mihályidávid.

Orszáczky Miklós „Jackie”, a Syrius együttes ikonikus énekes-basszusgitárosa 2008. február 3-án hunyt el Ausztráliában. Nemrég kezembe került a pár éve megjelent Jackie Orszaczky című emlékkönyv és 1971-es Hajónaplójának vallomásai.

1969-ben Baronits Zsolt éppen reformálta a legendás zenekart, amikor Pataky László, Veszelinov András és Ráduly Mihály alkotta csapathoz csatlakozott Orszáczky Miklós. A friss tagok megjelenésével lett a Syrius a hetvenes évek egyik legprogresszívabb budapesti klubzenekara. Rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert és a hazai rockélet egyik legmeghatározóbb zenekarává váltak. 1970-ben – csupán egy évvel a zenekar újjáalakulását követően – tizenkét hónapig Ausztráliában turnézhattak Charles Fischer producer meghívására. A magyar-ausztrál szakember kezei alatt és szövegeivel vették fel külföldön Syrius című nagylemezüket, ami később Magyarországon Az ördög álarcosbálja címmel jelent meg. A gyors sikerek és a külföldi lehetőségek ellenére Jackie 1973-ban otthagyta a zenekart, hogy saját karriert építhessen.

„Azt hiszem itt mindenki (legtöbb) félúton van régi és új élete között” – írta a zenész 1971. október 26-án hajónaplójában. Nagylemezük felvételeit az Ausztráliában töltött időszak utolsó heteiben vették fel. Mire elkészültek a lemezek, a csapat tagjai már régen a hajón tartottak hazafelé, Magyarországra. A hajón ingyen utazhattak, annak fényében, ha minden másnap fellépnek. Az utazás öt hétig tartott, melynek főbb eseményeit Orszáczky papírra vetette naplójában, 1971. október 4-től egészen november 23-ig, amikor már Amszterdamban jártak.

A zenész naplóbejegyzéseinek sorait a csalódottság, a keserűség és egyfajta melankolikus-humor járja át. Már legelső bejegyzésében arról mesél, hogy miként próbált lebeszélni egy gyereket a zenészek klasszikusan bevett karrierútjáról: „A fiú gitározni akar. Ha ismerné az életünket nem tenné – értem ezalatt az üzlet sötétségeit. Ajánlottam neki próbáljon felülről bekerülni, mint hangos vagy irodista, és mikor kiismerte magát, csináljon grouppot.” Humorával többször is megismerkedhet az olvasó. Volt egy olyan eset, amikor egy lány invitáció nélkül leült a zenekar ebédlőasztalához, akinek elűzését sajátos módon intézték el: „Hosszú harc és négy közös étkezés után – mely köhögés fingás kísérőzenéjével zajlott – sikerült eltüntetni a csajt.”

Jackie naplóján érezhető a kényszer is, pontosabban, hogy mindennapjainak feljegyzése kötelező. Néha csak egy-egy mondatot ír, van, amikor meg hosszabb szövegeket. Ez többnyire a hajóút monotonitásának köszönhető. Feljegyzéseiben többször előjön, hogy a semmittevés a leggyakoribb tevékenysége. Ezek közül a pillanatok közül a kedvence a napkelték csodálata: „…magam vártam a reggelt. Szép reggel, fent mindig, most is felhők, szürkén bágyadók, tele az eső illatával. A magányos embert megfogja a természet és az alkohol.” Egy másik feljegyzésében pedig így emlékszik vissza ezekre a meghitt pillanatokra: „...szokásos félig álmatlan éjszaka hülye álmokkal, kelés 1 óra előtt, sajnálkozás a reggel elrepült szépsége felett.” Ezek voltak Jackie mindennapjainak aranypillanatai, egyébként borzasztóan frusztrálta a semmittevés – „…megpróbálod gondolataidat papírra vetni, de hogy sikerülhet ez, ha nincsenek is igazi gondolataid?” – írta 1971. október 19-én. Frusztrációja az idő fogalmának fejtegetése közben is érezhető – „Azt hiszem két féle idő van. Az egyik mikor nem is tudok róla, szeretkezés közben, vagy épp zenélve, úszva különböző frekvenciájú rezgéseken, napozva, vagy nem törődve semmivel. De mennyire tudom az időt, ha utazom Melbourne és Sydney között, ha ébren akarok lenni reggelig, ha nem szeretem a matematikát…” Írásaiból egy gondolkodó ember képe rajzolódik ki előttünk, amelyekről olvasási szokásai is tanúskodnak. Többször megemlíti, hogy sokat olvas az utazás alatt, akár estékbe nyúlóan. Ilyen volt az 1963-as megjelenésű Korunk szellemi körképe című könyv. Ebben a szöveggyűjteményben olyan gondolkodók írásait rendezték egy kötetbe, mint például Carl Jung, T. S. Eliot vagy éppen Albert Einstein. Van olyan feljegyzés, amiben megemlíti, hogy Juhász Ferenc könyvét olvassa.

