Egy különleges, úgy mondd lelkizős témával kapcsolatos órát tartottunk az osztályban. Egy vörös, kiegyensúlyozott nő vezette a foglalkozás. Elősször teljesen alap dolgok voltak, majd fokozatosabban nehezebb, fájdalmasabb kérdésekben merültünk el.

Az utolsó feladatban egy cetlit húztunk, amin különböző érzelmek s azt kiváltó dolgok voltak.

Erről annyit kellett mondani, hogy történt velünk a múltban ilyen vagy nem, és ha igen, mikor.

Én a megaláztatva szócskát kaptam.

Az órát tartó nő felé mutattam, rámpillantott, majd elhúzta a száját. Igen, ez egy nagyon erős téma. Fájdalmasan sok mindent rejthet.

,,Múlthét kedd." Ennyit vágtam rá.

De belülről elkezdett marcangolni a dolog, a sírás küszöbén voltam.

Anya előző héten mondott nekem valamit, igaz rengeteg mindennel alázott már meg. Nap mint nap. Lehet ő nem akarja, hogy ez rosszul essen, és nem gondolja, hogy fáj, de ez így van.

Már éreztem a könnycseppet a szemem sarkában, majd meghallottam a csengőt és felpattantam a székről, hogy minél gyorsabban elengedhessem a témat.

De még mindig csengenek a fülemben azok a szavak, amiket nap mint nap hallok.