#halloeen

Halloween, Suite Treatment

Reggel hat előtt ébredtem, szóval nagyon gyorsan kikapcsoltam az ébresztőmet, hogy az elkövetkezendő néhány percben ne kapjak véletlenül se szívrohamot tőle (áh, igen Snake Mountain). Miután nagy nehezen összekapartam magam, és elindultam a buszmegállóba, az utcánk felénél járva konstatáltam, hogy rohadt hideg van, pontosabban 0 fok. De mindegy, úgyis a nap folyamán melegebb lesz, és akkor majd nem fog problémát okozni, hogy egy szál pulóverben szaladgálok. Néhány perc ácsorgás után viszont rövidesen megváltozott a véleményem, de időm már nem volt visszamenni kabátért.

Miskolcon Berillel és a testvérével bementünk a plázába Mekizni, reggeli gyanánt. Én mondon, akárhányszor eszek ott, egyre jobban megutálom.

Berillék most költöztek új lakásba, így még elég nagy káosz volt amikor felmentünk, de legalább a falukra rajzolhattam egy csendéletet (ami mellesleg borzalmas lett), mert festeni fognak. A nagy felfordulásban egy asztal sem állt rendelkezésünkre, így történt, hogy egy rossz gépházon ettük a babgulyást ebédre.

Az egyik unokatestvéremnek júniusban lesz az esküvője, és ezen a napon kapott időpontot az egyik miskolci ruhaszalonba negyed ötre, így többek között én is vele tartottam a ruhaválasztáson. A megbeszélt időpontra odaértünk a helyre, viszont zárva volt az ajtó, mert mint kiderült, csak fél ötkor fogadnak. És a hőmérséklet nem hogy emelkedett volna reggel óta, hanem egyre hidegebb lett, szóval a szalon ajtaja előtt várakozás nem éppen a legkellemesebb tevékenységnek bizonyult számomra. Szerencsére viszont inkább bementünk egy étterembe, és végre ihattam egy forró kávét, ami ilyen átfagyottan nagyon jólesett.

Egyébként a szalonban egytől egyig mindegyik ruha gyönyörű volt, Eszteren pedig méggyönyörűbb. Elsőre meg is találta a tökéletes darabot, de azért felpróbált többet is, viszont egyértelműen az elsőt választotta, aminek mindenki örült, ugyanis az kifejezetten csodaszépen mutatott rajta.

Fél nyolcra értem haza, leültem festeni, viszont nem sokkal ezután kiderült, hogy hat év után a My Chemical Romance újraegyesül, és szinte rögtön lesz is egy koncertjük. Igaz, Californiában, viszont a tény, hogy ismét aktívak, nagyon feldobott.

Annyira furcsa látni, ahogy telik az idő, ahogy felnőnek körülöttünk az emberek és én is, még igaz előttem van az élet, és csak egy kis részt éltem még meg belőle, de időről időre észreveszem, hogy mennyire elszaladnak az évek. Egyet pislogok, és itt van az én esküvőm is, amit így kamasz fejjel várok, és valószínűleg felnőttként is fogok, de nem akarom elszalasztani a közben történő esemenyéket. Annyi minden vár még rám, rengeteg jó és rossz dolog, és ez kicsit megrémít, hogy már nincs sok időm a felelősség mentes gyerekkorból. Lenni akarok valaki, akit miután meghal, nem felejtenek el. Nyomot akarok hagyni az időben. De valóban ez számítana? Talán nem. Ha már nem leszek, akkor tulajdonképpen mindegy, hogy emlékezni fognak-e rám vagy sem. Viszont amíg még lehet, boldog szeretnék lenni, és ez a nap pont az olyan napok közé tartozik, amikor rettentően örültem, hogy élek.