Séma
Elkezdtem nézni egy előadássorozatot, és most először éreztem úgy, hogy ÚRISTEN ezt mindenkinek látnia, értenie kéne, hogy ez akkora gyógyítás, olyan lehetőség, hogy ezt lenne kedvem lépésről lépésre feldolgozni, továbbadni, megvitatni. Először éreztem úgy, hogy ezt szeretném megtanítani másoknak. Még csak végig sem néztem, ez az első előadás közben jött. Én nem vagyok képzett pszichológus és sosem akartam mást, mint lejegyzetelni a saját utamat, rendszerezni a megszerzett ismereteket.
Korábban nem tettem ilyet, de egyszer a férfinak, aki fontos volt nekem, el akartam küldeni egy előadást, hogy nézze meg. Tulajdonképpen kedvesnek mondható, hogy elmagyarázta, hogy nem nézi, mert nem érdekli. És hazudni sem akar, úgy tenni mintha érdekelné. Értékeltem az őszinteségét.
Akármennyi nyomor van az életében, ő ezen nem akar változtatni. Élvezi a nyomorából adódó előnyöket (hát a fasz se gondolta, hogy ezt a jelenséget konkrétan számon tartja a pszichológia) és nem akar megváltoztatni semmit. Egyetlen percig sem gondolja, hogy neki bármit is máshogyan kéne csinálnia, és semmit, de tényleg semmit nem tesz az önismeretért. Nulla önreflexió, nulla mélység.
És akkor szembe kellett néznem azzal, hogy milyen hevesen próbálom bebizonyítani, hogy rosszul működik (amúgy tényleg). Nem úgy, hogy én jobban, ő meg rosszul, hanem csak azt gondoltam, hogy a kapcsolat javulna, ha nem csak én keresném a megoldásokat. Mert én kibaszott sokat dolgoztam rajta, hogy átlépjem az árnyékomat.
Volt a kettőnk között néhány hatalmas eltérés. Feloldhatatlan különbségek érzelmileg és alapbeállítódásban. Akikkel közeli kapcsoltban vagyok, azokról úgy gondolom, hogy ha küldenek nekem egy könyvet, egy filmet, egy előadást, akkor az különleges értékkel bír. Mert ismernek, jót akarnak nekem, azért teszik mert azt gondolják, hogy az engem előre visz. Én pedig ismerem őket, tudom, hogy színvonalas cucc, amit továbbadnak. Ha nem különösebben érdekel a dolog, akkor is belenézek, mert próbálom megkeresni, hogy miért gondolta, hogy fontos ezt továbbadni. Mi lehet a dologban az üzenet. (lehet, hogy neki volt áttörés, és ezt az áttörést akarta megosztani velem. De érdekel az élete meg a dolgai, ha nem akarom meghallgatni, akkor megkérem, hogy mondja már el, hogy mi a lényeg, ami megfogta)
Nem mondom, hogy sosem mondtam még valamire, hogy ez engem ne igazán mozdít meg, nem érdekel. Biztos mondtam. De feloldhatatlanul fájdalmas jelenség, ha nem érted, hogy valaki miért tart veled kapcsolatot, ha nem érdekli az, ami téged érdekel nem értékel semmit amit adsz neki leszól mindent ami hallgatsz, amit játszol, amit vásárolsz, amit csinálsz, amit elérsz Akkor MÉRT?
Hagyni kell az embereket békén. Iszonytatóan nehéz. Nem arról van szó, hogy az ember okosabbnak hiszi magát, hogy megoldja a másik életének összes problémáját, tádááám, látod, megmondtam, én jobban tudtam. Nem, ilyen nincs. Az a naivitás van, hogy azt gondolja az ember, hogy valós problémákat oszt meg a másik, és ő tehet valamit a másikért. Erről nehéz lejönni. Azt is most tanultam, hogy: „az élő rendszer nem úgy működik, mint a mechanikus szemléletben, hogy van egy rossz alkatrész, azt kicseréljük és minden jó lesz. (Hányszor gondoljuk ez utóbbit, amikor okosan tanácsokat adunk egymásnak) Azt hisszük, hogy sématerápia, rájövök a sémámra, sitty-sutty kicserélem és jól leszek. Hát, nem. Minél korábban alakultam én magam egy séma logikájára, annál inkább lehetetlenség úgy eljárni, hogy fogom a sémát, kiveszem a sémát, és beteszek egy valami jó részt. Először becsüljük meg az egész életünket sémástól együtt. Az egész életünkre merjünk úgy tekinteni, hogy egy értékes dolog. És fedezzük is fel a értékeinket, mert egyébként, általában a sémával ellentétes, ha felfedezzük az életünk értékeit. Az majdnem minden sémával ellentétes!”
Még mindig azt gondolom, hogy most ezt az újonnan felfedezett előadássorozatot végigjegyzetelem, belinkelem a konkrét előadást, hogy hallgassa meg, aki akarja, és nagyon szeretném, ha elmondanátok a gondolataitokat. Nagyon szeretném, ha reagálnátok! Tényleg kéne arra szánni egy kis időt, hogy az ember végiggondolja és szándékosan megkeresi az életében az összes, de tényleg az összes értékelhető dolgot. Hihetetlen, hogy mit csinál az emberrel, ha megteszi!
