#banhiro

Az emlékek az időmúlásával hajlamosak arra, hogy megszépüljenek. Na, nem a feltételezhetően negatív és megalázó élmények, de egy helyet vagy ételt ezerszer szebben és ízesebben fest le az emberi agy, ha az illető rádob pár évet. Minél többet, annál mesésebb a hatás! Ugyanez igaz a filmekre és a média minden gyöngyszemére, azzal a kis csavarral, hogy rosszabb esetben az ember hajlamos visszatérni a gyökereihez, nem csak hosszú évek távlatából élteti az eseményeket.

Oozora Hiro pedig életében először megtapasztalta milyen érzés egyszerre szeretni valamit, és irtózatosan zavarba jönni miatta. Mindezt pedig egy ostoba kérés miatt. 

Fejét Ban ölében nyugtatta, de eközben lábait idegesen lóbálta a kanapé oldaláról lelógatva. Nem akarta kimondani, de Senshiman ezúttal kifejezetten nyugtalanította. Nem így emlékezett rá. A Senshiman, akire ő emlékezett nem mozgott ilyen nevetségesen, nem ugrott nyolc méter magasra kötelek segítségével. Vagy mégis?

Szeretett sorozatán erősen látszottak a kor rigolyái.

- Ha gondolod, átkapcsolhatunk másra – javasolta bizonytalanul. Úgy érezte, mintha egy időzített bomba lenne a lejátszóban, ami a kijelölt részhez érve egy életre megbélyegezi és eloszlatja azt a tévhitet, hogy Senshiman valaha jó volt.

- Még csak a harmadik résznél tartunk – nézett rá Ban, de Hiro tekintete továbbra is a képernyőn maradt.

- Tudom – válaszolta végül - Csak, ha nem tetszik, akkor igazából nem kell néznünk. Mármint elég régi, meg igazából réteg dolog, és tudom, hogy nem mindenki van oda érte---

- Hiro – Ban próbált közbelépni valahogy, de a fiatalabb folytatta a listázást.

- És igazából nem akarom, hogy úgy érezd én erőltettem rád a dolgot, mert végül is én akartam megnézni, de érted… - hebegte - Ha nem akarod, tényleg nem kell végigülnöd velem! Most már tényleg nem fért a fejébe mi üthetett Hiro-ba.

- Jézusom- sóhajtja, ujjaival párja kósza hajtincsével játszadozva – Hiro, ha nem érdekelne nem javasoltam volna, hogy nézzük újra együtt. Persze eleinte furcsa volt, de nem olyan rossz, mint vártam, ami azt illeti egész érdekes – fejezi be végül. Arra már inkább nem tér ki, hogy a nyitánytól a falat kaparja és, hogy Senshiman folyamatos önismétlése egy kisköltségvetésű rajzfilmre emlékezteti.

Elvégre mazochizmusban nem ismert felső határt.

Feszülten figyelte a mozzanatokat. A pozitív szavak hallatán Hiro hirtelen kizökkent komorságból, és ha nem is tűnt el teljesen az agyát rágó aggodalom, megkönnyebbülten nézte tovább a következő rész előzetesét.

- Jöhet a negyedik rész? – ajánlkozott Ban.

Hiro nem válaszolt. Átfuttatta az agyában miért is lenne jó neki, ha tovább szenvedne az elavult technikai megoldások és olcsó jelmezek zavarbaejtő forgatagában. Mi tagadást, rengeteg érv szólt az ellen, hogy inkább valami komolyabb filmet javasoljon, de hitt Ban szavaiban.

- Aha – szemében a hálának egy különös formája csillant fel, mikor végre hajlandó volt Banra nézni. Bár bujkált még ott azért némi gyengéd részvét is, tekintettel az elkövetkező laposabb évadokra, de Bant nem érdekelte.

Nyert ügye volt. Nem mintha eddig ez másképp lett volna. Két résszel később előtört Hiroból az addig elfojtott rajongás. Buzgón osztotta meg az összes birtokában lévő háttér-információt az adott jelenetről, mire Ban csak üres tekintettel bólogatott, mint a közönség mikor Sherlock Holmes hosszasan ecseteli az elkövető kilétét és eszközeit, hogy utána az egészet lezárja egyetlen névvel.