szar a zene

Csak részben lett igazam egy éve: darabra ugyanannyi könyvet olvastam el, de azért tavaly több volt köztük a nagyregény. Idén nem is azokkal szenvedtem meg leginkább, hanem néhány klasszikussal, amitől túl sokat vártam. Jövőre tényleg sokkal kevesebb könyv lesz, van több vastag tudományos mű, amit már nem tudok tovább kerülgetni, de idén úgyis felül volt reprezentálva a fikció. Azért jó év volt.

1. Viktor Pelevin – Transzhumanizmus Rt. (2021) Tipikus turbó-Pelevin, az Empire V/Apolló batman meg az Iphuck10 világát egyesítette egy új, virtuális valóságokkal teli világban. Nincs a legjobbak között, tekintve, hogy igazából inkább lazán kapcsolódó novellák, de így legalább ha le is ül, a következő rész akkor is ígéretes maradhat. Ha jól tudom, azóta is minden regénye ebben a világban játszódott. (Saját korábbi cikkem mellett ezt a Guardian-cikket ajánlom róla, mint kiderül belőle, aggasztó irányokba ment el öreg korára.)

2. Vágyi Petra – Sémáink fogságában (2021) Hát ez nem nekem való.

3. Viktor Jerofejev – A Nagy Gopnyik (2024) A Nagy Kortárs Orosz Emigráns Író, aki mintha csak arról írna, hogy ő akkora író, hogy minden híres és fontos emberrel találkozott már, és a saját oroszságát is mintha inkább a nyugatiaknak magyarázná. Sok hűhó, de semmi.

4. Quentin Tarantino – Volt egyszer egy Hollywood (2021) Nem teljesen ugyanaz, mint a film, sőt inkább azok a jobb részei, amiknek nincsen közük ahhoz. Mint mindig, persze most is a filmelméleti fejtegetései a legérdekesebbek.

5. Jón Kalman Stefánsson – Sárga tengeralattjáró (2022) Ilyennek képzelem az izlandi irodalmat: egy frusztrált, érzékeny gyerekből lett meglett író visszaemlékezik a nagy traumáira, és körülötte egy kicsit még frusztráltabb, de (látszólag) érzéketlenebb mindenki. Közben pedig némi popkultúráról is esik szó. Azokon a részeken, amikor az apja egy Trabanttal száguld felé hol a Beatles tagjaival, hol Putyinnal az autóban, lehetett mosolyogni, és nem bánom, hogy elolvastam, mert amikor tavaly láttam, kedves fickónak tűnt – de rajongani nem fogom.

6. Esterházy Péter – Utazás a tizenhatos mélyére (2006) Nem szeretem a futballirodalmat, de ez jó, főleg az edzésekről és a Puskásról szóló rész.

7. Erlend Loe – Az álombiciklik regisztere (2023) Minden eddiginél bugyutább (de már Wes Anderson-filmbe hajlóan), teljesen abszurd faszság, de az van, amit a fülszöveg ír: pár óra önfeledtséget ígér. Egynek jó.

8. Spiró György – Diavolina (2015) Gyuri bácsitól én az emlékezetes urológusos novelláján kívül – ami miatt pár éve hajnali 2-kor ismeretlenül írtam neki egy e-mailt, hogy keresem, és nem tudja-e, melyik az (tudta) – csak a Feleségversenyt olvastam, de az nagyon szar volt. Mivel véletlenül megkaptam Az ikszeket, gondoltam, tesztelem valami rövidebbel, hátha minden rossz, és nem érdemes belevágni. Hát ehhez képest ez volt a teljesen nekem való olvasmány: Gorkijról szól a belé titokban szerelmes cselédjének a szemszögéből, 200 oldal, egy könnyű nyári olvasmány, rengeteg árulás és gyilkosság van benne, illetve irodalmi pletykákkal van teleszórva. Elég sokat olvastam a korszakról, és még ehhez képest is rengeteg volt nekem az újdonság, a namedropok is nagyon jól jöttek. Hogy valójában milyen ember és milyen író volt Gorkij, azt nem nagyon értettem meg belőle – de nagy, az biztos –, viszont valami nagyon átjött: Lenin = Hugyos.

