetőre szerelt termelőkapacitás a meghatározó (502,9 MW), és egyelőre nem érződik túlzottan katalizáló hatásúnak,hogy a talajra építendő rendszerek engedélyezési eljárását könnyítették. Németországban a támogatott napelemes rendszerek összkapacitása január végén 46 és fél gigawatt volt. A magyar napelempiaci reményeket azonban nem kell teljesen eltemetni: az MNB adatai szerint tavaly a cégek banki hitelekért a gépipari fejlesztések után leginkább a villamos energetikai beruházásokat preferálták, írja a napi.hu.

A Magyar Idők azt írja, hogy január 21-én folytatódik a vörösiszapper tárgyalása a Győri Törvényszéken, ahol a vádlottak az utolsó szó jogán nyilatkozhatnak. A jelenlegi állás szerint bűncselekmény hiányában ismét felmenthetik őket. 2010. október 4-én Magyarország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófája történt Ajka térségében, amikor átszakadt a Magyar Alumíniumtermelő és -kereskedelmi Zrt. zagytározójának töltése, és a kiömlő anyag elárasztotta Kolontárt, Devecsert, illetve Somlóvásárhelyt. A katasztrófában tízen meghaltak, 227-en pedig megsérültek.

A Népszava szerint 23 megyei jogú város évi több mint 155 millió forintért 207 kocsit üzemeltet. Az autóflották fenntartására településenként átlagosan 7,5 millió forintot költenek.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy a pénzügyi szolgáltatók idén is erős évet várnak a lakossági finanszírozásban: a lapnak nyilatkozó bankok többsége a tavalyinál lassabb, de mindenképpen két számjegyű bővülésre számít. A piacot változatlanul a lakáscélú hitelek és a személyi kölcsönök húzhatják – fogalmaz a cikk szerzője.

A Portfolio szerint izgalmas év elé nézünk, hiszen a tőzsdékre visszatért a rég nem látott volatilitás, így a kockázatosabb befektetések kedvelőinek többé nem biztos, hogy kifizetődő lesz az elmúlt években csúcsra járatott passzív befektetés. Ennek ellenére hatalmas, globális összeomlásnak idén sincs nagy valószínűsége: ha a teljes piacban nem is, egy-egy részvényben még lehetnek sikersztorik itthon és külföldön is.

A Pénzcentrum azt írja, hogy az idei év gazdag lesz hosszú hétvégékben, és ha valaki ezekkel együtt veszi ki a szabadságát, akár egy hosszabb utazást is beiktathat, miközben megmarad a szabadnapok jelentős része is.

A szlovák háztartások adósodnak el a leggyorsabban az EU-ban, az eladósodás mértéke a közép- és kelet-európai országok közül itt a második legmagasabb. A hitelnövekedést a népesség- és bérnövekedés okozza. Leginkább a fiatalok tartanak igényt saját lakásra – derül ki a Pénzpolitikai Intézet (IFP) elemzéséből.

2016-ban a háztartások együttes hitele elérte a bruttó hazai termék (HDP) 40 százalékát. Ez az arány tíz évvel ezelőtt még feleakkora volt, és a legalacsonyabb ez egész EU-ban. A nemzetközi összehasonlítások szerint a növekedés oka egyrészt a válság előérzete lehet, másrészt a viszonylag könnyen törleszthető lakáshitelek. Az elemzők szerint azonban van ok az aggodalomra.

„A krízis idejére várható nem visszafizetett hitelek arányának a növekedése főleg azokra a gazdaságokra lesz rossz hatással, amelyekben magas az eladósodás aránya, így elmélyítve még jobban a negatív hatásokat” – mondták.

Az új ingatlanok iránti kereslet főleg az úgynevezett Huszák-gyerekek generációjánál figyelhető meg, akiknek a múltban nem volt lehetőségük saját lakást szerezni. „Az egész EU-ban Szlovákiában van a legtöbb fiatal abban az életkorban, amikor már elkezdenek saját lakáson gondolkodni. Ugyanakkor ebben az országban van szinte a legtöbb olyan fiatal, aki a szüleivel él. Emiatt túltelítődnek a háztartások, és egy lakóra átlagban 1,1 helyiség jut” – magyarázzák az elemzők.

  Az eladósodás a növekedő bérekkel is magyarázható. „A háztartások a fizetésük alapján döntenek hitel mellett, amely azonban sokszor gyorsabban növekedik, mint a bruttó hazai termék. Emiatt a háztartások kiegyensúlyozott adóssága is megelőzi a bruttó hazai termék dinamikáját” – tették hozzá az IFP elemzői.

