#hazafi

A holokausztkutató, Prof. Yehuda Bauer, aki ebben a hónapban hunyt el 98 évesen, egy búcsúztatót hagyott hátra, amelyet saját magának írt. „Ha már bele kell születni valamilyen etnikai csoportba, jobb zsidónak születni. Ez egy lenyűgöző, bosszantó, visszataszító, izgalmas, borzalmas, csodálatos nép” – írta. Tudom, hogy nem szokás, hogy egy elhunyt saját magáról mondjon búcsúbeszédet. Általában…

Ez az élet libsik, nem a Dom Pérignon és a lazac! Azt egyétek ti, én maradok a hazai italoknál és ételeknél!”

– írta Boldog, akit hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. Az ügyészség egyébként hat év letöltendő börtönt, ötmilliós pénzbüntetést és 6,6 millió forint értékű vagyonelkobzást kért rá, a közügyektől pedig öt évre eltiltanák. Róla készült portrénkat itt tudja elolvasni. Talán nem független mindezektől, hogy idén már nem őt indítja a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú választókerületében.

Olvasd el Tompa Mihály – A gólyához című versét. Ha még akkor sem érted, elvesztél barátom!

Az emberi értékek napjainkra kiveszőben vannak társadalmunkból. Általános közhely, hogy a szabadabb szemlélet néha utat nyit olyan gondolatoknak is, melyektől őseink gutaütést kaptak volna. Mára elfelejtjük Istent, és tőrt szórunk nemzetünk amúgy is fekélyes szívébe.

  Az, hogy milyen felületen képes az ember kifejezni érzéseit korlátolt. A politikai pártok és politikusok kevés kivételtől eltekintve érdekeket követve elvesztik valódi küldetésüket, így nem marad más mint az egyén, az ember magányos harca az általa vélt, vagy valós „gonosszal” szemben.

  Az, hogy a dunaszerdahelyi lelátó ősidők óta magyarságtudatától híres, tény. Az, hogy ez a közeg mennyire képes az egyént, mint embert eggyé kovácsolni pedig messze földön híres. Vannak persze másképp gondolkodók, akik akkor sem ismernék be ennek erejét, ha az utolsó magyarként távoznának az örök vadászmezőkre.

  Mindennek lényege a harc. Az ellenállás. Az, hogy kivívjuk a másik nemzet elismerését, beismerését. Tulajdonképpen szélmalomharc, mert abban a pillanatban mikor ez megtörténne elvesztené varázsát. Az elnemzetietlenítéshez (de csúnya szó!) közreműködő szabadelvú Európa többé nem lenne képes köpödni mindazért, amit saját maga is vall, de mástól az ördögtől valónak tart.

  Kérdezz meg egy erdélyit miért magyar? Egy kárpátaljait, hogy mitől fél? Egy délvidékit, miért harcol? Egy felvidékit, miben hisz? Nem az lesz a válasz, hogy legyen újra Nagy – Magyarország! Nem az lesz a válasz, hogy nekem már mindegy. Az lesz a válasz, hogy az unokám is beszélje őseink nyelvét. Vállalja a mindennapi harcot jogaiért.

  Mindazért, és csak azért, ami természetes. Hisz itt születtünk, itt a hazánk. Sokkal jobban fáj, ha magyar a magyarról mond le, mint mikor egy másik nemzet fia köp arcon. Az én zászlóm piros-fehér-zöld, az én himnuszom az „Isten áldd meg a magyart..!”Nincs megalkuvás!

  Ez nem sovinizmus, nem irrendentizmus, nem melldöngetés! Nekem ez a természetes, nekem ez a hitem! Olvasd el hozzá Tompa Mihály – A gólyához című versét. Ha még akkor sem érted, elvesztél barátom!

  Bögi Róbert: Facebook