#11-17

Michael Jaco: Bombshells 11.17: Complete Collapse! (Video) https://bestnewshere.com/michael-jaco-bombshells-11-17-complete-collapse-video/ It’s About Τo Get Εven Worse! You Won’t Βelieve What Τhey Just Implemented! – A Must Video https://bestnewshere.com/its-about-%cf%84o-get-%ce%b5ven-worse-you-wont-%ce%b2elieve-what-%cf%84hey-just-implemented-a-must-video/ Donate before the world changes…

Tanultam valami tök érdekeset vagy legalábbis nekem érdekes dolog állt össze. A nárcisztukusokról már rengeteget beszélgettünk, leginkább a grandiózus nárciszok jutnak eszünkbe amikor ezt a szót halljuk, a hangos, erőszakos, látványosan akaratos, önző, manipulatív, hazug, kíméletlen és kegyetlen emberek. A narcisztikusok visszahúzódó, csendes formáját, a rejtett narcisztikusokat nem igazán ismerjük mert őket sokkal nehezebb a mindennapi életben körülhatárolni. Pedig velük éppen olyan nehéz együtt élni bármilyen kapcsolatban. Akit a saját traumája miatt triggerel a grandiózus narcisztikus, azt a rejtett narcisztikus is ugyanúgy idegesíteni/bántani fogja, csak az ember még szarul is érzi magát amiért nem tudja megfogalmazni, hogy mi a baja a másikkal, amikor ezer „hasonló” emberrel meg semmi baja. Mert ki feltételezné egy nagylelkű, adakozó emberről, hogy ez a kevélység, magamutogatás, és feljogosítottság érzés kompenzálása? Hogy az empátiája csak akkor jelenik meg, ha az hasznos? Ki feltételezné arról, aki azt mondja, hogy a világ jobb hely lenne, ha követné a szabályokat (a szerinte megfelelő szabályokat)? Ki feltételezné arról, aki igyekszik erős határokat húzni a jó és a rossz között, hogy ez pont ugyanaz a lekicsinylés és megvetés ami grandiózus narcisztikust jellemzi? Ki feltételezné, hogy az erős kényszer, hogy megkülönböztesse magát az önző és lusta emberektől, ez a narciszikus középszerűségtől rettegését fedi le? Ki venné észre, hogy a mástól elvárt viselkedést ő maga nem tartja be? A narcisztikus szülők és felmenők, a narcizmus, mint családi örökség, a különlegesség tudat, ami beépül valaki életébe, hogy ők mind jobbak (feljogosítottak), nehezen megkülönböztethető a felmenők tiszteletétől. Van, akinek erre külön szenzorai vannak, mert ugyanazokat a pontokat triggereli, mint a grandiózus narcisztikus, de ha megkérdezed tőle az ellenszenv okát, hát csupa jó tulajdonságot tud mondani. Segítőkész, határozott, művelt, hát mi lehet vele a baj?

Óóó, ezek azért rettenetesen fontos információk, mert szeretjük tudni, hogy mit „követtek el ellenünk” amiért nem kedveljük a másik embert. Én legalábbis szeretem tudni. A nem tudom, csak érzem, az nagyon kevés. Az érzések kavargása rabul tartja az ember gondolatait. Én például gyakran attól tartok, hogy valami kicsinyes oka van az ellenszenvemnek. De legtöbbször kiderül, hogy nem. Hogy amit csak éreztem, annak van alapja. És úgy derül, ki, hogy mások jelzik vissza, hogy baszki, tényleg. Nem hittem el, de tényleg. És néha valóban csak valami múlékony faszság, amiket a körülmények változása magával is sodort.

Akinek van pár rossz sémája, mint nekem is, az nem tud mit csinálni, csak odébb menni, hogy a másik ne okozzon kellemetlen érzést.