A háztartások növekedő adóssága enyhén megelőzi a szlovák gazdaságot. „Az adósság gyors növekedését egyrészt a fiatal generáció okozza, amely egyre korábban kezdi el a saját lakhatás megvalósítását, másrészt pedig a kedvező makroökonómiai állapot, amelynek következtében nem egyenlő gyorsasággal növekedik az emberek fizetése és a bruttó hazai termék” – állapítják meg az elemzők.

Ez a fejlődés kockázatokkal is jár, amelyeket az intézkedéseivel a Szlovák Nemzeti Bank is megpróbál kiszűrni. Az intézet szerint a háztartások adósságának egyenlőtlen arányú növekedése csak kis mértékben tükröződik az ingatlanárakon, ami egyrészt a Szlovák Nemzeti Bank intézkedéseinek, másrészt a családi házak stagnáló árainak köszönhető. „A Szlovák Nemzeti Bank mint szabályozó szerv körültekintő. Ennek is köszönhető, hogy a válság óta tavaly először került négy százalék alá a nem visszatérített hitelek aránya. Ez a szám azonban még mindig középmagasnak számít az EU-ban” – állapítja meg a Szlovák Nemzeti Bank, és hozzáteszi, hogy emiatt nagyon fontos minél testhezállóbb hiteleket nyújtani. „Az egyenlőtlenségeket a fejlettebb piac és az albérletek támogatása is kiküszöbölhetné. Az építkezési folyamatok lerövidítése pedig mérsékelhetné az eltérést az ingatlanárak és a valós kereslet között” – tette hozzá a Szlovák Nemzeti Bank.

Donald Trump amerikai elnök híres szlogenje – Tegyük naggyá újra Amerikát (Make America Great Again) – az amerikai gazdaságra ma különösen érvényes. Míg más országok növekedési üteme lassul, az USA visszafogott mértékben bővül. Ennek hátterében azonban egy rejtett ellentmondás húzódik meg, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanis Trump azt általa képviselt politikával „elsüllyeszti” a világ többi részének gazdaságát, és meglehet, hogy ezért maga az USA sem kerülheti el a zuhanást.

Az amerikai dollár ma erősödik, elsősorban a feltörekvő országok valutájával szemben. Ez az amerikai kamatlábak emelkedésével együtt komoly problémát okoz ezeknek az országoknak. Ehhez még hozzájön a Kínával folytatott kereskedelmi háború – amelynek eredménye a kínai részvények 20 százalékos zuhanása, miközben az amerikai részvények történelmi magaslatokra törnek. Az amerikai gazdaság az egyetlen a G7-es országokéi közül, amely idén is növekedést tudott produkálni a 2017-es évhez viszonyítva. A többiek ugyanis lassulnak.

A globális gazdaság növekedésének mutatószámai okozta eufória a végéhez közeledik. A pénzpiacokon ez már nyilvánvaló. Az olyan áruk, mint a réz, arany, ezüst mélyreülésben vannak, ahogy az árukereskedelemtől függő valuták is – mint az ausztrál dollár. Ezzel szemben az amerikai S&P részvényindex 7 százalékot emelkdett, a technológiai index pedig 15 százalékos pluszban jár. Ez csak megerősíti a befektetők várakozásait, amely szerint a tőke visszatér az Egyesült Államokba.

Ennek azonban két oldala van. (…) Az emelkedő kamatlábak erősítik az amerikai dollárt. Ez azonban egyúttal megnehezíti a dollárban felvett hitelek törlesztését más országoknak. És ha ez a folyamat átbillen, a magas kamatok az amerikai gazdaságnak is kárt okozhat.

A gazdasági bővülés ütemének lassulása nyilvánvaló Kína esetében, ahol egyrészt a kereskedelmi háború, másrészt a hatalmas hitelekkel való küzdelem okoz problémákat. Ez utóbbi a csőd felé sodorja a társadalmat. Kínának nagy szüksége lenne a gazdaság hitelek alóli felszabadítására, amit azonban csak a GDP növekedésének rovására tud megtenni. Hasonló a helyzet az EU-ban is. A menedzserek számításai az első félévben nem jöttek be, ami az európai gazdaság lassulását fogja eredményezni.

