Látod-e magad?
Volt régen egy ismerősöm. Folyton olyasmiket posztolt, hogy fosik tőle, hogy egyedül fog megdögleni. Hogy odabüdösödik mire megtalálják, hogy nincs senkije. Én akkor még nem tudtam, hogy nálam ez egy beépített kapcsoló. Ha ő nem lett volna, akkor nem is jövök rá soha, hogy ez bennem egy automatizmus. Anyám csinálta pontosan ugyanezt, lesöpörve minden igyekezetemet a változtatásra. Szóval én meg elkezdtem tüsténkedni, biztosítani őt arról, hogy nincs egyedül, hogy én figyelek rá, hogy számíthat rám. Ha eltűnt napokra akkor szétaggódtam magam, hogy baszki, most, most tényleg ott fekszik, habzó szájjal egy szívroham után és nincs senki, én se, hogy segítsek. Kibaszottul idegesítette a tüsténkedésem meg az igyekezetem. Nem értettem és kb úgy vettem, mint egy magányos farkas morgását. Idegesíti, de valójában szeretné, hogy törődjenek vele. Morog, de nem harap. stb,. stb. Folyamatosan triggerelt a posztjaival, én meg folyamtosan triggereltem a reakcióimmal. Egész addig, amgí fel nem ismertem, hogy ez nem nekem szól, hanem valaki másnak. Én pedig azért viselkedem így, mert anyám ugyanezt csinálta velem. Pontosan ugyanezt. Szóval, csak fennakadtam a hálón, amit nem nekem vetettek ki.
Azóta akár oda is halhat, hiszen csak mosolyognék, hogy pehhersze... vadászat folyik. Magányos, na ja... majd fog valakit, aki megint ellevelezget vele amíg meg nem unja. Szóval az ember felismeri a saját működését. És akkor az a kérdés, hogy akik a rendszert kiépítik, amiben az ember mindig ugyanúgy reagál, azok vajon ugyanazzal kórképpel rendelkeznek vagy nem? Képlet vagy egybeesés?
És akko rmég egy szó a mániákusságról. Igen, mindig is cselekvésbe fojtottam a bánatom meg a feszültségem. Alkotó munkába vagy szervezésbe vagy bármibe aminek az erőfeszítése elterelte a figyelmemet. Erre rá lehet szokni. És a segítés is tud mániámmá válni. Még mindig a rendszerek érdekelnek. Nem az, hogy XY orra alá dörgöljem, hogy te ilyen meg olyan vagy. Éppen a rendszerek felismerése az, ami megszűnteti a hamis érzelmi töltetet a dolgokon. Bár felelős vagyok az érzelmeimért, de ne feledjük el, hogy vannak, akik módszeresen csalják elő a dolgokat. Nyomógomb, nyomógomb. Ösztönösen. Amíg nem látják a saját működésüket, addig újra és újra. Szerintem nem akarnak tudni róla. Számtalan hibánkat felismerhetjük, ha felismerjük a sémákat. A saját működési hibáink a lényegesek, a másiké csak lépcsők.
