Simon Márton - Fehér ing, drapp ruha
Egy nőnek nem mondhatod, ha megkérdi – ahogy szokta is – hogy nem, kedves, nem szeretlek, most épp semmit sem ér- zek (fáj a fejem) szorít és fojto- gat az életem, mint egy kinőtt garbó,
mert még látszom, de ami voltam, már eltűnt, mint kavicson a köpés, mert zajló jégtáblákon, nőkön, rajtatok élek, és átugrani kéne, bár lépni se merek,
mert az egyetlen hobbim a dohányzás,
mert egy hajnali-szürke, üres városba vágyom, sétálni kirakatok közt, fejcsóválva megnézni próbababák mellét, menni, olcsó meleg lángost harapdálva – ahogy valódi melleket néha –
vagy csak ülni némán, akár a gégemetszettek. Egy imára való szót tartogatni, gyűjteni feleslegesen – mintha elnézni halom lerágott csirkecsontot: „ha volna kutyánk, szegény, most hogy örülne”.