A feltörekvő gazdaságok is rossz helyzetbe kerülhetnek, mivela  dollárhoz képest gyengül a valutájuk, legyen szó Törökországról, Argentínáról vagy Brazíliáról. Tény, hogy Trump protekcionista politikája az amerikai adók csökkentésével együtt láthatóan működnek. De biztos, hogy Amerika egyedül nem tud tovább növekedni, és ha a világ többi része továbbra is szorult helyzetben marad, ugyanez a sors vár majd Amerikára is. Főleg akkor, ha erős dollár és magas kamatlábak szorongatják majd a gazdaságot.

eTrend.sk, Spojené štáty rastú na úkor iných štátov. Táto stratégia však USA na konci dňa stiahne na dno

Nyitókép: atimes.com

Az euró első évtizedének buliját valójában a bőségesen rendelkezésre álló olcsó hitelek tették lehetővé – véli Hans-Werner Sinn, a Müncheni Egyetem közgazdász­professzora.

A leendő euróövezetben részt vevő tagállamok valutáinak árfolyamait 1998 májusában visszavonhatatlan módon rögzítették. Ha ezt kezdőpontnak tekintjük, akkor az európai közös valuta már elmúlt húszéves. Történetének első évtizede, mondhatni, jó buli volt, különösen Dél-Európában, azonban a második évtized már a bulizás utáni elkerülhetetlen másnaposságról szólt. Most pedig, ahogy beléptünk az euró harmadik évtizedébe, azt látjuk, hogy egyre növekvő politikai radikalizálódás időszaka köszöntött be.

Az euró első évtizedének buliját valójában a bőségesen rendelkezésre álló olcsó hitelek tették lehetővé, amelyeket a tőkepiacok örömmel bocsátottak az ­euró védelme alatt lévő dél-európai országok rendelkezésére.

Ezeknek az országoknak egy időre végre lett elegendő pénzük az állami szektor fizetéseinek és a nyugdíjak emelésére, valamint a magánfogyasztás és a beruházások élénkítésére.

Az ezekbe az országokba áramló hitelek azonban inflációs buborékokat hoztak létre, amelyek az euró első évtizedének végén kipukkadtak, amikor az Egyesült Államokban 2008-ban kitörő pénzügyi válság átterjedt Európára. Mivel a tőkepiacok már nem voltak hajlandók további hiteleket nyújtani, Dél-Európa korábban közepesen versenyképesnek számító, de akkorra már teljesen túlárazott gazdaságainak nagyon hamar súlyos problémákkal kellett szembenézniük.

A dél-európai országok erre úgy reagáltak, hogy elkezdték nyomtatni az eurót, amelyet már nem kaphattak meg hitelek formájában. Az Európai Központi Bank (EKB) támogatásával – amely lazította a biztosítékokra vonatkozó politikáját, és egyre engedékenyebb lett, ami a sürgősségi likviditási támogatások (ELA) és a nettó pénzügyi eszközökről szóló megállapodás (ANFA) keretében alkalmazott hitelek felvételét illeti – több százmillió eurót vontak ki az eurórendszerből (Eurosystem – az Európai Központi Bank, illetve az euröóvezet-tagállamok jegybankjainak összessége – a szerk.) az úgynevezett Target-rendszerben történő hitelkeret-túllépéseken keresztül. (A Target az euróövezet nemzeti rendszerek összeköttetésével kialakított decentralizált fizetési rendszere – a szerk.).

Továbbá a dél-európai országok 2010-től kezdve uniós fiskális mentőcsomagokat is kaptak.

Miután a pénzpiacok ezeket a mentőcsomagokat nem tartották elegendőnek, az Európai Központi Bank 2012-ben bejelentette, hogy a végleges értékpapír‑adásvételi műveletek (Outright Monetary Transactions – OMT) programjának keretében az euróövezeti tagállamok államkötvényeire korlátlan fedezetet nyújt, ami ezeket az állampapírokat de facto eurókötvényekké alakította. Végezetül 2015-ben az Európai Központi Bank elindította a mennyiségi lazítási programját, amelynek keretében az euróövezeti tagállamok jegybankjai 2,4 milliárd euró értékpapírt vásároltak, beleértve 2 milliárd euró értékű államkötvényt. Ebből adódóan az eurózóna monetáris bázisa drámai mértékben megnőtt, 1,2 ezermilliárd euróról 3 ezermilliárd euró fölé.

