#futrinka

Ezt még akkor írom, mielőtt beköltöztem volna a Csodatévő Otthonba. De persze már most tudom, hogy beköltöztem majd valamikor pár hónap múlva, vagy talán már meg is történt, vagy lehet hogy már emberemlékezet óta megtörtént. Mit lehetne biztosan tudni ezt, vagy bármit is?

No, elég az hozzá, hogy ültem ott a szántás mellett, a néha elhúzó károgásban. Jobb híján próbáltam valami olyan magatartást felvenni, amit gondoltam, ilyenkor szokás, amikor az ember a földeken van. Lekuporodtam, és elővettem a bicskám, hogy valamit vágjak, vagy faragjak, merthát ezt szokás tenni. Egy-egy ilyen nagy göröngyöt vacakolgattam, és próbáltam átadni magam a földmunkától való autoüdvözültségnek.

De akkor kisütött a Nap, és megváltozott minden. Hirtelen vízibiciklicsattogás verte fel a távoli erdő csendjét (amit én mindig tisztásnak hívtam akkor még, mert nem tudtam pontosan, mi is az a tisztás, csak azt, hogy az erdővel kapcsolatos). Én is felálltam, és néztem a föld göröngyeire vetülő hosszú, elnyúlt árnyékomat. Pozsgások, mohák, giliszták és bőrfutrinkák gurultak elő a szántásból, és hirtelen rájöttem, hogy az egész mindenség él és mozog és dolgozik körülöttem, alattam és felettem.

Aztán rájöttem, hogy akármerre nézek, nem is nézek sehová. Hogy milyen butaság volt azt hinni, hogy valamerre lehet nézni, mikor csak mindenfelé lehet (ezt különben az árnyékom mondta az elébb). Akkor gondoltam, hogy elmegyek a Csodatévő Otthonba. Hogy majd mindig hetet fordítok a gyűrűmön minden evés előtt, és ezzel ajánlom fel az ételt, amit megeszem. Azt a temérdek ételt, amit ebbe a testbe már beleraktam. Illetvehát csak azt, amit majd az Otthon segítségével, beletehetek.

És akkor most észreveszem, hogy ezt az egészet már nem is a földön írom. Hogy valamilyen aranyháztetők alatt vagyok, és veranda van, meg ápolt kert, meg madáritató, a másik oldalon meg musztánglegelő, galopprét. Így hívják. Várom, hogy jöjjön a teásfiú, de rájövök, hogy az is én lennék, meghát a tea, amit meg akarnék inni, már úgyis bennem van. Úgyhogy nincs más dolgom igazából, mint becsukott szemmel belenézni a napsugárba (esetleg kicsit nyomkodni a szemhéjaimat, hogy kiadja azokat a lilás, narancsos, zöldes fraktálszerű mintákat), és arra gondolni, milyen jó, hogy itt vagyok a földön, ahol nem lehet nézni sehová csak mindenbe. 

'hosszú lábú, gyorsan futó rovar, serény (lány)gyermek; katicabogár'.

Játékos szóalkotással létrejött származékszó. A fut igéből keletkezett az eredeti funkcióját tekintve kicsinyítő képzőként használatos -ika ~ -inka képzővel, vö. Katinka. A szó belseji r talán a jelentésükben közel álló ugribugri és ugrifüles szavak hatására toldódott be.