Sensorium

Ha aludni akarok délig, abba se szólhatsz bele.

Már nincs rendelkezési jogod fölöttem.

És legfőképpen: nem a Te életedet akarom élni.

Megszületnek a szemedben, ellepik azt, hogy Te nem is látsz.

Végigfolynak a bőrödön, az álladnál megállnak egy pillanatra, hogy az összes fájdalmat egybegyűjtve az öledbe hulljanak.

Ám egy ilyen könnyet hamarosan újabbak követnek, sokszor majdnem milliméter pontosan ugyanazon az útvonalon, amelyiken az előző haláltusáját vívta.

Igen, haláltusát vív. Megszületik a szemed sarkában, legördül, majd eltűnik... lehull az öledbe, a ruhádra... és ott véget ér rövid, ám érzésekkel teli élete.

Mert egy könnycsepp 99%-ban érzésekből áll.

A nővérem megint meg van őrülve es paranoiás, azt hiszi hogy Anyuval kibeszéljük őt. Soha nem beszélünk róla. Neki nagyobb szüksége van dilidokira, mint nekem…

De az, hogy az unokahúgomat is ellenem hangolja, az már egy okádék, gusztustalan dolog.

Oké, kibaszottul nem vagyok tökéletes én sem. De attól, hogy szarul vagyok még nem hiszem, hogy én vagyok a köcsög geciláda es nekem kell bocsánatot kérnem.

Márpedig én bocsánatot kértem. A nővérem meg soha nem tette ezt meg sem Anyuval szemben, se mással szemben. És mégis ő az isten fasza…