#fuggetlenseg

A függetlenségemet.

Amikor elmentünk a parkba, és azon gondolkodtunk a dögmelegben, hogy mi miert nem fogunk soha olyan jol deszkazni mint az a lany ott rovid trikoban egy tulszines nadraggal.

Amikor azt erezted a majd jovok mondatodban, hogy tenyleg nem szamit mikor, mert egyszer biztos.

Amikor ejjel felmasztunk a fara a ret kozepen, es addig nevettunk, amig az egyikunk leesett a csalanosba. Aztan a vodkas uveg is repult utana, en pedig lemasztam erted, mert tul sotet volt, es hideg.

De meg akkor is csak nevettunk.

Amikor nem volt baj. Amikor nem volt stresszes, hogy rossz vonatra szalltunk at, mert “valahol egyszer ugyis kikotunk.”

Amikor az a fiu olyanbolondul magahoz lancolt. Amikor ellopott par pillanatot tolem, te pedig hagytad, mert igy volt rendjen. Szerinted. Szerinted?

Sose ternek mar vissza az elmult idok poros dallamai, de emleke itt marad velem.

Ahogy allunk es nezzuk.

A napot a Balaton tulfelen.

A csillagokat a halozsakbol.

A leheletunk a cigifusttel.

A rozsaszin eg tetejet, mert tudjuk.. vihar lesz.

Es tombol es uvolt es felkap mindent amit er.

Pont ugy, ahogy te.

Es egyszer majd magaddal visszel, de nem most.