9. Spiró György – Malaccal teljes éveink (2020) Két rövid, jól megírt, apokaliptikus esszé és egy nosztalgikus felidézése a kollégiumi éveknek. Pont az, aminek lennie kell.

10. Michel Houellebecq – Intervenciók 2020 (2020) Régóta kerülgettem, mert magánemberként visszataszítóbb, mint íróként, de kellemes csalódás volt: sokkal jobban megértettem a filozófiát (emberi/író hozzáállását?), mint valaha, néha egészen frappáns és okos, sőt nem egyszer kifejezetten vicces esszéi is voltak benne. Van benn egy rövid esszé a konzervativizmus mellett – nem könnyű belekötni.

11. Tamás Gáspár Miklós – Világvége III. (2024) Sokkal jobb, mint az I. és a II., mert ebben nem aktuálpolitikai cikkek vannak, hanem nagyobb eszmetörténeti eszmefuttatások. Bevallom, több ezer oldal TGM elolvasása után azt kell mondanom: nem igazán volt következetes és koherens még adott korszakain belül sem. Ezt a két részes cikkét a végéről egyébként korábban nem olvastam, pedig jó lett volna a nekrológ előtt, magyarul talán itt számolt le először/leginkább a kommunista-szocialista örökséggel (és indult el a nagybeteg, eszelős, hegeliánus-posztkeresztény útján, amiből akkora faszságok születtek, mint a „filozófiai végrendelete”):

12. Franz Kafka – A kastély (1926) Sosem olvastam tőle semmit, de A per filmfeldolgozásait láttam, azok tetszettek, úgyhogy most elolvastam végre ezt. Hát őszintén szólva a nagy hype alapján többet vártam volna, valószínűleg a maga idején nagyot üthetett, de szerintem azért egy jó alapötletnél több kéne. A prózája nem nyűgözött le – bár eléggé jellegzetes, és voltak benne vicces párbeszédek –, sőt az sem lep meg, hogy nem tudta befejezni sem. Kifejezetten hosszúnak és néhol unalmasnak éltem meg. Valószínűleg, ha csak simán egy jó könyvként tartanák számon, és az életrajzi rejtélyességek nem lennének hozzá, nem számítana ekkora alapműnek. (A perhez képest nem is igazán értem, mi több van ebben.) Közben lehet, hogy az is van, hogy az azóta eltelt száz évben megcsinálták már ugyanezt jobban is. Camus-nél Az idegenben éreztem hasonlót: jó-jó, de azért ezt már olvastam újabb könyvekben jobban, izgalmasabban megírva. Ezek szerint ez a tanulság: ennyi, ott kell lenni (be kell baszni a helyzeteket)!

13. Tandori Dezső – Egyetlen (2025) Bár nem vagyok a költészet nagy ismerője, sosem olvastam tőle semmit, és azt sem értem, a Magvető miért utasította el a kötet kiadását, ettől még nem éreztem annyira zseniálisnak ezt a művet: jobb pillanataiban József Attila rosszabb pillanataiban, de sokszor kifejezetten erőltetett, kiszámítható, fárasztó, és bár aranyos, hogy próbálták reprodukálni a tollal írt füzetet, nagyon zavarja az olvasást, még nehezebb megérteni a lételméleti fejtegetéseit. Ettől függetlenül jó, hogy kiadták (az meg kár, hogy öregkorában Kötter Tamást dicsérte a faszi).

14. Werner Herzog – Jégben gyalogolni (1978) Rövid olvasmány, Herzog naplója arról, amikor – a legundorítóbb novemberi-decemberi, hideg, esős-havas időben – pár hét alatt elgyalogolt Berlinből Páirzsba, Lotte Eisnerhez. Mindig is azt gondoltam, hogy Herzog vagy autista vagy minimum súlyosan OCD-s, de valószínűleg simán teljesen őrült, és ezt minden filmjénél és a regényénél jobban bizonyítja ezt a napló. Néha nem érteni semmit, átmegy szabadversbe, és a látomásos vízióiról delirál, máskor csak simán egy épeszű ember, aki nem is érti, miért csinálja az egészet. Egy könnyű, esti olvasmány nagy tanulságok nélkül.

