A 38-as Smith and Wesson

Mrs. Timberlake mosolygott. Mintha icipicit csücsörített is volna. Egyre inkább kezdett megváltozni a véleményem Mrs. Timberlake-ről. Amikor először találkoztam vele, azt hittem, ő az a tipikus gazdag,  lusta, buta és unatkozó feleség, aki tíz évvel idősebb férje mellett igyekszik kiélvezni az élet minden cseppjét. Az utazásokat, talán még jachtot is a tengeren, magánrepülőt. Ahogy aztán múlt az idő - ami persze inkább csak hosszú percekben, mintsem napokban volt mérhető - tetszeni kezdett nekem. Nagy, barna szeme volt, és igencsak nőies alakja. Tudományos körökben azt mondanák, hogy változatos felszínnel rendelkezett, ami alatt azt kell érteni, hogy gazdagon el volt látva hegyekkel és völgyekkel.

Mr. Timberlake a feleségére kacsintott. Ő pedig rám. Meleg volt a pillantása, és mintha valami ígéretféle is rejlett volna benne.

- Szóval, megtenné, hogy ad nekem egy-két órát? - A legnagyobb örömmel - ígértem. - A cellájában? - Inkább a maga sátrában - búgta, és éreztem, hogy az ajka megérinti a fülcimpámat. - Ott zavartalanabbul... nézhetjük a könyvet. Nem kell attól tartanunk, hogy bárki is megzavar bennünket. Érti? Hogy a fenébe ne értettem volna.

- Csak azt akarom mondani, hogy Miss Déví éppen olyan volt, mintha egy dús keblű istennő elevenedett volna meg. - Dús keblű? - kapkodott levegő után. - Ez biztos? - Mint már említettem, nem kukkoltam ugyan, de láttam, amit láttam.

Mr. Timberlake rám mosolygott. - Mi már ismerjük egymást, Mr. Lawrence. Volt azóta azon az izé... helyen? - Azóta még nem - mosolyogtam én is. Mrs. Timberlake is mosolygott. Mosolyától megremegett a keble, s már-már aggódni kezdtem az előtte álló kínai csésze épségéért.

Csak percek múlva szólalt meg, némiképpen meglepődve. - Hé! Hiszen már teljesítetted a kívánságomat. - Melyiket? - adtam az ártatlant. - Hogyhogy melyiket? Hát az utolsót! - Az az utolsó előtti volt. Nem tudsz számolni? Hogy a vitát lezárjuk, elölről kezdtük a számolást.

- Sebaj, én mégis vállalom. Jogom van tőled azt kérni, hogy teljesítsd az utolsó kívánságomat? - Természetesen, de... - Vetkőzz! Mit tehettem volna mást; valóban nem utasíthattam vissza sem egy sakk-királynő, sem egy áldozati kecskegida utolsó kívánságát. Főleg, ha az én kívánságom is megegyezett az övével.

Mivel szeretem a jó színházat, és főleg a kellemes szerepeket, nem volt ellenemre, hogy eljátsszak egy rövid egyfelvonásost. Térdre ereszkedtem, megfogtam kinyújtott lábát, aztán mintha megbillentem volna, magam felé rántottam. - Jaj! Mit csinálsz! - esett ki a szerepéből. - Na... Azt mondtam... hogy csó...ko-kold meg a lá...-bam! - Na és? - Az... nem a lá...bam! Gőzöd sincs... az anató... miáról..! Annyira belemelegedtünk a játékba, hogy teljesen megfeledkeztem a megkezdett forgatókönyvről. Arról nem is beszélve, hogy a betervezett egy felvonásból három lett.

- Mit is magyaráztál az erkölcsi normákkal kapcsolatban? - Hogy felbomlottak. - Itt is? - Csak itt igazán! Fészkelődött egy kicsit, aztán odagurult mellém. - Hát ha felbomlottak, felbomlottak. Végül is... mi közünk hozzá? Tehetetlen áldozatai vagyunk... Jaj ott ne! - Hogyhogy ne? - Beleütöttem valamibe, amikor berontottál a szobába. Esküszöm megkékült! - Hát ez meg! Sajnálom. - Mit? - Mohncsicsi nyert. Az övé mégiscsak szebb. - Disznó - mondta sértődötten, és elgurul tőlem, ha hagyom. - Engedj... ! - Van egy utolsó esélyed - mondtam. - Egyetlen egy. - Micsoda? A fülébe súgtam, mintha attól tartanék, hogy hallgatózik valaki. - A győzelemért mindent - mondta. - Kezdődhet a verseny! A csíkos pizsama még jó ideig ott gubbasztott a piros palást mellett a földön.

