To build a moral rocket

*Stand in position 3*

Snow is falling in feathery bits.

The wolves stare at each other. The black wolf snarls showing a row of pointy teeth. The white wolf walks to its left to find purchase to jump at its opponent. The black one mirrors him. *Through gritted teeth* Never breaking eye contact. *begin fast* Suddenly the White wolf is airborne. The black wolf jumps to a side. With an icy bark the…

While most communication security questions have centred around smartphones, messaging and social media - phone calls, Facebook, WhatsApp, emails and so on - there is, of course, no shortage of devices and methods with which people can communicate over the internet.

Users can communicate via text over PSN's party chat, or using internet voice chat. There are also a number of in-game communication methods across various titles.

It has also been speculated that messages could be drawn out within games, rather than written, in creative ways such as firing patterns of bullets at a wall. This would make any monitoring by text-filtering impossible.

At this stage, however, we have very little evidence tying the PS4 or the PlayStation Network to the Paris attacks.

A PS4 may have been found in the raids, but would also have been found in 25 million other households around the world. High-end games consoles are especially popular among young men, and if indeed owned by the attackers or their accomplices, may have just been a way of spending time.

És ugye ezen történeteket jellemzően okos emberek írják, okos emberek olvassák, és zseniális emberek a főhőseik. Ami azt jelenti, hogy okos embereknek kell tudniuk olyan világot teremteni, és benne olyan náluk zseniálisabb szereplőt mozgatni, ami az olvasók számára is reális lesz. És hát ezzel az a probléma, hogy mint elég sok mindenben, itt is sokkal kisebb szellemi kompetenciát igényel észrevenni a hibákat, mint képesnek lenni hibátlan dolgot létrehozni. Magyarán: ugyan soha az életben nem lennék képes még közepes detektívregényt sem írni, még a nagyon jó detektívregényeknél is percenként szisszenek fel az ordenáré faszságoktól. 

És most elsősorban nem az eseti elkúrásokról beszélek. Aki dolgozik, az hibázik, van ilyen. Van jó pár regény, ahol akiről végül kiderül, hogy ő volt a gyilkos, azt én már régen kizártam, és utólag is jogosan, mert mondjuk ahhoz, hogy ő lehessen, az kellene, hogy a gyilkosság után telefújja parfümmel a szobát, majd beüljön a haverjai mellé a kocsiba, és azok szűk zárt térben se érezzék rajta, hogy fullasztó női parfümszaga van, ami nyilván lehetetlen, és végül kiderül, hogy pedig ez történt, mert író elfelejtett arra gondolni, hogy ez nem működik, szóval van ilyen. Meg persze van olyan is, ahol csak a kulturális különbségek szivattak meg engem, hát a fene se gondolta volna (amíg nem láttam TV-ben is), hogy a sztoriban szereplő stewardessek magától érthetődően fehér köpenyben vannak, így a fogorvosunk gond nélkül tudja álcázni magát. Nem erről beszélek. (És nem is az Elementary című modern-amcsi Sherlock-sorozatról, ahol az epizódok nevéből az esetek felében már akkor evidens - és azt, hogy evidens, úgy értem, hogy tényleg evidens - hogy ki lesz a gyilkos, amikor még el se kezdted nézni, ami egy nagyon érdekes szerkesztői döntés.)

Hanem hogy ezek a történetek ugyan elméletileg arra a koncepcióra épülnek, hogy a főhős formállogikailag helyes megállapítások sorozatán keresztül jut el a megoldásig, a gyakorlatban viszont - vagy mert végülis a népszerűséghez ez úgysem szükséges, vagy mert ennyi telt a szerzőtől - valójában logikai hibák sorozatán keresztül jut el egy vélt megoldásig, ami állítólag a helyes válasz. 