A naplóból megismerjük annak az útnak a kezdetét, ami Jackie Syriusból való kilépéséhez vezetett. Több szövegben is érezhető, hogy zenésztársaival megromlik a kapcsolata. Már a hajóút korai szakaszában tesz megjegyzéseket kollégái viselkedésére, illetve vitáira, például úgy, hogy „…megvolt a mai ritmus vita is.” vagy éppen „Persze Zsoltom állította az ellenkezőjét csak az ellenkezés kedvéért.”, de igazán félúton, Sydney és Rotterdam között kezdtek el tetőzni a feszültségek a tagok között. Baronits Zsoltról a következőképpen írt: „Ő egy érdekes ember, azon ritka, de mégis meglehetősen gyakori fajtából, aki szereti tudni, hogy élhető. Értem ezalatt, hogy ha nem tud valamit, akkor is úgy tesz, mintha tökéletesen jártas volna benne.” Egy másik alkalommal, pedig így: „…nem sikerült lebeszélni arról, hogy ne fújjon azokban a részekben, ahol nincs rá szükség. Ami biztos, mindig harcolni kell egy számért, amelyikben ő nem játszik, vagy legalábbis nem lehet színen.” Ám nemcsak Baronits kapcsán fogalmaz meg negatív gondolatokat, így vall kapcsolatáról Pataky Lászlóval: „Lacival nem beszéltem öt értelmes szót – mióta? – nem is tudom. Lehet, hogy nem érdemlem ki azt, hogy szóljon hozzám. Mindenesetre ez a szétválasztódás azon túl, hogy zenei szétszakadást jelentett, meghozta az emberi elzárkózást is.”

Miután megérkeztek Magyarországra nem javult a Syrius és Jackie viszonya, sőt még inkább romlani kezdett. Ezen az sem segített, hogy a zenekarból számára legkedvesebb tag, Ráduly Mihály otthagyta a formációt és kiutazott Amerikába a Berkley Egyetemre. Nemrég elkészült a könyvhöz a Coda című pótfüzet, mely Jackie levelezésének gyűjteménye. Ebben a kötetben szerepelnek Charles Fisherrel folytatott levelezése is, melyekből egyértelműen látszódik, hogy már 1973-ban Jackie-t visszahúzta szíve Ausztráliába. Fisher 1973. július 16-án íródott levelében, jelzi Jackienek, hogy a Bakery nevű ausztrál zenekarban lehet igényt tartanak rá. Októberben – miután már kilépett Jackie a Syriusból – a következőket írja a producer: „…orulok hogy latod az uj Syriusban a hidegseget es igen ez volt itt velletek. Ezt erezte a kozonseg ezt a nagy tavolsagott a bandatol.” Levelében a továbbiakban kifejtette, hogy csak akkor lépjen vissza a Syriusba, ha sikerül a zenekarnak elintézni még egy ausztrál turnét. Emellett méltatta Jackiet, hogy szerinte elkerülhetetlen, hogy világhírű legyen a basszusgitáros. Ebben a levelében arra is kitér, hogy szerinte Jackieben volt meg egyedül az úgynevezett „sztárkvalitás”, ami által megjegyezhetővé válik egy zenész a közönség számára. Emellett biztosítja, hogy ő mindent megtesz azért, hogy segítse, illetve arra ösztönözte, hogy tanulja az angol nyelvet és alapítson új bandát.

Jackie később visszament Ausztráliába és csatlakozott a Bakery zenekarhoz és az évek elteltével megkerülhetetlen szereplője lett az ausztrál zenei színtérnek. Többször is visszatért Magyarországra zenélni. A korábban említett pótfüzet mellé egyébként két korábban sehol sem hallható koncertfelvétel is mellékelve van, melyek Jackie testvérének, Orszáczky Lászlónak a magnószalag-gyűjteményéből kerültek elő. Az egyik egy 1973-as A lányok álma. Orszáczky horror show című koncertfelvétel, a másik pedig – ekkor már Ausztráliából tért vissza Jackie – az 1984-es Bercsényi koncert részletei, melyeken olyan barátokkal zenél együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla, Tátrai Tibor és Deák Bill Gyula.

„Az ember akkor lesz híres, ha meghal.” – fogalmaz Jackie egy későbbi írásában. – „Jimi Hendrixnek először meg kellett halnia, aztán a halálból milliókat kaszáltak. Misi és én mintha meghaltunk volna Magyarország számára. Miklós Tibi írt egy pár oldalas cikket, ami nem hiszem, hogy valaha megjelent. Kiküldte a kéziratot. Mindenki nyilatkozik benne, Radics Bélától kezdve Miklóska Lajosig. Sőt: Szörényi Levente, Zalatnay Sarolta, Bergendy és Demjén Rózsi is, és olyan szép dolgokat mondanak, hogy milyen rendes srác voltam. Majdnem elsírtam magam, szerencsétlen ember, hogy meg kell emlékezni róla. Jól esett, de úgy éreztem, hogy túllőttek a célon.”