Yda.

11.23 Nem akartam a karjaid közül szabadulni. Mintha éreztem volna hogy az lesz az utolsó alkalmam szeretni téged.

Én leszek a te karmád.

Tudod, azért fáj, hogy ennyire nem akarsz megismerni.

Az ördögöm visszatért.

Végül megbarátkoztam a szomorúságommal. Sőt beleszerettem. Már nem félek, hogy visszatér újból, mert itt van velem és megtanultam vele együtt élni. Ez vagyok én és már nem félek többé a szorongásomtól. Nem félek többé saját magamtól, mert én vagyok az egyetlen, aki velem lesz egész életemen keresztül...

,,Hamis szerelmünk már akkor halálra volt ítélve, amikor még el sem kezdődött."

Minden egyes alkalommal hazudok magamnak, amikor valakinek azt mondom; ,,nem vágyom senkire, szeretek egyedül lenni..."

A szerelem nem más, mint hatalmas szemfényvesztés. Egy ideálba szeretünk bele, nem a valóságba...

Akárhogy is legyen, megfogok szenvedni azért, akivé válni szeretnék...