15. Spiró György – Kőbéka (2017) Pokoli volt ez a „mesély”, az ötlet és a megvalósítás kb. A balkáni tahóra emlékeztetett, csak az helyenként vicces volt.

16. Stanisław Lem – DiLEMmák – Írások a 21. századból (2003) Lásd: 17.

Intermezzo: David Foster Wallace – Feledés [novella] (2004) Czinkóczi Sanyi javaslatára és jóvoltálból elolvastam az októberi Jelenkorban ezt a 34 oldalas novellát. Egész a végéig tök szórakoztató, de akkor összeáll a kép – vagy valami olyasmi, hiszen nem igazán egyértelmű, mi történt –, és kb. olyan, mint az I'm Thinking of Ending Things, az amúgy kedélyes, vidám olvasmányról kiderül, hogy tök nyomasztó.

17. Stanisław Lem – Sex Wars – Utolsó válogatás (2006) Ezt a 2000-es évek közepén a Typotexnél kiadott két, sorrendben a 2000-es és 1990-es évekbeli esszéit tartalmazó zsebkönyvet félve olvastam el, mert tudtam, hogy miután Lem felhagyott a sci-fi-írással, egy savanyú öregember lett, ami egyébként süt az írásokból, de – mint hasonlóan savanyú (és persze messze nem olyan tehetséges/művelt) öregember – örömmel konstatáltam, hogy a megkeseredettsége természetesen teljesen jogos volt. Már 20-30 éve amiatt a degeneráció miatt óbégatott, ami akkoriban a mai kretenizmusnak még csak a csírája volt, és bár a társadalomról lemondó bácsi néha egészen megmosolyogtató módon hüledezik az aktuális trendeken (például nem egyszer azon, hogy Harry Potter-könyveket – amikről egyébként az alapsztorin kívül fogalma sincs – olvasnak felnőttek), de azért többnyire inkább földtörténeti korokon átívelő perspektívából elemzi az aktuális helyzeteket, gyakran egészen nyomasztó következtetéseket levonva. (Nem egyszer felhozza, hogy mennyire igaza volt az 1960-as években, amikor a világtól kvázi elzárt Lengyelországban levezette, mit hozhat a jövő – és ezt én sem győzöm hangsúlyozni.) Egy, a jelen és a történelem helyett az ősidőket és a távoli jövőt kémlelő, régi vágású, konzervatív humanista utolsó intelmei ezek, amik ronda borítójú könyvekben hullottak terméketlen talajra.

18. Spiró György – Álmodtam neked (2013) A 2013-as Álmodtam nekedben voltak kurva jó novellák – például a miattam egy Borízű hangban is emlegetett Apámmal a meccsen –, és az egész nagyjából lineárisan haladó kötet olyan koherens volt, hogy összességében regényszerűbb volt sok regénynél. (Egyébként két éve egy éjszaka írtam a szerzőnek, hogy kb. 15-20 éve olvastam egy vicces novelláját, ami az urológusnál játszódik, de nem találom sehol, és másnap reggel már nagyon kedvesen válaszolt is, hogy ez lehetett az.)

19. Bihari Ádám – Sprezzatura - Öltözködni és élni (2023) Messze a legszórakoztatóbb könyv, amit idén olvastam. Akár komolyan vesszük, akár kiröhögjük, Bihari Ádámnál nincs nagyobb király ebben az országban, hozzá képest Ernyey Béla is csak egy proli, még ha ő is az.

