Let the light shine in...

Az ember azt hinné, hogy a négy lábú asztalából ha van 2 viszonylag stabil, egy soha nem is létezett, egy meg dülöngél, akkor azért el lehet evickélni az élet tengerén. Nos, a tegnapi terápia kicsit kirúgta az egyik eddig legstabilabbnak hitt lábat, a másikat csak fűrészelgetni tudta eddig, így ma kábé azt érzem, hogy lófaszt nem ért az elmúlt évek bárminemű tette, gondolata, önmunkája, semmi, baszod! Olyan érzés, mintha ugyanott állnék, ahol úgy 5 éve, hogy jaj, de cuki ez a galériaoszlop itt előttem, sokkal vonzóbb, mint bármi más a világon, vagy milyen jó, hogy van a verdában benya, azzal el lehet száguldozni a végtelenbe és tovább... :(

Persze, ha őszinte vagyok magamhoz, akkor közelről sem tartok már ott, meg rengeteg körülmény változott azóta mind kívül, mind belül, de azért ez most úgy rendesen odabasz, hogy hellóka.

Csak tudnám, mi a faszomat, és hogyan kéne még ezen túl csinálni, hogy ÉREZZEM is azt, hogy van előrelépés, haladás az életemben, nem csak egy helyben toporgás, meg rükverc állandóan.