dreams do come true

Az a baj velünk, emberekkel, hogy azt hisszük, van időnk. Ráérünk bocsánatot kérni, ráérünk elmondani, mit érzünk, ráérünk elmondani valakinek, hogy szeretjük. Ráérünk köszönetet mondani, ráérünk megölelni valakit. Ráérünk hálásnak lenni. De az igazság az, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor túl késő lesz és mi örökké bánni fogjuk, hogy nem tettük meg, amikor lehetett volna.

És már nem beszélünk. Már nem te vagy az első az üzenetek között, már nem te vagy az utolsó, akitől elbúcsúzom esténként. Már nem neked mondom el, ha bánt valami vagy ha boldogság ért. Ami olyan elképzelhetetlennek tűnt, valóság lett. Hogy lett a mindenből hirtelen semmi?💔

El akartam mondani. El akartam mondani, hogy mennyit jelentesz. El akartam mondani, hogy már akkor többet éreztem, mikor te még nem is sejtetted. Hogy az első beszélgetésünk után napokig visszaolvastam az üzeneteket és vártam. Vártam, hogy érdekeljelek annyira, hogy újra írj. És te újra írtál. El akartam mondani, hogy soha senkinél nem remegett úgy a lábam, mint amikor te a közelemben vagy. Hogy sosem kívántam senkinek az érintését annyira, mint a tiédet. El akartam mondani, hogy már akkor érzem a jelenléted egy emberekkel teli szobában, mielőtt észre vennélek. El akartam mondani, hogy senkinek nem sikerült még mindazt előhoznia belőlem, amit neked igen. Azt hittem, ez lesz a “boldogan éltek, míg meg nem haltak” sztori - mert ilyen szerelem csak egyszer adódik az életben. De csak egy újabb lecke lett, amit egyelőre nem tudom, hogyan engedjek el.💔

Sosem fogom elmondani, mennyire fontos voltál nekem és mennyire fájt, mikor kiderült, hogy én neked egyáltalán nem. Mert azt mondtad, fontos lettem… meg hogy nem akarod elengedni a kezem… végül mégis bebizonyítottad, hogy valójában sosem voltam elég fontos, mert az első adandó alkalommal elengedted a kezem és lemondtál rólunk.💔

Szeretlek. Beléd szerettem. És tudod, mi van? Ez ellen semmit nem tehetsz. Mert ezt nem tudod elvenni tőlem. Talán nem lehetünk együtt, talán nem akarsz velem lenni, de ez nem változtat semmin. És amennyire fájdalmas, annyira gyönyörű is ez. Szeretni téged. Csendben.

Addig írok róla, míg már nem maradnak szavak, melyekkel kifejezhetném, mennyire hiányzik. Mert ez az egyetlen menekvésem. Minden percben, minden gondolatomat ő tölti ki, de tudom, hogy ennek vége. Neki nem írhatok, így hat róla írok.🖤

Tudod, fura, mert az esetek 99%-ában, ha randira hívnak, nemet mondok. Szóval…ki tudod számolni, mennyire nagyon szerettem volna randizni veled - mivel igent mondtam. Az igazság az, hogy az egyetlen fiú, akivel randizni akartam, nem akar velem randizni többet. Szívás, ugye?