Ja, azt is most tanultam, hogy a sémák aktiválása rossz érzést okoz. Innen ismerhetjük fel, hogy most éppen egy sémában vagyunk. Vagyis nem mi vagyunk akik érzünk-gondolkodunk-cselekszünk, hanem egy olyan énrészünk amit azért hoztunk létre, hogy megvédjen minket. Ha jól értettem, a sémáink aktiválódása valójában kényelmetlen életérzést okoz. Talán ezért is mennek el emberek pszichológushoz vagy próbálnak segítséget kérni a barátaiktól amikor megfoghatatlan módon huzamosabb ideig lelkileg nincsenek rendben. Egészségesen nem tartózkodunk hosszasan valami más énrészünkben, mint az egészséges felnőtt. Akkor vagyunk jól.

Ebbe nem megyek bele, de őrült érdekes: Hogy amiket létrehozunk gyerekkorunkban, hogy megvédjenek vagy kiszolgálják az igényeinket, azok egy későbbi életszakaszban már alkalmatlanok és problémává válnak. Pl gyerekkorban leválasztott érzelmi élet (ami alkalmas lehetett sokmindenre, pl, hogy ne bántsanak, ne kezeljenek le, ne érezzük az elhanyagolást, a magányt, a dühöt, a szégyent, a bármilyen abúzust) az felnőttkorban akadályozza a normális egyenrangú kapcsolatok kialakulását. CSAKHÁT azt gondoljuk, hogy azok mi vagyunk, mi ilyenek vagyunk és kész. Sőt, kifejezetten az érzelmi helyzetekben kerül elő ez az érzelmileg elérhetetlenségbe zárkózó énrész, akkor aktiválódik. Hiszen korábban mindig akkor volt rá szükség.

Izgi, izgi, izgi.

My skies were not nearly as pretty as the one below.

Beszélgettem tegnap az egyik barátnőmmel. A pasja megmondta neki, hogy ő nem tudj azt mondani, hogy "szeretlek" és nem tud édeskedvesen gügyögni. Amikor a csaj odabújuk hozzá és szeretgeti, akkor az őt frusztrálja mert provokációnak érzi, hogy neki is kéne mondania meg visszagügyögni, de ő meg nem tudja, képtelen. Úgyhogy dühös lesz és elutasító. Amitől a nő megbántódik és megkeményedik, dühös lesz és elutasító és tádám, az van amit a pasi gondolt: szaaaar az egész gügyögés meg szeretgetés. Mondom a barátnőmnek, hogy egyrész, ha neked sok van szeretésből, akkor szórd rá, mond neki, hogy basszus, hagyd magad, nem kell semmi csak tanuld meg elviselni, hogy én így szerelek. A másik, hogy ha a pasiban esetleg valami csoda vagy terápia okán fel is oldódna a szeretésről kommunikálás görcse (minden másról tud beszélgetni, erről nem), akkor is már túl öreg hozzá, hogy új szokásokat alakítson ki. Ez már tudatosan se megy. Ha 40-50 éven keresztül megszokta, hogy ellőki a másik kezét, akkor pusztán a belső elfogadástól nem múlik el ez a mozdulat. Ha nem szokta meg az elmúlt 40-50 évben, hogy spontán magához ölelje a nőt, akit szeret, akkor ez nem fog magától, villámcsapásszerűen kialakulni pusztán attól, hogy rájött, hogy gyerekkorában ellökték amikor közeledett (vagy valami). Szóval fogadja el, hogy ez nem fog változni, mondjon le róla, ha nem akarja az amúgy jó kapcsolatát tönkretenni azzal, hogy ezen az egy hiányon rugózik. Ismerem a barátnőmet. A következő fog történni: jajj, de okos vagy, de jó hogy beszéltünk, igen, milyen igaz, így fogok csinálni, szeretem és megértem és nem várok olyat amit nem tud adni!!!!! Majd az első hasonló szituációban megbántódik, megsértődik, felszívja magát és rábassza az összes panaszát a csávóra, aki persze azzal védekezik, hogy de ő mondta, hogy neki ez nem megy, ő erre: de így meg úgy, de ez meg az, stb, stb. Aztán felhív. Szomorú. Valami baj van a kapcsolatával. Máskor más tanácsot adok. Amilyen hangulatom éppen van. Olyan mindegy.