Összefonódó kezeket akarok.

Összetartozó mondatokat a szádból,

összeragadt pillantásokból szőtt fonalakat.

Összeszedett gondolatok ritmustalan egymásra találásában akarom,

összepasszírozni ajkam a tiéddel.

Összecsavart törölközőből szeretném ki csepegtetni az

összepárosított vízcseppek nyögésének hangját.

Összedőlt falakat akarok újra emelni,

összefércelt két szívdobbanás közötti időből.

Összehajtanám az időt és leültetném pihenni, hogy

összegyűjtsem illatát és pulcsit kössek belőle.

Összenőtt lombkoronájú fa akarok lenni a házad előtt, az

összekeveredett széndioxidtól bűzlő városi levegődben.

Összezavart gondolatod árnyékában akarok,

összeakadt zipzár lenni a ruhádon.

Mégis csak összekuszált felhőből kikönyörgött nyári zápor vagyok,

írnék a "blogra", hiszen elvileg ez azért van.

Eddig technikai okok miatt is, és bármiféle mondani való miatt sem írtam eddig. De valahol mindent el kell kezdeni, és ennek talán most épp itt az ideje.

Az ágyamban fekszek, félig már alfa állapotban vagyok, és közben rávettem magamat, hogy írjak. De sajnos ez a poszt valószínűleg semmiről nem fog szólni,csak arról, hogy végre nem csak képek találhatóak a blogon. Viszont jobb később, mint soha! Imádom az ilyen bölcs mondásokat. Tehát, már az alvás első fázisában vagyok, de az ujjaim betűről-betűre járnak. Belegondolok a holnapba, a hétvégébe, és kicsit elkeseredek...tanulni kell. hah Kedves ismerőssel találkozok. Talán hoki meccsre megyek. Én nagyon szeretnék, de még nem tudom ki megy, vagy megy e valaki. Az csak társasággal jó. Nem tudom. Soha nem voltam még hoki mérkőzésen. 

Ma, hogy B-vel találkoztam,  beszéltünk mindenről, és azon töprengek mostanában, hogy mi lett volna ha... Mi van most vele? Érdekes dolgok ezek.

Olyan mint az élet. Minden olyan mint az életünk. Szeretem, és tetszik az, ahogy ki van találva. A tinédzser kor, a folytonos változás. Izgalmas.

Milyen jó volt; múlt pénteken elmentem a nagy Alexandrába, olvasgattam, nézelődtem a gyönyörűségek között. Aznap esett a hó. Fogtam, egy 'Csend' című könyvet, és leültem egy asztalhoz, mely az utcára nézett. Igazán kellemesen éreztem magam. Tetszett a könyv, hangulatos volt kinézni az emberekre fentről, ahogy mindenki a hótól próbál elbújni, és ahogy reggel tervezte, eljutni a tervben lévő helyre. Nem volt az a sok nyüzsgő ember, mint vártam, pl mint Pesten. Itt csak néhány ember ment föl s alá, bujkálva a hópelyhek elől.

Ennyi lett volna ma.