Egy üveg bor és máris filozófusnak érzem magam. 😭

Amikor megtette azt amire sosem számitottam, valahogy már nem tudtam rá úgy nézni mint azelőtt. Szemeimből eltűnt a csillogás s felváltotta az üresség. Most ha valaki belenéz egykoron szerelemtől csillogó szemeimbe nem lát mást, csak a magányt.

Szerettem volna, ha mi sosem válunk egy emlékké.

Attól mert nem látszik kívülről, belül nagyon fáj. A lelkem szinte ordibál, de csak némán bámulom a plafont hajnalokig.

A legnagyobb redflagem, hogy akármi rossz történik az életemben, automatikusan kikapcsolom az érzéseimet, mert nem bírom elviselni a fájdalmat.

Talán tőled azért fájt jobban a csalódás, mert többet vártam. Másnak hittelek. Különlegesnek. Egyedinek. Érdekesnek. Az egekig magasztaltalak. Szerettelek.

még visszavárlak, de már nem engednélek be

amikor megérintesz az olyan érzés, aminek nem szabadott volna emlékké válnia

Megbíztam benned.Te más voltál.Olyan dolgokat osztottam meg Veled, amiket idaig senki mással.Volt hogy egész álló nap beszélgettünk.Volt hogy csak vitatkoztunk.Egy dolgot azonban sosem felejtek el, mégpedig hogy, mennyiszer nevetettél meg és mennyi örömet okoztál a hónapok alatt.Soha senkivel nem tudtam ilyen nyíltan beszélni.Senki társaságában nem leltem ennyire otthonra.Elmentél és igen most sírhatnék a hiányod miatt, de inkább boldogan gondolok vissza.Mindenre.Mikor dolgoztam és inkább 2 órát aludtam, minthogy letegyem a hívást és ne halljam a hangod.Mikor veszekedtünk és azzal végződött, hogy szeretlek.Mikor Rólad posztoltam először tumblra.Mikor iskolába voltam és izgatottan vártam, hogy visszaírj.Emlékszem mennyi tervem volt Veled, amit sajnos nem tudtam véghez vinni, de sajnos el kell fogadni hogy nem lehet minden történetnek boldog vége.A miénk pedig pont ezzel a viharos lezárással lett tökéletesen tökéletlen, a maga módján.