szeret(te)lek

“Tőled vadultam, nélküled nem nyugszom meg.”

Már nem beszélünk

Köztünk minden rendben volt

Álltam, tehetetlenül. Néztem, ahogy darabjaira hullik a kártyaváram. Miatta.

Vicces, hogy azt mondtam, hogy nem lehet rosszabb ennél. Az élet határozottan azt mondta erre, hogy “fogd meg a söröm”.

Sosem szerettem magától értetődőnek venni a dolgokat. De az ember erre van tervezve, hogy könnyen be fogadjon dolgokat és alkalmazkodjon. Ezért egészen addig nem vesszük észre valaminek az értéket, amíg el nem veszítjük.

Miénk lehetett volna minden. De most zuhanunk.

Elfelejtettem, hogy hogyan is kell érezni, vagy hogy hogyan is kell s egyáltalán szeretni. Mindezt miattad. Tönkretettél.

Nem vagyok jobban. Már nagyon fáradt vagyok. Csak ezzel az a baj, hogy ez nem az a típusú fáradtság, amit helyrehozhat az alvás.

Talán egy másik életben kedvesem. Akkor talán minden úgy lesz köztünk, ahogy a sors is elrendelte.