A dél-európai országok azonban az extra pénzt nem a gazdaságaik megtámogatására használták fel, hanem Németországba utalták. Arra kényszerítették a német központi bankot, hogy hitelezze német termékek, szolgáltatások, ingatlanok, vállalati részvények, sőt teljes vállalatok megvásárlását – vagy legalábbis németországi bankszámlák feltöltését, amelyek az eurózóna esetleges felbomlása esetén gyorsan elérhetők lennének német eszközök megvásárlására.

A termékek és szolgáltatások vásárlása volt az egyik oka Németország hatalmas exporttöbbletének.

A Target-rendszeren keresztül Németországba utalt nettó összegek, vagyis a német központi bank eurórendszerrel szembeni úgynevezett Target-követe­lésének értéke 2018 közepére elérte a 976 milliárd eurót. A Bundesbanktól történő folyamatos hitelkeret-túllépésként ez a pénz nem különbözött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) különleges lehívási jogaitól (SDR), azt az egy szempontot kivéve, hogy jelentősen nagyobb összeg volt annál, mint amit az IMF tagállamai egymásnak hajlandók kölcsönözni. Spanyolország például mintegy 400, Olaszország 500 milliárd eurót hívott le.

E talált pénz ellenére – vagy éppen amiatt – a dél-­európai országok feldolgozóipara még mindig igen messze van attól, hogy visszaszerezze versenyképességét. Portugáliában például a feldolgozóipar kibocsátása még mindig 14 százalékkal elmarad a 2007 harmadik negyedévében mért szinthez képest, amikor először omlott össze az európai bankközi piac. Olaszország, Görögország és Spanyolország esetében ez az elmaradás 17, 19, illetve 21 százalékos. Mindeközben a fiatalok körében mért munkanélküliség szintje Portugáliában meghaladja a 20 százalékot, Spanyolországban és Olaszországban több mint 30 százalékos, Görögországban pedig közel 45 százalékos ez a mutató.

Most, hogy az euró harmadik évtizedébe lépünk, érdemes rámutatni, hogy Portugáliában, Spanyolországban és Görögországban radikális szocialisták vannak kormányon, akik elvetik a felelős költségvetési politika koncepcióját, amit „megszorítási politikának” neveznek.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy Olaszországban a választások elsöpörték a hagyományos pártokat. Az ország új populista kormánya – amely az Öt Csillag Mozgalomból és az Északi Ligából áll – azt tervezi, hogy jelentősen növeli az államadósságot, hogy finanszírozni tudja a beígért adócsökkentést és a garantált jövedelmi rendszert, s ha ebben az Európai Unió meggátolná, akkor azzal fenyeget, hogy Olaszország akár ki is lép az eurózónából.

Ezen tények ismeretében még az euró legelkötelezettebb hívei sem mondhatják őszintén, hogy a közös európai valuta sikertörténetnek számít. Európa egészen egyszerűen túlvállalta magát. Sajnos a nagy szociológusnak, Ralf Dahrendorfnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy „a valutaunió súlyos tévedés, egy ábrándos, vakmerő és elhibázott célkitűzés, amely nem egyesíteni, hanem felbomlasztani fogja Európát”.

Nehéz megmondani, hogyan lehetne ebből a helyzetből továbblépni.

Egyesek szerint európai szinten az adósságok további közösségiesítésére, a kockázatok megosztásának további erősítésére lenne szükség. Mások szerint viszont ezzel Európa a pénzügyi felelőtlenség még mélyebb mocsarába süllyedne. Az azt kísérő tőkepiaci zavarok pedig súlyos gazdasági károkat okoznának, amit Európa aligha tudna átvészelni a feltörekvő Kínával és az egyre agresszívabb Oroszországgal és Egyesült Államokkal szembeni nehéz globális versenyképességi helyzete miatt. Bárhogy lesz is, az euró harmadik évtizede el fogja dönteni a közös európai valuta sorsát.

Copyright: Project Syndicate, 2018 www.project-syndicate.org

Ma már a fejlett országokban, így hazánkban is kevés olyan állampolgár van, aki ne kerülne valamilyen formában kapcsolatba a bankokkal. Hogy milyenek a jó bankok? Nos, talán akkor vagyunk leginkább elégedettek, ha nem is érzékeljük, hogy vannak, hanem rutinszerűen használjuk őket, ők pedig megfelelően működnek.