20. William S. Burroughs – Meztelen ebéd (1959) A film (aminek kb. semmi köze ehhez) 10 éve tetszett, de ezt valamiért 5 éve tologattam magam előtt. És nem hiába, mert pokoli volt. Mint valami nyúlós szabadvers, amibe egy polgárpukkasztó tinédzser minden kreativitását beleöli – aztán a szerkesztők utószavából kiderül, hogy valójában levelezésekben elszórt szövegfoszlányokat vágott össze Allen Ginsberg és Jack Kerouac, aztán ráfogták, hogy regény. Érzem én, hogy friss hang volt ez a hippikorszak hajnalán, de egyszerűen baszottul érdektelen azt olvasni oldalról oldalra, hogy ki kit hogyan szar le, késel meg, erőszakol meg és milyen levágott nemi szerveket hova dugdosnak be, miközben egyáltalán nem világos soha sem, hogy hol és ki beszél. Mai fejjel ez már nem felháborító, csak gagyi. De anno vagy 20 évesen lehet, hogy éltem volna. (A ChatGPT szerint amúgy nem jó könyv, hanem fontos. :D)

21. Rick Rubin – A kreatív folyamat – Az alkotás mint életmód (2023) Mivel megkaptam karácsonyra (nyugi, kaptam a Rotschildokról szóló brit szélsőjobbos konteótrilógiát is!), és betegen feküdtem otthon, gyorsan kiolvastam. Alaposan végigveszi, hogyan kell bármilyen területen műalkotást készíteni (fun fact: nyomni kell!), de valójában ez a lényeg: a művészet az élet értelme és az univerzum közepe, és ő – aki igazából végig buddhizmust (mint legfogyasztóbarátabb ideológiát) árul, de nem meri kimondani, nehogy elriassza a vevőket – ennek a legnagyobb mestere. 420 oldal, de olyan szellős, hogy inkább 120. A művészet Sprezzaturája.

Hat éve nem olvastam el ennyi könyvet egy évben, meglehetősen elégedett vagyok (nem mintha amúgy olyan sok lenne) – bár egyértelmű, hogy a sok betegeskedés és a több szabadidő miatt voltam képes erre. Jövőre biztosan nem lesz ennyi, de nem baj, igyekszem majd jobban válogatni, hogy több legyen köztük a remekmű.

1. Albert Camus – A lázadó ember (1950) Jól megírt és érdekes könyv a lázadások, forradalmak történetéről és morálfilozófiájáról. A vége ugyan zavaros, legalábbis nem értettem, de ha jól értem, valamiféle antitotalitárius liberalizmusnál kötött ki, mint akkoriban és azóta is minden maradék épeszű ember. Eddig messze a kedvenc könyvem tőle.

2. Jon Fosse – A másik név – Szeptológia 1. (2019) Érdekes, egynek elment, melankolikus töprengés a halál peremén. Kedvet azért nem kaptam a Nobel-díjas úr munkásságához.

3. Gazda Albert – Leningrád (2021) Egyetértek Magyari Péterrel, aki ezt írta róla. Ha valakit érdekel, milyen volt magyarként felnőni Kárpátalján a Szovjetunióban, olvassa el!

4. Dan Simmons – Káli dala (1985) Ezt sok éve vettem meg, amikor még a Hyperion-sorozatot olvastam, és időközben teljesen elment a kedvem a szerzőtől/stílustól. Egy viszonylag jól megírt thriller furcsán csavaros lezárással, de tényleg van ennél számtalan jobb időtöltés is.

5. Frank Dikötter – Kína Mao után (2022) Akit érdekel Kína, de semmit sem vág róla, annak jó gyorstalpaló. Tanulság: ne bízz Kínában!

6. Kemény Lili – Nem (2024) Az év magyar irodalmi szenzációja, ami – annak, akiben van némi empátia – annyira felkavaró olvasmány, hogy biztosan nem bírtam volna végigolvasni, ha a sérvemmel nem lettem volna ágyhoz kötve hetekig. A rengeteg méltatás mellett még brutális beleállás is követte. De akár szimpatizál a szerzővel az olvasó, akár nem, akár jó mondatokat akar olvasni, akár csak a bulvárértéke miatt vette meg, mindenhogy kiváló szórakozás.