A legszebb példa erre a valószínűség és bizonyosság összekeverése. Most megy épp a Sherlock sorozatként, és hát ő a legerősebb ebben (meg legközelebbi élményként innentől főleg rá hivatkozom). Amikor azt mondja, hogy "így áll a gallérja, tehát ez kizárólag azt jelentheti", akkor valójában ez a mondat úgy lenne helyes, ha "valószínűleg azt jelenti"-vel végződne. Ami azért nem mindegy, mert még ha csak egy ilyen részkövetkeztetésből következne a végkövetkeztetés, akkor is mondjuk csak 90% lenne a találati aránya. Jellemzően viszont egy mondatba vagy 10 ilyen következtetés zsúfolódik, így valójában annak az esélye, hogy ez mind igaz, így a végkövetkeztetés igaz lesz, mondjuk 0,9^10, azaz ~34%. És egy detektív, aki az esetek kétharmadában ártatlan emberről bizonyítja be, hogy bűnös, az nem feltétlenül csodálatra méltó. (Bár adjuk meg a műfajnak, hogy a House későbbi évadjai pl pont így néznek ki: ugyan az utolsó öt percben bejönnek a tippek, az epizód addig eltelt 90%-ában fogalom nélkül találgat.)

Ehhez még jön az, hogy a fenti gondolatmenet, jellemzően azzal a ki nem mondott hipotézissel kezdődik, hogy "amennyiben az illető bizonyos általam elképzelt szociokulturális kereten belül található...", ami ugyan a regényekben pont hogy a detektív saját normája, plusz véletlenül pont az aktuális elkövetőé, a valóságban itt jóval gyakoribb lenne a hibázás (mint az a mostani sorozatban pl egyetlen egyszer, Watson telefonjának előző tulajdonosánál elő is fordul). 

Harmadikként pedig tegyük hozzá Sherlock személyes krédóját, miszerint "When you have eliminated the impossible, whatever remains, however improbable, must be the truth.", ami hát, wow, még ha nem tudnánk, hogy ez Sir Arthur Conan Doyle saját meggyőződése volt, amit követve végül kísértet- és tündérhívő lett, még akkor is ordítana róla, hogy ebben a formában önmagában helytelen logikai feltételezés. Most hasraütök, de pl elsőre látszik, hogy ez feltételezi, hogy az összes bármilyen valószínűtlen lehetőséget össze tudtad gyűjteni, márpedig ha ez sikerült, akkor ugye egyszerűen csak nincs elég jó fantáziád. De még ha ez teljesülne is, akkor is feltételezi a mondat, hogy 100%-os biztonsággal tudtad kizárni az összes-1 lehetőséget, amiről nem csak, hogy bárki, aki tudományos munkával foglalkozik, tudja, hogy jóval nehezebb, mint azt elsőre gondolnád, de fent pont láttuk, hogy detektívjeink jellemzően nem is próbálkoznak vele, csak valószínűsítik, hogy bizonyos esetek nem igazak, márpedig ha 10%-os esélyű eseteket kizártunk, ezért gondoljuk a megmaradt 0,01%-os esélyű esetet igaznak, ott még várnak ránk meglepetések (meg tündérek).

És ez csak három ordító, ámde rendszeresen előforduló logikai hiba. Amiben az a vicces, hogy ha kivonod belőle azt, hogy a főhőseink mindezeket a hibás gondolatmeneteket nagyon gyorsan képesek elvégezni (emlékeztetve a régi inteles viccre, miszerint a korabeli hibás chip szerint 2*2=4,1 ami lehet, hogy téves, de legalább gyors volt!), akkor igazság szerint egy viszonylag buta embert kapsz. Konkrétan ha felmész bármi extrém mikroközeg politikai fórumába, tömve lesz ilyen emberekkel és érveléssel, legyen szó rasszista barmokról, vagy miértpermeteznek arcokról - csak lassabban, és több helyesírási hibával.

De persze nem csak ezeket a hibákat követik el, a teljesség igénye nélkül íme pár további, ami hirtelen eszembe jutott. Tessék kattintani, eszem ágában sincs mindegyikhez leírást és konkrét példát mondani, használja az agyát, aki akarja. 

Affirming_the_consequent

Appeal_to_probability

False_dilemma

Fallacy_of_the_single_cause

Correlation_does_not_imply_causation

Fallacy_of_the_undistributed_middle

Ecological_fallacy

Base_rate_fallacy

Denying_the_antecedent

Conjunction_fallacy

Affirming_a_disjunct

Argument_from_fallacy

Fallacy_of_division

Külön kategóriás a Ludic_fallacy, mert ezt nem a szereplők, hanem maguk a szerzők követik el általában.

(A témától függetlenül kedvenc fallacym az Ecological_fallacy, azt hiszem, ezt vesszük észre a legritkábban, amikor elkövetjük.)