kedves @geddamn , én borzasztóan sajnálom, hogy nem ütöttem meg az ingerküszöbödet ezzel a (követőim, és szerintem amúgy Humorfesztivál nagydíjra érdemes) alkotásommal. Mikor megmutattam a szomszédunknak,TÉRDEN CSÚSZOTT A NEVETÉSTŐL, itt a tumblr chaten pedig elárasztottak rajongói üzenetekkel, melyből hármat emelnék ki:
“SZAKATTAM :))))))))) XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD”
“Drága Lizzy! Köszönöm, hogy vagy nekünk, sivatag lenne a tumblr nélküled!”
“A PAJZSMIRIGYEM ÚJRA NORMÁLIS MÉRETŰ LETT, KÖSZÖNÖM!”
Ha tudnád, mennyi éhes szájat kell eltartanom abból, hogy rántáskavarás és befőttes üveg kimosás között kidobjak ide valamit, amire tódulnak a szívecskék, akkor talán megértőbb lennél :( Ebből a “poénos mémként eladott vitámból” lett iskolatáskája a gyereknek, a boros mémes posztomból pedig 3 havi villanyszámla tartozásunkat tudtam rendezni.
Örülök, hogy építő szándékú kritikáddal felhívtad a figyelmemet arra, hogy illene már valami agyasabb dologgal előrukkolni. Belekukkantva blogodba, nekem is feltűnt, mekkora a szakadék a sekélyes posztjaim, és a te (ne vedd nyalizásnak!) szépirodalmi szintű bejegyzéseid között. Így viszont már tökre értem a kritikád. Bár még javában tartanak nálunk a felújítási munkálatok (amit az ismerkedős mémes posztomból finanszírozunk), de azt hiszem kicsit felfüggesztem a festést. Helyette lecsóbefőzés és teregetések között inkább azon fogok gondolkozni, miként tudnám az ingyen hozzáférhető posztjaimat orwelli szintre emelni. Előtte azonban megragadnám az alkalmat, hogy meghívjalak a “Hogyan gazdagodtam meg poénos mémekből?” c. könyvem bemutatójára. Ha nem tudsz eljönni, dobj rám egy üzit, és elküldök neked egy dedikált példányt. Most viszont mennem kell, mert kattog az agyam a legújabb lakosságin.