7. Tamás Gáspár Miklós – Kolozsvári esszék (2024) Erről itt írtam.

8. Tamás Gáspár Miklós – Világvége II. (2023) Business as usual, már amennyire a hadikommunizmusban van biznisz. Valószínűleg jó ideig nem fogok nekiállni a harmadiknak, mert azért eléggé repetitív az életmű, és most pár évre jóllaktam TGM-mel.

9. Fábián Titusz – Mi más lehetnék? (2024) Talán túlzás könyvnek nevezni, de mégis itt a helye. A kiváló Almaváry-Babáry két miskolci sztorija: az egyik a rendszerváltáskori szubkulturális életről, a másik (a hosszabb és jobb) a futballrajongásáról. Kitűnő, mint mindig.

10. Szerhij Zsadan – Depeche Mode (2004) Nekem ő egyáltalán nem volt meg, de elvileg kultikus. Simán egy vicces 1990-es évekbeli sztori bebaszott, szerencsétlen, tök hülye ukránokról. Egynek jó. (A szerző akkoriban valószínűleg nem gondolta volna, de egy ideje kénytelen fegyverrel védeni a hazáját.)

11. Oded Galor – Az emberiség utazása (2022) Tipikus Harari-szerű big history arról, hogy miért van mindig szegénység. Vagy igaz, vagy nem, de azért vannak benne meggyőző statisztikai adatok. És hát miről is érdemes olvasni, ha nem az élet ilyen nagy kérdéseiről?

12. Charles Bukowski – A város legszebb nője (1983) Mindig örülök, amikor kiderül, hogy vannak még olyan történetei, amik eddig nem jelentek meg magyarul. Ez a kötet elég felemás, de az egyik novella a valaha volt kedvenc írásom tőle: Élet egy texasi kuplerájban – úgy tökéletes, ahogy van. (A neten fent van a novella egy régi, nagyon rossz fordításban, én a könyvben lévőt ajánlom, már csak azért megéri az egyébként megdöbbentően drága kiadványt beszerezni.)

13. Arthur Koestler – Párbeszéd a halállal (1937) A Sötétség délben ellentéte: ebben az igaz történetben elfogják a spanyol polgárháborúban, és Rubasovval szemben Koestler valóban elkövette azt, amiért ki akarják végezni, ő viszont megússza, ráadásul abszurd humor járja át az egészet. A fasiszta Spanyolország azért nem a sztálini Szovjetunió. Tökéletesen megfelelt a szardíniai strandra.

14. Michel Houellebecq – H.P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel (1991) Egy érdekes esszé H. P. Lovecraftről, Houellebecq itt szerencsére nem írt hosszasan a szexuális fantáziáiról.

15. Yuval Noah Harari – Nexus (2024) Erről itt írtam.

16. Vágvölgyi B. András – 1989 (2009) Én már teljesen lecsúsztam a legendás Magyar Narancsról, de a róla szóló interjúk berántottak, úgyhogy gondoltam, elolvasom ezt a könyvet. Sosem olvastam semmit Vágvölgyitől, már a név is, hogy Vagesz, mindig megnevettet, de ez kellemes csalódás volt. Persze túl van írva, sokszor elég kiszámíthatóan modoros (és olykor a hatásvadászat oltárán a hitelesség is feláldoztatik), de mint nosztalgiaregény és szerelmi vallomás 1989-hez, hiánypótló. Épp a részletgazdagsága a legnagyobb erénye, itt-ott kiváló korrajz is.

17. Ács Dániel – Nem tudhatod (2024) Barátom műve, kötelező olvasmány, rövid és nagyon érdekes bestseller. Hülye, aki nem veszi meg!

