Hivatkozások

Örkény

“El kell dugni a férjeinket, le kell lakatolni az érzékszerveiket, nehogy megérezzék ennek a fenevadnak a közeledését. Ha kiszimatolja, akkor vége. Sirathatod. Nincs szentség onnantól. Azt mondják erre: a szerelem ellen nem lehet védekezni. Ez a kedvenc mondatuk.”

- Az az értelme, hogy igaz - válaszolta dühösen. - Mind csillagporból vagyunk, Mr. Strickland. Oxigénből, hidrogénből, szénből, nitrogénből és kalciumból. Ha valamelyikünk eléri a célját, és az országaink kilövik a harci rakétákat, akkor megint csillagpor lesz belőlünk. Mindenkiből. És akkor milyen színűek lesznek a csillagok? Ez itt a kérdés. És ezt a kérdést maga is feltehetné önmagának.

“A szavak haszontalanok. Ott volt például Hoyt tábornok Deus Brânquiával kapcsolatos eligazítása. Igen, elmagyarázta a küldetést. De volt-e szó arról, hogy férkőzik beléjük a dzsungel? Elmondta-e, hogy az indák áttörnek a szúnyoghálón, miközben at ember alszik, elkúsznak az ajkai mellett, majd átfúrják a nyelőcsövét és megfojtják a szívét?”

Egy pillanatra megtorpantam. Ha csakugyan mindenre emlékszel, akartam mondani, és ha csakugyan olyan vagy, mint én, akkor mielőtt holnap elmész, vagy amikor már épp magadra csuknád a taxiajtót, amikor már mindenki mástól elbúcsúztál, és kimondtál minden kimondhatót ebben az életben, akkor, csak egyetlenegyszer, fordulj felém, akár tréfából is vagy mert az utolsó pillanatban mégis eszedbe jutott az, ami valamikor a mindenséget jelentette nekem, és akkor, ahogy annak idején is, nézz rám, egyenesen a szemembe, és szólíts a neveden.”

Ennél egyértelműbben nem mertem volna megfogalmazni, hogy maradj. Maradj velem. Nyúlj hozzám, ahol csak akarsz, húzd le a fürdőnadrágom, itt vagyok, egy hangom se lesz, nem mondom el senkinek, már most merevedésem van, hiszen te is tudod, de ha nem akarod, akkor majd én ragadom meg a kezed és csúsztatom a nadrágomba, hogy annyi ujjaddal vándorolj belém, amennyivel csak akarsz.”

“Az ember látja és mégsem látja a másikat, mintha az illető takarásban lenne. Vagy ha észte is veszi az ember, nincs kattanás, nincs szikra, és mielőtt ráébredne az illető jelenlétére vagy nyugtalanítani kezdené valami, a rendelkezésükre álló hat hét már a vége felé jár, az illető elment vagy legalábbis szedelőzködik, az ember pedig egyedül kell megküzdjön azzal az érzéssel, ami az orra előtt, mégis észrevétlenül alakult már hetek óta, és amit a tünetei alapján nem lehet másképp nevezni, mint vágynak.”

Viharfecskék cikáznak át az égen, szinte láthatatlanok az alkonyi fényben - mint komor démonok szállnak sötéten, merész ívben.

nem rossz összefoglalás a művészet hatalmáról

Mindig iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa, és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon, s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, ,,úgy látszik, terhére voltam... úgy látszik, un... úgy látszik, lenéz..."

A szerénység nem egyenlő a hitványsággal. Nem egyenlő a cigánysággal és nem egyenlő a mocskossággal. Ahol én felnőttem, a dokkban, ott nem volt tendencia, hogy valakiről igy beszéltek emberek. Vagányság, az volt a cigány emberekben, az idősebbekben. Megtiszteltetés volt, ha egy cigány ember mellé leülhettél. Ha beszélhettél vele. Nem voltak ilyen izomagyú gondolkodások. Aztán a hetvenes években jött föl az a sok réteg, aki elhitte magáról, hogy ő a vagány, tökös gyerek.

Nem engedem meg, hogy fújjanak egymásra. Műbalhékat gerjesztek. Ha meghallom, hogy X beszél Y-ról, elmegyek Y-hoz és elmondom, hogy X mit mondott. Gyere, menjünk oda, mondd a szemébe; ne a háta mögött, úgy mindenki tud férfi lenni. Ja, és kibeszélni mindenkit, irigynek lenni, azt a hülye is tud, az a legkönnyebb. A nehéz: eljuttatni az embereket oda, hogy igényük legyen egy jobb életre.

"Nem tudok megszólalni, nem tudok mozdulni. A nappali forró, levegőtlen, dacára a nyitott ablakoknak. Zajokat hallok odalentről, az utcáról: rendőrautó szirénázik, fiatal lányok kiabálnak és kacagnak, egy elhaladó autó mélynyomója dübörög. Hétköznapi élet. De idebent vége a világnak. Scott számára vége a világnak, én pedig nem tudok megszólalni."

"Az erdőben sétálok. Kint vagyok azóta, hogy világosodni kezdett, még alig hajnalodik, halálos csend van, leszámítva, hogy időnként felcserreg egy-egy szarka a fákon a fejem felett. Érzem, ahogy figyelnek az apró gyöngyszemükkel, számítóan. Egy csapatnyi szarka. Hogy is van az a mondóka? Egy bajt jelez, kettő reményt, három leányt, négy meg legényt, öt ezüstöt, hat aranyat, hét pedig titkot, mely titok is marad. Hát olyanom nekem is van egypár."

"Bár Jardéna már majdnem húszéves, de még mindig kislányos allűrjei vannak. Például lehúzgálja a szoknyája szélét a térdére, miután leül. Mintha a térde egy kisbaba volna, akit jól be kell talargatni, hogy meg ne fázzon, de azért kell annyi rést hagyni neki, hogy még rendesen kapjon levegőt."

"Udvariasan bólogattam, és mindent elraktároztam a memóriámban. Tátott szájjal bámuló koldus voltam a királyfik palotájában."

Bár már sok esztendeje ismerte a sógorát, ezen az estén ezt kellett megtudnia. Freud boldogtalan férfi. És a boldogtalan férfiak veszélyesek.