Mézédes illúzió

Üvegszilánk vagyok a saját tenyeremben.

A család nem egy főnév, ó nem, sokkal több annál. A család minden apró rezdülés, minden pillanat, amire boldogan, hálásan, szeretettel gondolnál.

Bocsánat az eltünedezésért, éppen diploma közepette állok, és a közelmúltban sok dolog történt, de igyekszem majd behozni a lemaradást! Nagyon köszönöm hogy olvasol, teljesen meghatottál :,)

Nagyon kedves tőled, köszönöm! ☺️

Köszönöm, nagyon kedves vagy! :3 Gondolkodtam már ilyesmin, de nem tudom mennyire lenne jó ötlet, vagy érdekelne-e valakit:D

Vagyok, vagyok, vagyok.

Utálok mindenkit és ezért gyűlölöm magamat. Igen, mindenki panaszkodik, miközben megvan mindene Én meg itt vagyok egyedül és amikor feltör a fájdalom a gyomromból, Úgy beleharapok az ajkamba, hogy érezzem a vért a számban Nehogy egy rohadt szó is kijusson ebből a sötét ketrecből Ami a fejemben van, mert ha kijut onnan Akkor soha többé nem tudom oda visszatuszkolni És Isten ments hogy esténként az ágyamban fekve Még a szemébe is kelljen néznem.

Acélból öntötték. Tűzzel és vassal kovácsolták. Csodálatos lelke volt, örömteli és jó, és a szíve akár a hajkoronája, lobogott a lángok között. Boldognak teremtették és tisztának. Elszántnak és harcra késznek, hogyha eljön az idő, beteljesítse a végzetét. Ő volt a harag.

Könyvborítóterv:)

Egyébként nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Reményt ad és átölel Inni ad, ha szomjam nem múlik el Varjak lakmároznak lelkemből Oltalomra találnak az elfogyasztott percekből Térdig érő mocsárban egyre csak süllyedek Rémálmok a fejemben magvacskákat ültetnek Illúziók halkan elmémbe szöknek Levetett bőrű démonok a lábam elé köpnek.

Egy perce még zokogtam, De könnyeim felszáradtak Egy pillanat alatt, míg Elöntött a harag.

Szenteste van megint és én A boldogságtól szomorú leszek, Mert boldog a sütés-főzés, boldog a család, Boldog a barátom, boldog a karácsonyfa is, Boldogok a friss hóval szitált utcák, Boldogok a karácsonyi fények, Annyi a boldogság, hogy bűn szomorúnak lenni, Mert minden boldog emlékem egy Gyerekkori karácsonyhoz köthető, Olyan boldog volt minden, éppúgy mint most, Csak akkor én is boldog voltam. Most meg próbálom magamba szívni a  Karácsony minden boldogságát, Gyermeki örömmel átélni mindent, Hagyni hogy melengessen a szeretet és a  Varázslat, csakhogy már más az egész, És én nem vagyok más, mint egy kislány, Akinek az apukája nem fogja a kezét...

Ma reggel négyszer sírtam el magam. Szerinted ez normális? Szerintem sem. Olyan dolgok miatt aggódok, amik miatt egy normális 21 évesnek nem kéne. Néha csak nem akarok létezni.  Mindenki elbasz mindent. Egy kiló alapozóval el lehet tüntetni a sírás nyomait, de a fejfájás megmarad. Őrült mosoly magamnak a tükörben.  Soha nem leszel így boldog. Mi az a jövő? Tudod mit? Befejeztem. Oh nem, nem az életet. A szenvedést.