A bankjaink aktuális helyzetéről és üzleti eredményességéről közzétett adatok és információk azt mutatják, hogy alapvetően most már nyugodtak lehetünk. A bajok persze náluk is a 2008-as válság hatására váltak szembetűnővé, és a kilábalást lassította, hogy a gazdaság csak fokozatosan volt képes a válság után erőre kapni, hiszen az elsődleges gazdaságpolitikai feladat a pénzügyi stabilitás megteremtése volt. Végül 2016-ig tartott, mire a szektor egésze prosperitásba fordult.

2017-re azután a szereplők már 620 milliárd forintot meghaladó, történelmi rekordszintű adózott eredményt értek el, és a mérlegfőösszeg 37 ezermilliárd forint fölé emelkedve már kissé meg is meghaladta a 2009 első negyedévében mért csúcsszintet.

A tőke- és eszközarányos jövedelmezőség 2016 óta szintén pozitívra váltott, a nem teljesítő hitelek aránya folyamatosan csökken, és a sor folytatható. A banktulajdonosok 2010 és 2015 között mintegy 980 milliárd forint veszteséget szenvedtek el, de ezt egyrészt a korábbi, részben a felelőtlen hitelezési gyakorlatból fakadó profitok, másrészt pedig a 2016 és 2018 közötti prosperitás nyereségei mára túlkompenzálták.

Nem kívánjuk tovább sorolni a szektor teljesítményét mérő különböző mutatókat, a lényeg az, hogy a magántulajdonosok, az állam – szabályozóként és tulajdonosként is (majdnem 31 százalék a közvetlen köztulajdon aránya jelenleg) –, a menedzsmentek és az ügyfelek együttesen elérték a szektor stabilizálását.

Miért fontos ez nekünk, ügyfeleknek is? Az nyilvánvaló, hogy ma már sokkal többet költünk bankolásra, mint korábban.

A KSH szerint az elmúlt öt évben mintegy 48 százalékkal fizettünk többet a pénzügyi szolgáltatásokért, de vannak olyan vélemények is, amelyek szerint 2013 és 2017 között megháromszorozódtak banki költségeink.

A drágulást egyébként valószínűleg mindannyian megéreztük és érezzük nap mint nap. A bankjaink a fenti kiugróan magas jövedelmezőség ellenére nincsenek könnyű helyzetben. A válság hatására hozott makroprudenciális előírások, a megemelt tőkekövetelmények, valamint az alacsony kamatkörnyezet bizonyosan nehezítik növekedésüket, profitabilitásuk emelkedését. De itt most többről van szó annál, hogy a bankok prosperálva válságállóbbak lettek, és hogy megtakarításaink – sok-sok élet munkája – nagyobb biztonságban van.

Ami talán a legnagyobb kihívás, az a digitalizáció szabta versenyfeltételeknek történő megfelelés. Mit jelent ez számunkra és a bankok számára?

Az európai pénzügyi szolgáltatási ágazat számára a mostani kihívások erősebbek, a lehetőségek pedig nagyobbak, mint bármikor. A fogyasztók radikálisan gondolkodnak;

a digitalizálás felgyorsulása az iparban késszé tették őket arra, hogy több értéket várjanak el a pénzügyi szolgáltatási szektortól.

Bankjukban megbízva új képességeket, felfrissített szolgáltatásokat és olyan innovatív megoldásokat várnak, amelyek nélkül már nem képesek és nem is akarnak élni. A digitális világ irányába mutató fejlődés egyre gyorsabb, a bankoknak tehát lépniük kell. Késszé kell válniuk arra, hogy a technológiai fejlődés élvonalában maradjanak, ami lehetővé teszi számukra, hogy gyorsan és határozottan olyan újításokat nyújtsanak a digitális kor fogyasztóinak, amelyek révén nemcsak a meglévő, hanem a jövőben esetlegesen felmerülő és a fogyasztó által még meg sem fogalmazott szükségleteket is ki tudják elégíteni.

Ennek elérése érdekében a pénzügyi szolgáltatási szektornak merésznek kell lennie, és a szektoron belüli, valamint a szektoron kívüli együttműködés alapvető fontosságú.

Ezért lényeges, hogy a bankok rendelkezzenek kellő erőforrással és hatóerővel az új innovációk tömeges kidolgozására és elfogadtatására. Mindezt képesek lehetnek költséghatékonyan, minimális kockázatok mellett, konzisztens szabványokat és szilárd biztonságot teremtve megtenni. Ez pedig a mi érdekünk is.