18. Böszörményi-Nagy Gergely – Mindenség algoritmus (2024) Erről itt írtam.

19. Arthur Koestler – A láthatatlan írás (1954) Úgy alakult, hogy 35 évesen (nagyrészt Skóciában) olvashattam el Arthur Koestler első 35 évének legérdekesebb részét, az 1932 és 1940 közötti évek történetét, amiből főleg a Szovjetunióban tett utazásairól szóló részek emelkednek ki. Elképesztő, hogy Európa legtotalitáriusabb korszakában mennyi és milyen veszélyes/érdekes kalandja volt, nem csodálom, hogy élete során többször is megőrült (később nemi erőszakoló és bizonyos áltudományok csodálója lett), és meglepő, hogy már a spanyol börtönben átesett valamiféle spontán megvilágosodáson. A Thomas Mann-nal és a budapesti kávéházakban többek között Karinthyval és József Attilával való találkozásainak leírásai is lenyűgözőek. Messze a legjobb magyar író, akit valaha olvastam, bár ehhez az is kellett, hogy ne magyarul írjon.

20. Vágvölgyi B. András – Tarantino mozija (2004) Ezt az 1989-hez csaptam hozzá, és nem hittem volna, de sok újat tudtam meg Tarantinóról. Alapos mű, de természetesen néha agyzsibbasztóan figuráz.

21. Ulrich Hub – Az utolsó bárány (2018) Egy kedves német kvázikarácsonyi gyerekkönyv, de a gyerekeseknek sokkal inkább ajánlom megnézni a Budapest Bábszínházban, mert minden, ami igazán jó benne, azt a rendező (Cseri Hanna) találta ki. (Bezzeg az én időmben mindig csak egy rongy rázott egy tepsit!)

Ez az év sok szempontból borzasztó volt, és nagyon úgy nézett ki, hogy idén be fogok esni 10 alá, de végül egy óriási hajrával kurva jó könyveket olvastam a végén. És valami volt, ami kárpótolt is.

1. Mahnovscsina – Az ukrajnai anarcho-kommunista mozgalom 1917 és 1922 között A történelem elfeledett részlete, mindig lehet új ukrajnai borzalmakról hallani.

2. Legéndy Jácint, Szitányi György, Tamás Gáspár Miklós – Raf: Búcsúszimfónia (2009) Ez egy könyv a Vörös Hadsereg Frakcióról. Ennyit lehet róla elmondani. (Hülyeség volt az egész.)

3. Tamás Gáspár Miklós – A túlsó pólus (2023) Erről itt írtam.

4. Noam Chomsky – Media Control (1991 [2002]) Szerintem a bácsinak fogalma sincs a média és a világpolitika működéséről.

5. Tamás Gáspár Miklós – Világvége I. (2023) Erről is ott, ahol a másikról, de ha már itt tartok, ajánlanám minden idők legjobb cikkét TGM-ről.

6. Bödőcs Tibor – Mulat a manézs (2021) Szegény Bödőcsnek ez eddig a leggyengébb műve, valami szigorú, de igazságos barát kéne mellé.

7. Joseph Heller – A 22-es csapdája (1961) Az egyik legviccesebb amerikai regény, amit olvastam. Mindenkinek ajánlom.

8. Sarkadi Zsolt – A banánujjú ember (2021) A fele elég jó.

9. John Williams – Butcher's Crossing (1960) Jobb, mint az Augustus, de nem egy Stoner, de ebből is látszik, hogy ő a legszebben író amerikai író.

10. Bödőcs Tibor – Prímszámok hóesésben (2023) A harmada jó.

11. Quentin Tarantino – Cinema Speculation (2023) Szkeptikus voltam, féltem, hogy japán trashfilmekről fog írni végig olyan stílusban, hogy KABOOOOM! Ehelyett egy tök jó Hollywood-történeti áttekintést nyújt az 1970-es évekről, és tényleg kedvet csinál jó, de elfeledett filmekhez. Ért hozzá a faszi, az látszik, de igazából van egy olyan érzésem, hogy rendszert csinált az ízléséből. Mindenesetre nagyon érdekes volt, bárcsak több ilyen lenne.

12. Bret Easton Ellis – Nullánál is kevesebb (1985) A karácsony utáni hajrában olvastam, nagyjából olyan másnaposan, mint amikkel a szereplők küzdöttek. A maga idején üthetett, de én maradok couplandista.