- Izé.. Leslie, csak azt szeretném kérdezni... illetve mondani - habozott egy kicsit, végülis is dühösen rácsapott a takaróra. - A fenébe is, történt köztünk valami? - Történt - mondtam teli bűntudattal. Hátrahanyatlott, és becsukta a szemét. - Akkor jó - mondta. - Már megijedtem, hogy csak whiskyt ittunk.

Odarepítettem piros palástomat a pizsamanadrág mellé. Pofátlanul, és mégis igen jól mutattak egymás szomszédságában. Különösképpen a pöttyös pizsama keltett ingerlő hatást. - Ezt nem szabad... - mondta. - El fogom veszíteni a fejem... Úristen! Már veszítettem is.. A pizsama felső része sem mutatott rosszul a szerzetesi palást mellett. - Egyszer láttam egy istenszobrot... valahonnan innen... Bhutánból származott, vagy Tibetből... - Valóban? - Na! Mohncsicsiről is méretett vett...? Ne, mert nem állok jót magamért...! Szóval láttam egy istenszobrot egy kiállításon... Anyámmal voltam és... anyám befogta a szemem. Azt mondta, nem... gyereknek való... Na! Olyan izé... volt... hogy az erkölcsi... normák... - Milyen volt az a szobor? - érdeklődtem. - Ilyen... jöjjön csak közelebb... ilyen? - Úristen! - nyögte. - Mondtam, hogy elveszítettem a fejem... Sőt... Ó! Már el is veszíííí-tettem! Tompán koppant a whiskysüveg a padlón.

- Iszik valamit? reménykedve kaptam fel a fejem. - Jól hallottam? A szoba sarkában heverő bőröndjéhez sétált, kinyitotta, és kihúzott belőle egy lapos üveget. Egyetlen könnyed csavarintással lekapta a kupakját, és felém nyújtotta. - Húzza meg. - És maga? - Fél, hogy meg van mérgezve? Most nyitottam ki. Meghúztam. Kellemes whiskey volt, azonnal a fejembe is szállt.

Még egyet csörrent a lánc, és végre kinyílott az ajtó. Beléptem és megtorpantam. Álmaim hölgye állt előttem csíkos pizsamában, fekete, derékig érő copfokkal. A hosszanti csíkos pizsama olyan alakot takart, hogy még a legaranyosabb antik szobrok is elsápadtak volna az irigységtől, ha melléjük áll. Persze, hogy egyenlő esélyekkel indulhasson, pizsama nélkül.

Sullivan doktor ügyesen és gyorsan végzett. Ahogy befejezte a kötözést, máris Mohncsicsi mellé csüccsentem, és rávillantottam ellenállhatatlan, férfias mosolyomat.

Jóízűen elnyomtam a nyelvemmel egy jókora darab, enyhén avas vajdarabot, és ráittam a teát. Úgy éreztem magam, mintha újjászülettem volna.

A tea olyan volt, amilyet mindig is szívesen ittam a lámák földjén. Természetesen zöld teából készült, jaktejjel keverve. Ami különösen pikáns ízt adott az ezüstcsésze tartalmának, az az enyhén avas jaktej volt, amelyet hatalmas, négyszögletes tömbben tolt elénk Rincsen. Felemeltem egy kést, levágtam belőle egy szelettel, és beleejtettem a teába. A vaj bugyborékolva olvadni kezdett.

A hölgy a vízben ettől kezdve nem zavartatta magát. Előbb sellőt játszott, aztán repülő halat. Felugrott a levegőbe, előrenyújtotta a karját, majd visszacsapódott a vízbe. Hát nem pikkelyek voltak a testén, mit mondjak...