#felbasz

kezd kurvára sok lenni már hogy mindig nekem kell engednem, alkalmazkodnom, nyelnem, és ezzel mindig valami elbaszódik és nem olyan lesz mint ahogy elterveztem előre...

Tudod mi a kurva nagy bajom?! Ahány fiúval szóba álltam vhogy mindig a testiségnél kötöttünk ki… ‘jó nő vagy megdugnálak’ - dióhéjban. Lehet valakinek ez imponál, hogy wooow a fél világ megdugna hmmm de jó nekem. Nyilván van amikor belemegy az ember hogy kavar ezzel azzal és semmi több, mert jelenleg nincs másra, illetve többre szüksége. Ez ilyen. Mindig is volt ilyen és mindig is lesz, nem vagyunk egyformák. Minden életszakaszban mindenkinek másra van szüksége, mindenki a maga módján éli meg a helyzeteket. Vissza térve a kis problémámra. Attól, hogy én nőnemű vagyok nem azt kell feltétlenül látni bennem: cici, pina, segg… Kb a legnagyobb vágyam, hogy beszélgessek úgy egy sráccal, hogy semmi következménye nem lesz. Szimplán csak haverok leszünk. Beszélgetünk bármiről, nevetünk, iszogatunk néha csinálunk programokat. Mint egy átlagos lány-lány barátság. Miért olyan nehéz ezt megérteni vagy épp erre bárkit is találni?! Egy szimpla fiú-lány barátság. Semmi több. Én valahol még hiszek ebben. De lassan kommunikálni sincs kedvem ezek után senkivel…

Csak hagyon mindenki a picsába, kurvára felbasz ha csak hozzámszol is.

Kedvenc mértékegységem a "csipetnyi".

hol a kilépés gomb az életből??

Őszintén szólva az basz fel, hogy én csak figyelmet szerettem volna, törődést, egy olyan embert magam mellé, akit gondolkodás nélkül felhívhatok, mert érdekelni fogja a problémám és nem leszek számára teher. Valakit aki boldog a gondolattól, hogy vagyok neki. Aki megbecsül. Én is érezni szerettem volna, hogy ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más. Ez tényleg olyan kibaszott nagy kérés volt?